Egy az élet - ezt kell jól csinálni Egy.hu logó
Friss
Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka
Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka kertészmérnök és szociológus

Gyermekkoromban óceánkutató akartam lenni: bölcsész lett belőlem, szociológus. Habár imádtam a társadalomtudományok világát, az élet mégiscsak úgy hozta, hogy a természetben leljem meg hivatásomat. Közel egy évtizednyi munkával építettem fel vegyszermentes gazdaságomat, ahol a vadvilág védelmével, a biodiverzitás megőrzésével és az ökoszisztéma helyreállításával foglalkozom. Hiszem, hogy az igazi tudás a gyakorlat és tudomány egymásba fonódásával szerezhető meg, ezért mindennapjaimban ugyanolyan fontos szerepet tölt be a gumicsizma, mint a tagsági igazolvány. Célom, hogy írásaimmal közelebb hozzam az olvasót egy olyan világhoz, ami megszámlálhatatlanul sok élményt és értéket tartogat számára, és ami mindannyiunk számára nélkülözhetetlen.

Városi betonrengeteg, egymást keresztező utak, el-elsuhanó autók, benzingőz, rohanás, szürkeség. Éppen a buszmegállóban várjuk a következő járatot, amikor alig hallható zümmögésre leszünk figyelmesek. De nem találjuk a hang forrását. Jobbra is, balra is csak a megszokott városkép: fékezések, motorok és munkagépek hangjai. De a zümmögés nem csendesül. Kilépünk a tető alól, felpillantunk, és alig hiszünk a szemünknek.

Egyre több ruhát vásárolunk, és egyre rövidebb ideig hordjuk őket. Ma a világon évente több mint 150 milliárd új ruhadarabot gyártanak, és ez a szám egyre csak növekszik. A gyártáshoz felhasznált víz, energia, vegyszerek és a sokszor hordás nélkül, címkével félredobott ruhaneműk miatt a textilipar a második legkevésbé fenntartható iparág a világon. De mégis hova tűnnek a megunt darabok? Milyen utat járnak be? Mi a végállomás? Szemét vagy újrahasznosítás? Ennek próbáltunk meg utánajárni.

Minden egy kerítéssel kezdődött. Megláttam, és nem eresztett. Aztán beléptem a kapun, és egy más világba érkeztem. Egy világba, ahol egyszerre kel életre a múlt és válik szebbé a jövő, ahol a páncélok alatt érző szívű, erős és végtelenül bátor emberek rejtőznek. Egy siklósi fiú története az útkeresésről, a küzdelemről, az életről. Egy élet története, ami még sokáig hatással lesz rám.

Az elmúlt években lépten-nyomon azt halljuk, hogy a műanyagszennyezés milyen káros hatással van mindennapjainkra, főképp az előttünk álló, jövőbeli mindennapokra. És ez így is van. Viszont egy nagyon fontos – és legalább annyira káros – anyagról elfeledkezünk. Úgy hívják: beton.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség már régóta aktívan foglalkozik a klímaváltozás kérdéseivel, annak gazdasági és társadalmi aspektusaitól kezdve egészen az egyéni szervezetre mért hatásokig. A jelentések pedig egyre ijesztőbbek.

Azt mondják: az élelmiszerhamisítás egyidős az emberiséggel. A profit és a nyereség utáni vágy annyira el tud hatalmasodni embertársaink felett, hogy néha semmi sem szent. A felkutatott csalásokból legalábbis az a kép tükröződik, hogy a fogyasztás ilyenkor mindenről, csak nem az egészségünkről szól. 

Egyre több olyan tanulmány jelenik meg, amely élesen bírálja a modern kor táplálkozási szokásait, a „töltelék” tápanyagok nagymértékű fogyasztását, a kiegyensúlyozatlan arányokat és a mértéktelenséget. Az elnehezítő, szénhidrátdús megoldások helyett bemutatunk egy olyan izgalmas gasztronómiai szegletet, amely nemcsak egészséget, kreativitást, hanem könnyedséget és szellemi frissességet is hozhat mindennapjainkba.

Borús tavaszi nap volt. Gyerekek nagyszülőztek, mi pedig beletemetkeztünk a kerti munkába: ültetés, gyomlálás, kötözések, egy kis metszés, karózás – csak úgy nyikorgott a talicska. Már kellemesen átjárta testünket a fáradtság, és a gyomrunk is korogni kezdett. Tomi! Mennyi az idő? Nem tudom, nincs nálam telefon. Hol áll a nap? Nem állt sehol. Pontosabban tisztes takarásban. Akkor most mennyi az idő?

Mondhatni: kemény nő vagyok. A fájdalmat mindenesetre egész jól viselem. De amikor már a kialvatlan, csukott szemeimből utat törnek a közel sem könnyen viselhető fájdalom könnyei… na akkor már én sem vagyok kemény. Túl vagyok rajta. Lassan elhagyhatom a kötéseket, visszatérhetek a kerti munkákhoz – emlékezni viszont még sokáig fogok… nem is tudok mást tenni, mert az átéltek látható jelei évekig elkísérnek majd…

Fejfájás, ingerlékenység, kimerültség? Lehet, hogy a parfümöd az oka!

Gyakorta hallani: ilyen csak a filmekben létezik. Mi most megfordítottuk a jól ismert szállóigét, és olyan gondolatokat hoztunk el kvízünkben, amelyek az életben is nagy igazságokként szolgálhatnak. De vajon tudod-e, melyik filmben hangoztak el ezek a bölcsességek?

„Úgy hallottam egy orvostól, hogy a múmia orvosolja a fejfájást, a migrént, a féloldali bénulást, az arc bénulását és az epilepsziát” – olvashatjuk egy arab szerző írásos gyűjteményében. Ez az elejtettnek tűnő mondat pedig sokkal több annál, mint egy közbeékelt megjegyzés: a múmia felhasználásának ugyanis dokumentálható története van. És nem is ez az egyetlen mára eltűnt, zavaros orvoslási praktika a múltból!

Ugrás az oldal tetejére
Menü