„Csak ha úgy szereted a fákat, mint önmagadat, akkor van esélyed a túlélésre.” Két bakancsom elkopott, mire megértettem kedvenc művészem, F. Hundertwasser fenti mondatát. Azóta másként tekintek a fákra, egyszerre dobban a szívünk. Örülnek nekem, ha találkozunk, szívesen beszélgetünk régmúlt idők dolgairól. Átölelnek az erdőben, susognak nekem a kertben. Olykor meglátogatok egyet-egyet az „öregek” közül, nagy idők tanúi ők. Íme, néhány a faóriás-gyűjteményemből a madarak és fák napján.

A tavakra nem csak a nyári vakáció idején gondolhatunk! A Tisza-tó szelíd élményeket nyújt tavasszal és ősszel is, és ilyenkor kisebb a tömeg, kellemes az időjárás, harapnivalóan zöld az ártéri erdő. Ha szerencsénk van, akácvirág-illatban, pipacsoktól és lila szarkalábmezőktől színes úton érkezhetünk hazánk második legnagyobb tavához.

Kenyérpirító, rizsfőző, elektromos konzervnyitó, elemes dugóhúzó, lóhere formájú tükörtojássütő, NDK-s grillsütő és társai. A rádió egyik reggeli műsorában sorra vették a konyhaszekrény tartalmát: mi minden található benne, ami csak a helyet foglalja, de semmi szükség nincs rá? Kukába velük, vagy irány egy adománypont? Vagy maradjanak mégis?

Mit kezdhetünk a tojáshéjjal? Legyen belőle dekoráció, mini váza, kukóleves, vagy hasznát vehetjük a háztartásban, a kiskertben. Lehet, hogy a mi ötleteinken túl is van még sokak tarsolyában számos hasznos ötlet, hogy a tojáshéj ne a kukában végezze. Kár volna érte!

Készítettél már bodzaszörpöt idén? Kápráztass el mindenkit a legmenőbb bodzavirágos desszertekkel! Legyen belőle szörbet, bólé, gyümölcsös bodzazselé, rebarbarás-bodzás pohárdesszert, cukkinis bodzavirágkrém, és aki belejött, a virágos élvezeteket tovább fokozhatja!

A négy évvel ezelőtti bezártság idején olyan videókat kerestem, amelyek a kedves hegyeimbe röpítenek el virtuálisan. Így akadtam rá a kerékpáros túravideókra – addig nem is tudtam, hogy létezik ilyen műfaj. Volt idő végigkerekezni velük hegyen-völgyön, hazai bérceken és messzi gerinceken. Egyik izgalmasabb volt, mint a másik. Végül is két kedvencünk lett, akiknek azóta is követjük kerékpáros túrabeszámolóit. Az egyik közülük Velekei Balázs, aki a Passo Túrák néven tette halhatatlanná a kerékpáros túrázást. Vele beszélgettem egy tavaszi délelőttön, amikor már javában készült egy számomra elképzelhetetlen megmérettetésre.

A mediterrán területeken őshonos borágó sok kertben nálunk is megtalálható. A régi magyar konyha egyik elfeledett fűszernövénye, amely az utóbbi időben éled Csipkerózsika-álmából.

Ülök az alkonyati fényben, békés fáradtsággal a testemben. Még édes a reám boruló lilaakácok illata, bár van benne valami az elmúlásból is. A lépcsőn, a kövön, a teraszon mindent beborít a lehullott virágok száradt szőnyege. Nem egy mutatós látvány, de a virágzás ezzel jár. A lehullással.

Az ellenállhatatlan földieper maga a tavasz. Nincs, akit ne kötnének gyöngéd érzelmek hozzá! Hiszen ő az első pirosság, akit oly nagyon vártunk, s olyan szerényen, szelíden bújik meg a levélzuhatag védelmében. Alig engedi a napsugár felé fordítani fejecskéit, szégyenlősen lehajtja, mosolyog. Féltőn érintjük meg, magunkhoz emeljük, megszemléljük: milyen elragadó, kecses és könnyű, hogy fülig pirul megilletődöttségében. Az aromájában benne van minden, ami a május, vagy ha túlzottan sietne, az április: a virágillat, a madárdal, a tavasz, a szeretet.

Sokáig az egyszerű, klasszikus vidéki konyha étele volt a pacal, aztán bekúszott a kávéházakba, a kisvendéglőkbe, de teret nyert főúri és fejedelmi asztalokon is. A szocialista időkben olykor csak pult alól, a kiváltságosoknak volt szerencséjük az alapanyaghoz, a marhagyomorhoz, amit aztán órákon át kellett mosni, tisztítani, előfőzni, konyhakésszé tenni. A legjobb pacalpörkölt és pacalleves-lelőhelyek címei szájról-szájra jártak. Aztán eljött az idő, amikor a pacal kultuszétellé vált, trendi lett pacalt enni. Aki pedig pacalkedvelő, az mit sem tud a pacal eme hullámzó karrierjéről. Csak megfőzi, megeszi, mert szereti.

Bécs gyerekkorom óta a kedvenc városom. Dédnagyanyám élt itt valaha, és történeteiből egy csudavárost képzeltem el. Ültem a kis sámlin, hallgattam őt, miközben szemem előtt megelevenedett a Votivkirche, a legismertebb templom környéke, a híres utcák, a Feldgasse meg a Kapistrangasse, ahol a dédiék laktak, a lovasok a Praterben, és szinte hallottam a hegedűszót a grinzingi borozók előtt, ahol táncoltak a dédnagyapámmal. Így, amikor sok évvel később néhány hónapot az osztrák fővárosban töltöttem, olybá tűnt, mintha hazamennék.

A virágoskert legtöbb ékessége egész nap gyönyörködtet bennünket. Ám vannak nem is kevesen, akik csak bizonyos napszakokban engedik csodáltatni magukat. Szinte órát lehetne igazítani hozzájuk! A nagy svéd botanikus, Carl von Linné a XVIII. században alkotta meg virágóráját. Hasonlót akár mi is létrehozhatunk a kertben, de mindenképp élvezetesebb lesz a környezetünk, ha legalább azt megfigyeljük, melyik virág, mikor nyílik.