Éles vitát vált ki a két tábor tagjai között, egyesek határozottan tagadják még a gondolatát is, mások viszont egyértelmű és logikus levezetésekkel igazolják mindent behálózó jelenségét. Komplett kutatócsoportok igyekeztek láthatóvá tenni a folyamatot, de egy olyan nehezen tetten érhető jelenségről van szó, amelyet a legtöbben ismerünk, talán el is fogadunk, de bizonyítani valószínűleg sosem tudjuk majd. A gazdasági fejlődés társadalmilag mélyen megvetett mumusa: a tervezett elavulás jelenségének néztünk a körmére.
A minap hazafelé tartva műanyag zsákokba tuszkolt zöldhulladékok egész sora kísérte utamat. Döbbenten állok a jelenség előtt, mert egyszerűen nem tudom megérteni, miért dob ki valaki halomszámra olyan kincseket, amiket a lemetszett, lehullott növényi részek jelenthetnek kertünk számára. Nem rossz megoldás a zöldhulladék külön gyűjtése és elszállítása – de a helyben felhasználás még jobb! Mutatom, mire gondolok.
Minden ünnepnek megvan a sajátos hangulata. Mást ad egy karácsony, mást egy húsvét, és másról szól egy születésnap, eljegyzés, szüret vagy épp diplomaosztó. Az viszont bizonyos, hogy az ünnepi asztal, és a rá kerülő finomságok fontos részei az élménynek: különleges recepteket gyűjtöttünk eleink őszi lakomáiból.
Aki ismeri, a halhatatlanság növényének nevezi. Azonban a legtöbben még nem is hallottak a gulanról, azaz a jiaogulan növényről, amely egyre népszerűbb nemcsak a kínai orvoslásban, hanem a nyugati gyógyítás kultúrájában is. Mi ez a növény, és mit kell tudnunk róla? Ebben igyekszünk most segíteni.
Az elmúlt évtizedben világossá vált, hogy a bőség, a túlkínálat, a fogyasztásközpontú életvitel és a feldolgozott, valós beltartalmi értékeket sokszor nélkülöző élelmiszerek az egyik legkomolyabb és legtöbb egészségügyi szövődményt okozó társadalmi problémává tették az elhízást. A túlsúly nem pusztán esztétikai probléma: szerteágazóbb fenyegetés, amely egészségünk és életminőségünk modern kori Damoklész kardja lett.
A világban zajló folyamatok nap mint nap nem várt kihívások elé állítanak bennünket, és egyre inkább megkívánják az előrelátó, tudatos gondolkodást. Eddigi szokásainkat kénytelenek vagyunk megváltoztatni, sokszor gyökeresen, és olyan szerepekben, területeken kell helyt állnunk, amelyek ezidáig teljesen ismeretlenek voltak számunkra. Ezért is fontos már most azon gondolkodni, hogyan biztosítsuk otthonunk melegét akár extrém körülmények között is.
2000-ben az ENSZ tagállamai elfogadtak egy világszintű célrendszert, ami az országok nehézségeire, kiváltképp a társadalmi problémákra koncentrált. 15 évvel később, 2015-ben ennek folytatásaként fogadták el az Agenda 2030 határozatot, ami a korábbiaktól eltérően már nemcsak a fejlődő országokat állította fókuszba, hanem a fejlett országok szempontjait is figyelembe vette a fenntartható jövő felé vezető úton.
A mai vidékeket járva már aligha hihetnénk, hogy bizony voltak olyan idők, amikor egész Északkelet-Európát egybefüggő erdős terület borította. Amikor még zöldellő lombok tömegében úszott a táj, és a teremtés csúcsai nem az emberek, hanem a bölények, hiúzok és farkasok voltak. Itt élte túl a történelem évszázadait kontinensünk utolsó őserdeje is, ami 1979 óta az UNESCO Világörökség része, ráadásul kiemelt bioszféra-rezervátum és a Natura 2000 különleges természetmegőrzési területe is.
Hagymával ablakot pucoltak, fakéregből edényt készítettek – háztartási praktikák dédszüleink korából
A flakonhalmazok és vakító fehérséget ígérő reklámok korában szinte hihetetlennek tűnhet, hogy pár évtizeddel ezelőtt még komoly hagyománya volt a (vadon termő) növények háztartásban való felhasználásának. Mosni, súrolni, tisztítani kellett, esetleg kártevőt akartak irtani? A természetben mindenre volt (van) megoldás!
Borongós égbolt, csupasz fák, elhervadt virágok – ilyesmi képet társítanak sokan az őszi kerthez. Értem ezt, de mégsem. Mert mégis miért lenne kopár vagy barna az őszi és téli kert, miért ne díszíthetne az elkövetkezendő hónapokban is milliónyi fényével? Nemcsak lombhullatókból áll a világ, és nemcsak a virágszirmok boríthatják pompába az ágyásokat. De még mennyire, hogy nem!
A legtöbben az erdőszéleket borító, színes őszi díszként azonosítják, és messze elkerülik, ugyanis legendák keringenek mérges természetéről. Pedig a zsidócseresznye közel sem annyira mérges, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják, csak oda kell figyelnünk arra, mikor szakajtunk belőle…
Az utóbbi időben reneszánszát éli az erdő kincseinek felfedezése, újjáélesztjük a gyűjtögetés ősi szokásait. Most pedig minden adott is a gyűjtögetéshez: volt eső, itt a meleg, indulhatunk gombászni! Ha pedig túl sok jót is találtunk, ne essünk kétségbe: sok-sok módon tartósíthatjuk a nyár szuperegészséges alapanyagát!
