Úgy tartja a mondás, hogy aki ültet egy rózsabokrot a magyalfa mellé, és mindkettőnek héjából leránt egy keveset, majd a meghántott helyeken összekötözi az ágakat, rá mohát és földet csomóz, az gyökeret ereszthet a két növényből. Ha a gyökér megeredt, azt elvágva és a földbe ültetve egészen különleges élményben lehet részünk: zöld rózsákat nevelhetünk.

Ha betartunk néhány alapszabályt, biztonságosan elvégezhetjük az őszi szezonban fáink koronaritkító metszéseit, hogy sokáig egészséges, mesés lombú fákban gyönyörködhessünk. Mégsem biztos azonban, hogy ez a megfelelő időpont – de az sem, hogy egyáltalán van ilyen.

Hulladékgazdálkodás, újrahasznosítás, megújuló erőforrások – az utóbbi évek egyre gyakrabban előtérbe kerülő fogalmai, amelyek azonban még mindig átláthatatlanok és nehezen értelmezhetőek a szakmán kívüliek számára. Márpedig a klímaváltozás egyre csak gyorsuló ütemével párhuzamosan ezeknek a fogalmaknak is egyre nagyobb relevanciája lesz, így villámgyorsan férkőznek be mindennapjainkba.

A rózsák hamupipőkéjének is nevezett vitaminbomba idén nem élte legjobb évét: a kártevők és a napégés igencsak próbára tették tűrőképességét. És bár nem a legszebb az idei termés, még így is akad bőven olyan cserjés, amit érdemes meglátogatni egy kosárnyi piros, zamatos csipkebogyóért.

A középkorban a „herba benedicta” nevet kapta, ugyanis a gonosz teremtmények és a veszélyek távoltartására használták. A Geum urbanum, azaz az erdei gyömbérgyökér számos tulajdonságából adódóan a késő ősz és a téli hónapok kedvelt fűszer- és gyógynövénye. Jellegzetes és aromás illatával egyértelműen tudomásunkra adja: nem rokona a sokak által ismert és kedvelt gyömbérnek – de annál közelebb áll a hideg évszakok egyik kedvencéhez, a szegfűszeghez. Hogy miért? Nemsokára kiderül!

Talán többek jártak már úgy, hogy a boltban vásárolt sajt, túró, joghurt vagy vaj komoly csalódást okozott. Főleg az idősebb generációk tagjai érezhetik úgy, hogy az emlékeikben élő és vágyott ízek elvesztek a termékkínálat sűrűjében, és sosem sikerül átélni azt a gasztronómiai élményt, amit egy szép sárga vajdarab vagy egy rögös túró képe idéz fel bennünk. De a jó hír, hogy magunk is előteremthetjük ezeket a termékeket, és nem is olyan bonyolult, mint hinnénk!

Egy háziasszony számára kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor elővéve a lisztes zsákot, kis hálószerű képződmények kötik össze az egykor puhán porzó, makulátlan kenyérlisztet. Ha olvasóink valaha szembe kerültek a kamra rettegett ellenségével, akkor tudják, miről beszélek: az élelmiszermoly bizony egy ádáz ellenség, és ember legyen a talpán, aki egy-kettőre meg tud szabadulni tőle.

Ma már sajnos az a kép él a novemberről, hogy ekkor kezdjük el kibontani a nyáron eltett finomságok üvegjeit. Pedig az élet a hűvösebb napokkal sem áll meg: számos olyan zöldség és gyümölcs van még, amiből bátran eltehetünk télire.

Az egyik legrégebben termesztett kultúrnövényünk, amely az abraktakarmánytól a madáreleségen át a legelőkelőbb éttermek konyhapultjáig minden lehetséges utat bejárt. A hatezer évvel ezelőtti Mezopotámiában is előszeretettel termesztették, innen indult hódító útjára, és jutott el Ázsián, Afrikán és Európán át a világ minden tájára. De mi okozta viszontagságos történetét, és miért ajánljuk mégis rendszeres fogyasztását?

Sosem voltam nagy teafogyasztó, de amikor a gyógynövények felé sodort az élet, szinte adta magát, hogy a teák rendkívül színes és izgalmas világába is belekóstoljak. Először sok citrommal és mézzel, majd kevesebb citrommal, méz nélkül, ma pedig már ízesítés nélkül, a gyógynövények maximális egyediségét és hatását kiélvezve kortyolgatom őket, és fedezem fel az egyre különlegesebb és izgalmasabb teafüvek és gyógynövények megunhatatlan világát.

A hagyományos magyar konyha elképzelhetetlen hagymafélék nélkül, a nyers hagyma pedig kiváló őre a szívnek és érrendszernek, a nyers fokhagyma elűzi a baktériumokat, vírusokat, gombákat, erősíti és védi az immunrendszert. De a hagymák nemzetsége sokkal színesebb és változatosabb, mint gondolnánk, és a belőlük készíthető ételek palettája is sokkal színesebb…

1982 óta élvez védettséget híres magyar botanikusról elnevezett Kitaibel-varfű, tudományos nevén Knautia arvensis subsp. kitaibelii (syn.: Knautia kitaibelii subsp. tomentella). A zárvatermők törzsének mácsonyafélék családjába tartozó növénye, ami különlegessége miatt fokozottan védett- természetvédelmi értéke nem kevesebb, mint 250 000 forint.