Egy hétköznapi hős, 21. századi lovag a remény és az emberség erejével
Minden egy kerítéssel kezdődött. Megláttam, és nem eresztett. Aztán beléptem a kapun, és egy más világba érkeztem. Egy világba, ahol egyszerre kel életre a múlt és válik szebbé a jövő, ahol a páncélok alatt érző szívű, erős és végtelenül bátor emberek rejtőznek. Egy siklósi fiú története az útkeresésről, a küzdelemről, az életről. Egy élet története, ami még sokáig hatással lesz rám.
Híres magyarok Dunán innen és túl – KVÍZEZZ!

Emlékszem a gimnáziumi történelemórákra, ahol egymás után ismertük meg azokat a nagy magyar neveket, akikre méltán lehettünk büszkék, hiszen találmányaikkal, tetteikkel nemcsak országunknak, hanem az egész világnak valami pluszt, valami kiemelkedőt adtak. Vannak azonban olyan nevek is, amelyek nem, vagy csak ritkán kerültek elő, pedig a maguk területén valami egészen különlegeset alkottak. Belőlük szemezgettünk.

Egy új egészséges hóbort: Popeye ma valószínűleg mikrozöldségeket enne
Egyre több olyan tanulmány jelenik meg, amely élesen bírálja a modern kor táplálkozási szokásait, a „töltelék” tápanyagok nagymértékű fogyasztását, a kiegyensúlyozatlan arányokat és a mértéktelenséget. Az elnehezítő, szénhidrátdús megoldások helyett bemutatunk egy olyan izgalmas gasztronómiai szegletet, amely nemcsak egészséget, kreativitást, hanem könnyedséget és szellemi frissességet is hozhat mindennapjainkba.
Miért arra hagyatkozunk, aminek nincs lelke? – A belső idő (eltűnésének) nyomában
Borús tavaszi nap volt. Gyerekek nagyszülőztek, mi pedig beletemetkeztünk a kerti munkába: ültetés, gyomlálás, kötözések, egy kis metszés, karózás – csak úgy nyikorgott a talicska. Már kellemesen átjárta testünket a fáradtság, és a gyomrunk is korogni kezdett. Tomi! Mennyi az idő? Nem tudom, nincs nálam telefon. Hol áll a nap? Nem állt sehol. Pontosabban tisztes takarásban. Akkor most mennyi az idő?
Soha nem gondoltam volna, hogy a saját kertemben is veszély leselkedik rám – mérgező növények a kertben
Mondhatni: kemény nő vagyok. A fájdalmat mindenesetre egész jól viselem. De amikor már a kialvatlan, csukott szemeimből utat törnek a közel sem könnyen viselhető fájdalom könnyei… na akkor már én sem vagyok kemény. Túl vagyok rajta. Lassan elhagyhatom a kötéseket, visszatérhetek a kerti munkákhoz – emlékezni viszont még sokáig fogok… nem is tudok mást tenni, mert az átéltek látható jelei évekig elkísérnek majd…
Múmiákat ettek, és nem is ez volt a legbizarrabb gyógymód egykoron
„Úgy hallottam egy orvostól, hogy a múmia orvosolja a fejfájást, a migrént, a féloldali bénulást, az arc bénulását és az epilepsziát” – olvashatjuk egy arab szerző írásos gyűjteményében. Ez az elejtettnek tűnő mondat pedig sokkal több annál, mint egy közbeékelt megjegyzés: a múmia felhasználásának ugyanis dokumentálható története van. És nem is ez az egyetlen mára eltűnt, zavaros orvoslási praktika a múltból!