A répa egyik legközelebbi rokona, Európában is őshonos gyökérzöldségünk a pasztinák. Egészen a burgonya térnyeréséig uralta a konyhaművészetet, és bár a mindennapok konyhájából némiképp kiszorult, a mai napig a konzervipar kedvelt alapanyaga. Számos pozitív tulajdonsága merült feledésbe az elmúlt évtizedekben – éppen itt az ideje, hogy felelevenítsük ezeket!
Ezúttal három olyan üde kerti színfoltot mutatunk be, amelyek valamely tulajdonságuk miatt értékes lakói lehetnek kertünknek, de eddig talán nem is találkoztunk velük. Vagy furcsa nevük, vagy régmúltba veszett hagyományuk tartotta őket távol kertünktől- nem tudni-, de egy biztos: ha jobban megismerjük őket, rögtön kedvet kaphatunk a beköltöztetéshez.
Utazásaink és a világot behálózó közlekedési tevékenységeink felelősek a globális, energiával összefüggő szén-dioxid kibocsátás közel egynegyedéért. Az elmúlt években azonban komoly viták zajlottak azzal kapcsolatban, hogy az utazás melyik formája a legkevésbé bolygóbarát, és hogyan érdemes terveznünk utazásunkat, ha felelős döntést szeretnénk hozni.
Van a növénytermesztésnek egy egészen különleges mellékága. Nem jár nagy terméshozammal, nagy valószínűség szerint nem is fedezi zöldségszükségleteinket, de az újjászületés és az alkotás élményét hozza el nekünk. Nincs nagy eszközigénye, egészen kis helyeken is megvalósítható, és kifejezetten kedveli a konyhaablakot. Egy köztes állomás, amelynek kipróbálását érdemes megejtenünk. Tapasztalatok az újratermesztés művészetéből.
A parlagfű mellett az egyik legallergizálóbb növényünk, ami augusztusban bizony sok ember életét megkeseríti. Mégsem kell üldözni való, mert sok olyan hasznos tulajdonsága is van, amelyekkel segíteni tudja egészségünk megőrzését, közérzetünk javítását is.
Egy pillanatra meg kellett állnom, hogy tisztázzam, valóban jól látok-e, vagy csak álmodom. Soká tartott, mire felfogtam, hogy ez valóság: kilenc éves, közel három méter magas fagyalsorom égett ki több tíz méternyi szakaszon. Évtizedes pályafutásom alatt sosem kellett még átélnem hasonlót, így a szemem elé táruló pusztulás látványa sokkhatásként ért. Úgy éreztem, a napégés kockázata Damoklész kardjaként lebeg fölöttem.
Ha már roskadozik a polc a paradicsomszószoktól, házi ketchupoktól és télire eltett lecsóktól, akkor éppen itt az ideje egy tökéletes szezonzárásnak: a paradicsom aszalásának. Történjen napon vagy az erre alkalmas berendezésben – az aszalt paradicsom igazi fénye lesz a hideg napoknak, ráadásul elkészítésével még az abszolút kezdők is bátran kísérletezhetnek.
Egyszer, miközben rozmaringos bőrradírt készítettem a műhelyemben, gondolataim önálló életre keltek. Sorra vettem a készülő natúrkozmetikum hozzávalóit, és arra gondoltam: ha már minden összetevője emberi fogyasztásra alkalmas, miért nem próbálok meg valami izgalmas ételt létrehozni belőle? Így született meg a gyógynövényes varázscukor, ami azóta is az egyik legkedveltebb romonyai vendégváró különlegesség.
Nemrégiben izgalmas utazást tehettünk a hazai tejipar világába a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatóinak segítségével. Megtudhattuk, hogy a kecsketejet az 1900-as évek elején gyógyhatású készítményként használták a tüdőszanatóriumokban, és hogy a szarvasmarhák között is létezik úgynevezett „önfeláldozó” fajta. Lássuk, mi mindent érdemes még tudnunk az egyik legkelendőbb fogyasztási cikkünkről?
A befőzés hagyománya úgy forrt össze a cukor felhasználásával, hogy egy időre elképzelhetetlenné vált a kettő szétválasztása. Aztán jött az allergiák, bélszindrómák, cukorbetegségek és „mentes” verziók korszaka, amiben már nem volt helye a sok szempontból kérdésessé vált kristályos anyagnak.
A Kárpát-medence egyik legismertebb, legsokoldalúbb növénye. Az elmúlt évtizedekben kitűnően alkalmazkodott az emberi beavatkozások hatásaihoz, és szívós lakója lett az antropogén világ másodlagos élőhelyeinek is. Megtalálhatjuk a degradált területeken, az erdők és cserjések mentén, a parlagok és útszélek szegélyein is, és a városokban sem ritka, hogy találkozunk vele, ugyanis egyike azon fajoknak, amelyek a szennyezett levegőt is jól tűrik.
Több mint 45 évvel ezelőtt, 1978. október 30-án adták át a Túzokvédelmi Állomást Dévaványán. A magyarság történelmét végig kísérő túzok védelmét és megőrzését középpontba helyező munkaállomás nélkülözhetetlen központja a faj védelmének – nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Erről a kivételes szerepről, múltról és jelenről kérdeztük Czifrák Gábort, a Túzokvédelmi Állomás vezetőjét.
