Egy az élet - ezt kell jól csinálni Egy.hu logó
Friss
Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka
Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka kertészmérnök és szociológus

Gyermekkoromban óceánkutató akartam lenni: bölcsész lett belőlem, szociológus. Habár imádtam a társadalomtudományok világát, az élet mégiscsak úgy hozta, hogy a természetben leljem meg hivatásomat. Közel egy évtizednyi munkával építettem fel vegyszermentes gazdaságomat, ahol a vadvilág védelmével, a biodiverzitás megőrzésével és az ökoszisztéma helyreállításával foglalkozom. Hiszem, hogy az igazi tudás a gyakorlat és tudomány egymásba fonódásával szerezhető meg, ezért mindennapjaimban ugyanolyan fontos szerepet tölt be a gumicsizma, mint a tagsági igazolvány. Célom, hogy írásaimmal közelebb hozzam az olvasót egy olyan világhoz, ami megszámlálhatatlanul sok élményt és értéket tartogat számára, és ami mindannyiunk számára nélkülözhetetlen.

Az egyik legfontosabb vitamin, ami alapvető életfeltételeinket is meghatározza. Hiányának felismerése nem egyszerű, pedig komoly problémákat okozhat. Ezért mindenképpen tisztában kell lennünk azzal, hogyan pótolhatjuk!

Kétszázhét évvel ezelőtt, 1815. október 19-én a Gellért-hegy tetején I. Ferenc osztrák császár, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király jelenlétében felavatták a Pest-budai Egyetem csillagvizsgálóját, ami korának egyik legjobban felszerelt, legkorszerűbb intézménye volt. Az épület helyén ma a Citadella áll, de a csillagok szerelmeseinek nincs miért aggódniuk: országszerte több égboltfigyelő rendszer is várja az érdeklődőket. Mutatjuk, hol!

„Nem azzal, a másik kezeddel!” – hangzik a tanítás, amikor egy kisgyermek ismerkedik a helyes kézfogás mikéntjével. Az emberi kapcsolatok, a kommunikáció és az üdvözlés egyik alappillére a másiknak nyújtott kéz, ami sok mindent jelent, és még annál is többet árul el rólunk. 

A fogmosás a régi időkben amolyan női dolog volt, a fogkeféért nyúló férfiakat sok helyütt dekadensnek tartották. Van, ahol a fogtündér helyett a fogegér viszi el a fogakat, és egy ősi kínai gyógymód szerint a pergamenlapra írt varázsigékkel körbetekert fog hamar gyógyulásra lel. Hiedelmek, babonák, jóslatok és gyógymódok hálózták be az emberiség történetével egyidős fogápolás szokását. Ezek közül hoztunk most jópárat, illetve megfontolandó tényeket a fogak és az egészségünk összefüggésében.

A mesterséges intelligencia térnyerésével a robotok már gondolkozni, „érezni” képesek. A robotika tudománya szinte követhetetlenül szárnyal a jövő felé, és egyre többször szembesülünk azzal, hogy a robotok lassan szerves részei lesznek a mindennapjainknak. Olyan területeken is, ahol nem is gondolnánk.

Bőrünk a legnagyobb szervünk, egészséges működése éppen ezért rendkívül fontos. A hideg idő beköszöntével védelme extra feladatok ad, amelyeket nem érdemes ellébecolni. Mégis, a realitás az, hogy nem mindenkinek van ideje (és kedve) naponta kétszer négy-hat-tízlépéses reggeli és esti rutinnal bajlódni. Ám ha a megfelelő hatóanyagokat választjuk, lehet, hogy nem is kell majd – vagy az is lehet, rákapunk a bőrápolásra, mert megérezzük, milyen szépen reagál szervezetünk a legkevesebb törődésre is.

Mostanában nagyon felkapott lett a „superfood” vagy szuperélelmiszer kifejezés, aminek hallatán valami extra különleges dologra asszociálunk. Némiképp átverés-szagot érzek itt is, magyarázom, miért.

Nem is maga a betegség, inkább az azt kísérő tünetek tudnak rendkívül kellemetlenek lenni. Az állandó vizelési inger, a csípő, égető érzés megkeserítheti a mindennapokat, ezért érdemes beszereznünk házipatikánkba olyan gyógynövényeket, amelyek segíthetnek a kellemetlenségek leküzdésében.

Egy titokzatos lisztszerű anyag, ami az évtizedek alatt a sütés egyik elengedhetetlen alapanyaga lett, de kevesen tudják, mennyi mindenre használható még ezenkívül. Nem másról van szó, mint a sütőporról, ami igen hasznos szer egy környezetbarát háztartásban.

Kosztolányi Dezső mondta egyszer: „Megannyi rossz szó honosodik meg, s megannyi jó szó senyved el”. Mennyire igaza volt. A puszcsi-szercsi-lávcsi korában, az emojiktól és szlengektől sűrűsödő, de közben végletekig kiüresedő kommunikációs térben nemcsak nyelvünk elemei vesznek el, hanem minduntalan saját belső énünk kifejeződései is. Pedig a „magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell”.

Nemrég futótűzként terjedt az interneten az Alföldet letaroló kaktuszok híre. Mint egy vadnyugati szenzáció, úgy ontották magukból a sivatagi szlogeneket a legkülönfélébb fórumok, és az ötödik főcím után már félvilágvégében érezhettük magunkat. Mivel a beszámolók sok helyen túlzóak és félrevezetőek voltak, nem árt tisztázni néhány kérdést a kaktusz-sztori kapcsán.

Egyre többször veszem észre magamon, hogy a nyüzsgő városba érve elkezdenek zavarni a mindenfelől áradó zajok. Jobbra az autó gyorsul, balra lassít és csikorog a fék, közben dudaszó, zene, kiabálás szól, hallom a fúrást az útjavításnál, nem mellesleg a három gyerek hátul csicsereg, szól a telefon, mellette kattog az index... Mindezt egy percen belül kell feldolgoznia az idegrendszeremnek. Biztosan nem könnyű feladat, csoda, hogy még bírja. 

Ugrás az oldal tetejére
Menü