Nem mondhatjuk, hogy a klasszikus januári napokat éljük, már ami az időjárást illeti: kellemes pluszok, helyenként virágba boruló növények fogadnak minket erre is, arra is a havas táj helyett. Mivel jó időben a kertész nem tétlenkedik, a téli pihenő helyett most feladatok örvendeztetnek sokunkat. Mutatjuk, milyen váratlan kerti munkákra keríts sort ebben az enyhe januárban.
Gyalogfenyőnek is szokták nevezni hazánk egyetlen őshonos borókáját, a Juniperus communis-t. A Duna-Tisza köze homokbuckáin élő ősborókák ma védett területekként őrzik eredeti szépségeit, kertjeinkben pedig számos nemesített változatával is találkozhatunk. Ezúttal azonban olyan borókákat mutatunk be, amelyek hazájukban különlegességként, haszonnövényként vagy egészségünk őreként is megállják a helyüket, ezzel is segítve mindennapjainkat.
Az év utolsó estéjén sokan tekintenek egy új élet reményében a másnapra: az új évhez számos hiedelem, reményteljes elvárás és célkitűzés kapcsolódik. Ahány család, annyi szokás és annyi meggyőződés: a legkülönfélébb praktikákat igyekszünk bevetni annak érdekében, hogy a naptárfordulóval egy új úton indulhassunk el. És bár ennek az útnak az ösvényei nagyrészt csak rajtunk múlnak, érdekességképp ismerkedjünk meg pár olyan szokással, ami generációkon át éltette és biztatta az új évben útnak indulókat.
„Valamikor régen, amikor még türelmetlen reménykedéssel néztek az emberek a jövőbe, szörnyen nagy és örvendetes eseménynek tartották az új esztendő megérkezését s ehhez illően meg is ünnepelték” – ezzel e felütéssel veszi kezdetét egy izgalmas körutazás, amit az Erdélyi Lapok 1933-as év végi lapszámában olvashatunk, és ami bemutatja nekünk Európa népeinek legkülönfélébb szilveszteri szokásait. Lássuk a legérdekesebbeket!
A pogácsa a hétköznapokban és ünnepek alkalmával is asztalra kerülő étel, ami gyakori szereplője a legkülönfélébb menüsoroknak, vendégváró falatoknak és állófogadásoknak. Mégis kevesen tudják róla, hogy milyen fontos szerepet töltött be az új év és az új élet reménytejes várakozásában, és hogy mennyi hiedelem és szokás főszereplője volt az évszázadok során. Ezekből csemegézünk most.
A sóskaborbolyát (Berberis vulgaris) mára már leginkább szúrós dísznövényként tartják számon, holott pár évtizeddel ezelőtt még gyógyhatásairól és egészségünkre gyakorolt pozitív hatásairól volt ismert. A borbolyafélék családjának mintegy hatszáz faja többségében az északi mérsékelt éghajlatú vidékeken él, idehaza többnyire a közönséges sóskaborbolya (más néven sóskafa, leánysom vagy közönséges borbolya) képviseli a népes csapatot.
Talán mindannyiunk számára ismeretes, hogy számos forgalomban lévő gyógyszer tartalmaz növényi kivonatokat és hatóanyagokat, azt viszont valószínűleg már sokkal kevesebben tudják, hogy a modern gyógyszerek közel 70 százaléka napjainkban is olyan hatóanyagokra épül, amelyeket a természetnek köszönhetünk. Nincs tehát új a nap alatt, csupán a technológiai fejlődés csűri-csavarja a szálakat. Érdemes tehát mélyebbre ásnunk a növények és gyógyszerek szerteágazó kapcsolataiban, mert sok esetben egészen meglepő dolgokat is felfedezhetünk.
Amikor elhatároztam, hogy utánajárok a narancs és a karácsony különleges kapcsolatának, azt hittem: könnyebb dolgom lesz. A narancs, mint déligyümölcs viszonylag modernkori termékként élt bennem, és álmaimban sem gondoltam volna, hogy sokkal, de sokkal régebbre nyúlik vissza a története. Tartsanak velem, hogy megpróbáljuk együtt kideríteni, hogyan is gurulhatott be a narancs a karácsonyfa alá!
A történészek szerint már a harmadik század környékén ünnepelték a karácsonyt, méghozzá a Római Birodalomban. Ekkor még semmi köze nem volt a szent ünnepnek Jézus születéséhez, egy teljesen más „születésnap” adta az esemény jelentőségét: akkoriban ugyanis december 25-én tartották a Nap születésnapját. A történelem ismerői szerint a karácsonyi ünnepkör később azért került erre a napra, mert Jézus a keresztények szerint maga a világosság – így gyakorlatilag a pogány és keresztény ünnepkör összekapcsolódott.
„Amikor én nagyon kicsi voltam a hatvanas években, akkor ezüstszínű csomagolásban voltak a szaloncukrok puncs, csokoládé és vanília ízben. Egy kis csokoládébevonatot is kaptak, és hát mindennek a csúcsa a zselés szaloncukor volt” – így emlékszik vissza Istvánkó Károlyné, a Szentendrei Retro Design Center egyik tulajdonosa gyermekkorának szaloncukraira a Bogdányi Híradó 2022-es év végi lapszámában. És valóban: sokan vagyunk, akik az elmúlt évtizedekben végig kísérhették a szaloncukor-divatok változásait, és akik még emlékszünk arra, milyen ízek is voltak divatban gyermekkorunkban. Ezekből az emlékekből hoztunk most el párat…
A mézeskalács készítése majdnem egyidős a méz használatával. Hazánkban már az Árpád-házi királyok idejében is készítettek mézes süteményeket a kolostorokban, és később a városban élő iparosok is megtanulták a mézeskalács készítés mesterségét. De vajon mi a titka az igazán finom, puha és hosszan elálló mézeskalácsnak, és mire kell odafigyelnünk elkészítésekor?
Létezik egy anyáról leányra szálló házi csodaszer, amelyet talán még a legfiatalabb generációk is ismernek, és amelynek neve eggyé vált az egészség és a gyógyulás fogalmával. Nem más ez, mint a svédkeserű vagy svédcsepp, amelyhez a legtöbbünkben emlékezetes pillanatok, jóleső gyógyulások társulnak.
