A Bakony és a Mecsek népszerű célpontok a medvehagyma-rajongók körében, a Gerecse azonban kevéssé ismert. Kerekedjünk fel, látogassuk meg a Gerecsét, de jusson eszünkbe, hogy az ide vonatkozó Erdőtörvény szerint naponta és személyenként 2 kg medvehagyma gyűjthető – és nehogy gyökerestül tépjük a növényt! Aki bizonytalan, vagy kételyei vannak, hogy felismeri-e, netán összetéveszti valamivel, inkább ne gyűjtse, csak gyalogoljon egy jót. Látnivalóban nem lesz hiány!

„Lyányom, takarékosan és mégis ízletesen kell megtanulni főzni, a könyvekből hívságokat elkészíteni bárki tud, akinek dagad az erszénye” – mondta sokszor a néném, és hallgattam minden szavára. A májas galuska receptjére a Filléres főzés, hústalan napok receptes füzetben leltem rá réges-régen, hiszen a májhoz olcsón lehetett hozzájutni. 

Hazánk legkisebb középhegysége mellett sokszor elsiklunk vagy elhajtunk, pedig sok apró csodát rejt. Félnapos, egynapos, kétnapos kirándulások célpontja is lehet, találunk benne barlangot, erdőt, várromot, borospincét, tanösvényeket – vagyis a Vértes mindenkinek kedvére tud tenni!

A Vízivárosról gyerekként azt képzeltem, hogy ott patakok csordogálnak, és csónakokkal közlekednek az emberek. De nem kellett csalódnom a valóságban: a 150 éves főváros különös ékszerdoboza ez a Várhegy és a Duna közé ékelt terület. Kanyargós utcákkal, hosszú lépcsősorokkal, parlamentre néző sétánnyal és tengernyi történettel várja, hogy felfedezzük.

„Áhítatosan nekiveselkedett a farsangi fánknak. Beszerezte a hozzávalókat száz főre: 5 kg lisztet, 6 tojást, 6 dkg vajat, 5 dkg porcukrot, 4 liter tejet, 1 liter rumot (csak 2 dl kerül a fánkba), 8 dkg élesztőt és 1 liter olajat. Lekvárral nem kellett gondolni, mert az erdélyi barát nagymamája küldött nyolc üveg csipkeízt” – így szól Bächer Iván farsangi fánk receptje az Íz-lelő című szakácskönyvben, amely nem is igazi szakácskönyv. Vagy mégis? 

Mióta világ a világ, próbálja az ember a virágokból elcsenni az illatot, hogy a maga bőrén érezhesse. Csodálatos az az út, amit bejárnak az illatok a csöppnyi virágkelyhektől a míves üvegekig, hogy aztán hódításra, csábításra használja fel őket nők sokasága. Bepillantani a parfümgyárba annyi, mint elmerülni a virágok titkos rejtekeibe. 

A könnyű, gyümölcsös desszertek mindig jólesnek. Ilyentájt sokszor kedvező áron lehet narancsot kapni, ám ezek a gyümölcsök néha nagyon savanyúak. Átvarázsolhatjuk gyümölcssalátának, tehetjük mézes-vaníliás joghurtba, vagy készíthetünk mennyei habos narancskrémet is, több-kevesebb méz hozzáadásával.

Nemszeretem-főzelék, megtűrt levelek a levesben? Vagy éppen a téli zöldségkínálat favoritja? A kelkáposzta ősszel olyan szemet gyönyörködtető, ha kézbe vesszük, és alaposan megfigyeljük, akár egy rózsa. Egymásra boruló, fodros levelei egymás után terülnek szét, ahogyan a rózsabimbó feslik a fényre, és még a színe is egy üde kavalkád, a zöld megannyi árnyalata. A haragoszöld külsők ölelik körbe az egyre haloványabb s így egyre zsengébb társaikat. Egész tavaszig lehet azután rájárni a télire eltárolt kelkáposztákra – addigra zamatosra érik vajszínű „szíve” is.

Felvágott helyett sokféle zöldségkrém kerül nálunk a kenyérre, de télen szeretjük a házi húspástétomokat. A kocsonyafőzésnél megmaradt bőrkét, zsírosabb, kocsonyás, kollagénnel teli részeket jól felhasználhatjuk a zöldségekkel gazdagított húspástétomhoz.

Ez eredetileg az orosz konyha specialitása, és számos formában létezik. Mióta rátaláltam erre a káprázatosan egyszerű, ám annál finomabb salátára, nem győzök eleget készíteni belőle. A látvány elvarázsol, az ízek összhangja tökéletes akkor is, ha az alapanyagok aránya nem mindig ugyanaz. Mindenképpen a tálalás, a gondos rétegezés az, amire e saláta készítésénél különösen ügyelni kell. Ha összekeverjük, akkor a legízletesebb, de a kinézete csöppet sem lesz vonzó. Eltűnik belőle a „mimóza-varázslat”, ami nevét is adja, hiszen a fehér felületre reszelt tojássárgája olyan, mint a hólepelre hullott, tél végén virágzó mimóza-virágok.

Azt hiszem, mindenkinek van egy emlékezetes Vilma nénije a szomszédból. A miénk az első emeleten lakott, kékpettyes kötényt hordott, és mindig finom sütiillat fodrozódott ki az ajtónyíláson a lépcsőházba. Amikor már tudtam olvasni, kibetűztem, hogy anyukám Vilma néni szakácskönyvét vette elő, fellapozta, és abból sütött, főzött szinte mindig. Később tudtam meg, hogy ez a két Vilma néni nem ugyanaz – de a szakácskönyv ott volt szinte minden konyhában. És most is ott lehet fellelni a könyvespolcokon, a konyhaszekrényeken. Kicsit megsárgulva, kissé szakadt lapokkal, viharverten, teli mindenféle hasznos jegyzettel, hozzáfűzött tudnivalóval.

Úgy tízéves lehettem, amikor a kertészetből megmentett néhány növénnyel a belvárosi udvar sarkában lévő ablakpárkányunkon városi kertészkedésbe fogtam. Hiányzott a kert, a nagyanyám kertje, az udvarba legfeljebb a nyári napéjegyenlőségkor kukkantott be a nap, az én zöldjeim mégis meghálálták a gondoskodást. Ez a párkánykert a balkonkertészkedés csírája volt bennem.