A négylevelű lóhere a természet egy különös játéka, aminek varázserőt tulajdonítunk. Egyiptomban a szkarabeuszbogár, a Távol-keleten a lótuszvirág, vagy a vörös denevér, Harry Potternél speciális szerencsefőzete, nálunk a lópatkó, a kéményseprő meg a lóhere az, ami az újév kezdetén jókívánságaink mellől nem maradhat el. De miért is?
A karácsonyi kaktusz sokak otthonába beköltözik ilyenkortájt, mégis olyan sok minden van, amit nem tudunk erről a szép, többre érdemes növényről!
Az ünnep előtt a boltokban és a piacon cserepes ciklámenek bontogatják szirmaikat.Talán néha úgy érezzük, farkasszemet néznek velünk, ám mégsem: a ciklámen lesüti szemét, lehajtja virág-fejét, hogy mint kis tündérszárnyakat, színes szirmait csodálhassuk.
Orchidea. Olyan elegáns szó: különleges, nem mindennapi esemény, pompa és gazdagság társul hozzá. Törékeny és tünékeny. És aztán ott áll hegyekben a szupermarketben, tarka kaspókban – és a varázslat elillan. A jó hír, hogy visszahozhatjuk!
Nincs benne elrejtve se mikulás, se ajándék. Ha fentről tekintünk rá, olyan, mint egy szép rajzolatú, sokágú csillag, német neve talán a találóbb: adventi csillag, karácsonyi csillag. A virága pici és sárga – ugye, azt gondoltuk róla, hogy nagy és piros?!
Amíg még néhány falevél is árválkodik az út szélén, csodás dekorációk születhetnek!
Amikor elhagyom a várost, az aszfalt kanyargó ívében egyszerre elkezd vörösleni a rézsű. Bármit is mutasson a naptár, már tudom, itt az ősz. Ilyenkor előkerülnek az őszi színű ruhák – mert valahogy odahúz a lelkem, hogy a nyári fehéreket és zöldeket lecseréljem a cserszömörce-színűekre. És aztán maradnak is tavaszig – mennyivel szívet melengetőbbek ezek a természet-színű darabok, mintha feketét húznék. Novemberben már egészen el is tudnék rejtőzni egy cserszömörcésben, teljesen észrevehetetlenül.
Csendesen levetkeznek a fák, a földön a színes lombruha. Összegereblyézni szerintem nem bosszúság, hanem kellemes testmozgás. Összegyűjteni néhány színes levelet alkotásra hívó szó. Akár a tavaszi virágnyílás, ez is mulandó mulatság, fogjunk hozzá ízibe!
Az ősz utolsó virága, a halhatatlanság jelképe, az előkelőség és az erényesség szimbóluma, a kegyelet kifejezője, ízletes saláta vagy fejfájást gyógyító tea – mindez igaz a krizantémra, attól függően, hogy ki, mikor, honnan közelít.
Beszökött az ősz. Most már nemcsak a sugárúton, vékony fénynyalábbal és pulóvert lesimogató délutánnal suhan, hanem agg fellegekkel, a mindent tengerré változtató esővel is. Használjuk ki!
Lángvirág nélkül a kert nem pusztán hiba, hanem bűn a nyár ellen – vélekedett a nagy német kertész, kerti filozófus, Karl Foester. És mennyire egyetértünk vele most, hogy mielőtt végérvényesen beköszönt az ősz, a lángvirágok kései virágpompával színesítik az évelőágyást!
Gyönyörű szépség, amelynek óriási rajongótábora van hazánkban is. Sorra cserélnek gazdát különleges virágú egyedek dugványai, hogy gondos ápolás mellett újabb élet keljen életre. A leander elmaradhatatlan a nyaralóból, a nyári teraszról, a présház előtti szelfikről. A mediterrán életérzés ikonikus virágának szépsége mögött erős méreg rejlik, amiről nem tudunk, vagy sokszor megfeledkezünk.
