Fehér, barna, félbarna. Búza, tönköly, rozs, graham. Kenyér-, sütemény- és pizzaliszt. A legismertebb fajták. Ennél azonban sokkalta színesebb a repertoár, amiből most a legmagasabb beltartalmi értékű fajtákat mutatjuk be.   

Bár sokan tévesen azt hiszik, hogy a hideg idő akadálya a szabadban töltött időnek, egy régi jó mondás szerint nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözet. Ezért akadálya sincs annak, hogy útra keljünk: öltözzünk fel melegen, húzzuk fel a bélelt bakancsot, és fedezzük fel hazánk változatos szépségeit. Legyen szó aktív turizmusról, családbarát kirándulóhelyekről vagy kulturális értékekről – a tél is megannyi lehetőséget tartogat!

Akik még megéltük az igazi tél színeit, leginkább a hófehérre vágyunk. És ez odakint meg is állja a helyét, a meleg otthon falain belül viszont érdemes felfedeznünk a tél sok más árnyalatát is. A legnagyobb mínuszokban is rendelkezésünkre álló szivárvánnyal készültünk, amely a konyhában és a fürdőszobában, azaz kívül és belül is feltölt majd bennünket. Hétszín-tél válogatásunk következik.

Született menzásként nem sok olyan étel volt, amit nem szívesen ettem meg, de a répafőzelék közéjük tartozott. Kikerülve a felnőttek világába, több mint egy évtizedig nem is került a tányéromra. Mígnem egy vendégségben egy isteni répás fogást nem ettem. Olyan kellemes csalódást okozott a sült répa fűszeres íze, hogy azóta több répás recept is bekerült a repertoárba. Kedvenceimből válogattam.

Nem mondhatjuk, hogy a klasszikus januári napokat éljük, már ami az időjárást illeti: kellemes pluszok, helyenként virágba boruló növények fogadnak minket erre is, arra is a havas táj helyett. Mivel jó időben a kertész nem tétlenkedik, a téli pihenő helyett most feladatok örvendeztetnek sokunkat. Mutatjuk, milyen váratlan kerti munkákra keríts sort ebben az enyhe januárban.  

Gyalogfenyőnek is szokták nevezni hazánk egyetlen őshonos borókáját, a Juniperus communis-t. A Duna-Tisza köze homokbuckáin élő ősborókák ma védett területekként őrzik eredeti szépségeit, kertjeinkben pedig számos nemesített változatával is találkozhatunk. Ezúttal azonban olyan borókákat mutatunk be, amelyek hazájukban különlegességként, haszonnövényként vagy egészségünk őreként is megállják a helyüket, ezzel is segítve mindennapjainkat.

Az év utolsó estéjén sokan tekintenek egy új élet reményében a másnapra: az új évhez számos hiedelem, reményteljes elvárás és célkitűzés kapcsolódik. Ahány család, annyi szokás és annyi meggyőződés: a legkülönfélébb praktikákat igyekszünk bevetni annak érdekében, hogy a naptárfordulóval egy új úton indulhassunk el. És bár ennek az útnak az ösvényei nagyrészt csak rajtunk múlnak, érdekességképp ismerkedjünk meg pár olyan szokással, ami generációkon át éltette és biztatta az új évben útnak indulókat.

A pogácsa a hétköznapokban és ünnepek alkalmával is asztalra kerülő étel, ami gyakori szereplője a legkülönfélébb menüsoroknak, vendégváró falatoknak és állófogadásoknak. Mégis kevesen tudják róla, hogy milyen fontos szerepet töltött be az új év és az új élet reménytejes várakozásában, és hogy mennyi hiedelem és szokás főszereplője volt az évszázadok során. Ezekből csemegézünk most.

A sóskaborbolyát (Berberis vulgaris) mára már leginkább szúrós dísznövényként tartják számon, holott pár évtizeddel ezelőtt még gyógyhatásairól és egészségünkre gyakorolt pozitív hatásairól volt ismert. A borbolyafélék családjának mintegy hatszáz faja többségében az északi mérsékelt éghajlatú vidékeken él, idehaza többnyire a közönséges sóskaborbolya (más néven sóskafa, leánysom vagy közönséges borbolya) képviseli a népes csapatot.

Talán mindannyiunk számára ismeretes, hogy számos forgalomban lévő gyógyszer tartalmaz növényi kivonatokat és hatóanyagokat, azt viszont valószínűleg már sokkal kevesebben tudják, hogy a modern gyógyszerek közel 70 százaléka napjainkban is olyan hatóanyagokra épül, amelyeket a természetnek köszönhetünk. Nincs tehát új a nap alatt, csupán a technológiai fejlődés csűri-csavarja a szálakat. Érdemes tehát mélyebbre ásnunk a növények és gyógyszerek szerteágazó kapcsolataiban, mert sok esetben egészen meglepő dolgokat is felfedezhetünk.

Amikor elhatároztam, hogy utánajárok a narancs és a karácsony különleges kapcsolatának, azt hittem: könnyebb dolgom lesz. A narancs, mint déligyümölcs viszonylag modernkori termékként élt bennem, és álmaimban sem gondoltam volna, hogy sokkal, de sokkal régebbre nyúlik vissza  a története. Tartsanak velem, hogy megpróbáljuk együtt kideríteni, hogyan is gurulhatott be a narancs a karácsonyfa alá!

A történészek szerint már a harmadik század környékén ünnepelték a karácsonyt, méghozzá a Római Birodalomban. Ekkor még semmi köze nem volt a szent ünnepnek Jézus születéséhez, egy teljesen más „születésnap” adta az esemény jelentőségét: akkoriban ugyanis december 25-én tartották a Nap születésnapját. A történelem ismerői szerint a karácsonyi ünnepkör később azért került erre a napra, mert Jézus a keresztények szerint maga a világosság – így gyakorlatilag a pogány és keresztény ünnepkör összekapcsolódott.