Van az úgy, hogy bármilyen kertet is álmodunk meg magunknak, a terepviszonyok, a „készen kapott” alapok keresztbe húzzák számításainkat. Ilyen átkos örökség a rézsű, főleg, ha meredek fajta. De megküzdöttem vele, és jelentem: élek. A küzdelem pedig nem is vészes, ha megfelelő növényekkel az oldalunkon indulunk neki.

Népszerűbb rokonánál világosabb, élénkebb árnyalatokban szeli át kertjeinket a kék cinege (Parus caeruleus), az idehaza 1901 óta védettséget élvező szárnyas segítőnk. Növényvédelemben betöltött szerepe legalább annyira fontos, mint széncinege rokonának- ezért érdemes megismerkednünk vele.

Észrevették, hogy egy-egy iskolai vagy óvodai nap után a gyerekek sokkal hangosabban beszélnek? És hogy a hétvégi nyugalomban újra lecsendesednek? Megfigyelték már, hogy hangosabban beszélnek, amikor telefonálnak, és hogy a kocsi kihangosítója miatt már élőszóban is magasabbról kezdik a társalgást?

Amikor egy gyógyhatású készítmény mindent ígér, elfog a gyanakvás. Nem ok nélkül. Hiszen nap mint nap találkozunk sokat ígérő ajánlatokkal, a hosszú élet elixírjeivel, ámításokkal és becsapásokkal – ezek pedig egyre inkább aláaknázzák bizalmunkat. Pedig ha jobban beleássuk magunkat a természet igazi kincseibe, van miből válogatni. És bár a bölcsek kövét még senki sem lelhette meg, egy-egy fán „terem” még olyan apró kis csoda, ami nagymértékben hozzájárulhat egészségünk megőrzéséhez. Például egy nyírfán.

Hazánkban 1988 óta élvez védettséget a februárban nyíló tavaszi tőzike, az Amarilliszfélék családjának egy igen kedves és dekoratív képviselője. Maga a növény alig húsz centiméter magas, de csoportosan nyíló képviselői képesek üde színfolttá változtatni a legzordabb erdős részeket is.

Inváziós faj – sokat hallott, ám nehezen megfogható fogalom ez. A legtöbben azt gondolják, hogy kerttulajdonosként nem kell vele foglalkozniuk, de ez sajnos tévedés. A nem őshonos, inváziós fajok terjedése a Föld egészségét veszélyeztető tényezők között a második helyen áll: nemcsak természetvédelmi, hanem komoly humánegészségügyi és ökonómiai problémát is okozhatnak. Ezért sem mindegy, mit engedünk a kertünkbe.

Miközben odahaza kellemes mámorban falatozunk kedvenc csokoládénkból, az ennek elkészítéséhez szükséges alapanyag és munka emberek ezreinek életét teszi tönkre, és változtatja meg. Félreértés ne essék: most következő írásunkkal sem szeretnénk keresztre feszíteni az emberiség kedvenc falatjait, pusztán bemutatnánk azokat a háttérfolyamatokat, amelyek a január elsejétől életbe lépő szabályozásokhoz vezettek. Mert bizony a törvény keze a csokoládét is utolérte, és rajtunk is múlik, mi sül ki ebből.

A gasztronómia Boccacciója – mondja Bartholomaeus Platináról a világ első szakácskönyvének szerzőjéről a magyar kiadás előszava. Hogy ez mennyire találó felütés, csak később derül ki: a gyönyör, az egészség és a jobbnál jobb receptek tökéletes összefonódása szervezi a fejezeteket, igazi gasztronómiai időutazásra hívva az olvasót. Nem egyszerű szakácskönyv ez, inkább egyfajta kultúrtörténeti ínyencség, amibe érdemes belekóstolni!

Különleges vasárnapra ébredtünk: ma van a Vizes Élőhelyek Világnapja. Az otthonainkat körbeölelő természetes vizek nemcsak élőlények millióinak létfeltételeit biztosítják, hanem teljes földi ökoszisztémánk vérkeringését is. Tartsatok hát velünk egy rövid utazásra, és ismerjék meg a vizeinkben rejlő kincseket, értékeket és lehetőségeket!

Az energiapánik közepette mindenki a telefontöltők matekjával intett óvatosságra – sokszor képtelen számokat lebegtetve. „Húzd ki a telefontöltőt, ha elmész otthonról, húzd ki a TV-t is!” Jobbnál jobb tanácsok hangzottak el. Senki nem vitatja, milyen felelős fogyasztói döntés kihúzni ezeket, de a divatpéldák árnyékában olyan eszközeink is megbújtak, amelyek a töltőknél sokkal több forintot égetnek el a havi villanyszámlán.

Odakint még tanácstalanul próbálkozik a tél, miközben otthonunk már a legkülönfélébb színekben pompázik – a tavaszra várva. A virágos szobanövények még a legszürkébb január-végen is képesek feledtetni az enyhe tél csalódásait. Mutatunk néhány pompás virágot, mely már a tavasz felé kacsingat.

„Mert nincs e földön olyan hely, amely, ha embert tud eltartani, ne volna benépesítve az állatok sokaságával” – írta Raoul H. Francé Az állatok a történelemben című munkájában. És való igaz: ember és állat története a kezdetektől összefonódott egymással, ezernyi formában. Ezúttal közös történetünk olyan példáit vesszük sorra, amelyek egyértelműen bizonyítják: a körülöttünk élő állatok puszta létezésükkel is segítik mindennapjainkat, és enélkül a támogatás nélkül aligha boldogulnánk.