
Már november óta roskadoznak a boltok polcai a legkülönfélébb díszek alatt, annak illúzióját keltve, hogy csak megvásárolható késztermékekkel öltöztethetjük ünneplőbe otthonunk. Pedig az igazság az, hogy a természet rejti a legszebb ünnepi csodákat, csak egy kis idő, utánajárás és friss levegő kell hozzá.
Hiába vonultak vissza erdeink növényei nyugalmi állapotukba: az avar még számtalan kincset és alapanyagot tartogat számunkra. Érdemes egy kosárral a kezünkben felkerekednünk, mert egy kis gyűjtögetéssel díszek tucatjait gyűjthetjük össze az erdőben. A kézzel készített termésdíszek ráadásul nemcsak az esztétikum élményét hozzák el számunkra, hanem a kapcsolódás, a csend, a béke és a közös pillanatok különlegességét is, nem beszélve arról, hogy milyen jó érzés évről évre visszaemlékezni arra, hogy miket alkottunk együtt.

A különböző fenyőtobozok és makkok kiváló alapanyagai az asztaldíszeknek, koszorúknak, amelyeket frissen vágott fenyőágakkal tehetünk még természetesebbé. Akad még az erdőben, tisztásokon csipkebogyó, galagonya, kökény és som is, ezeket is érdemes kosarunkba szedni, hiszen a maguk természetességével válthatják ki a boltokban sorakozó műanyag utánzatokat. Egy fenyőágas, tobozos és bogyókkal tűzdelt koszorú vagy asztaldísz ráadásul nemcsak szép, hanem illatozó is, így hozza magával a gyermekkori karácsonyok nosztalgikus pillanatait.

Aki erősebb illatra vágyik, az keressen boróka vagy cipruságakat, és építse be a kompozíciókba, ügyelve arra, hogy a háznál lévő gyerekek megtanulják: a dísz csak a szemünknek van. Érdemes keresgélnünk kisebb mogyoró, tölgyfa és bükkfa ágak után is: ezek kiválóan használhatók csavartabb formákhoz, ajtódíszekhez is, akárcsak a leveleik, amelyeket kipréselve igazán hangulatos alapanyagokhoz juthatunk. De a vastagabb ágak mellett sem kell elmennünk: rendkívül egyszerű, de annál mutatósabb asztaldíszeket készíthetünk belőlük.

Ne sétáljunk el a nádszálak vagy sások mellett sem, természetesen ügyelve arra, hogy csak olyan növényeket gyűjtsünk, amelyek nem védettek. Ha valaki a nyár végén még gyűjtött pár virágot vagy termést, az most kreatívan beépítheti az ünnepi díszekbe is: a szárított bodzabogyók, aróniák, a mák- vagy búzakalászok izgalmas kiegészítői lehetnek a téli hangulatnak. Sétánk során ne hagyjuk ott a kisebb, lehullott kéregdarabokat sem: ezeket megszárítva kiváló asztaldíszeket készíthetünk: mintegy tálként tartják egyben a rájuk épített alkotásokat.
Mindösszesen egy faág, pár toboz és egy kevés szárított narancsszelet segítségével gyönyörű függődíszek készíthetők a legkülönfélébb variációkban. Hasonlóan kedves díszhez juthatunk, ha összefűzünk pár vesszőt olyan ágakkal, amelyeken még rajta vannak a termések, és ezt tobozokkal vagy otthon készített liszt-szódabikarbóna díszekkel gazdagítjuk. Csodálatos karácsonyfa ajtódíszek készülhetnek faágakból, fenyőágakból és pár kisebb díszből, de nagy kedvencünk a csipkebogyós ajtódísz is.

Elég egy régi szánkó, pár fenyőág, termések és tobozok, és már készen is van a legszebb erkélydíszek egyike, ami az ünnep fényével csempészi be otthonunkba a különleges hangulatot. Természetesen kültéri díszekben sincs határ: az alkotások kereteit csak fantáziánk szabhatja meg, az ötletek között egyszerű, de egészen elképesztő kompozíciókat is találunk, akár még tűzifából épített díszeket is.

Adventi kalendárium az egy.hu-val
Együtt a karácsony felé















