A bajor perec bizonyára ismerős: ha másról nem, hát a remek bajor sörök elmaradhatatlan kísérőjeként. Fényes, szép felületét a sütés előtti rövid fürdőnek köszönheti. A perec mellé kitűnő az érett camembert sajtból kevert obazda vagy obatzter, ami a bajor kolbásszal együtt nem maradhat el a sör mellől. És ha teljesen véletlenül maradna a perecből másnapra, készítsünk pereclevest!
A vidéki kerteknek van valami nosztalgikus, marasztaló bája. Talán ilyen volt a nagyié? Vagy egy mesében láttuk? Ki tudja. Ezt a kellemes, szívet melengető hangulatot néhány régi edénnyel, kerti virággal, vadvirággal magad is megidézheted.
A levendulával való fűszerezésnek vannak aranyszabályai. Érdemes ezeket betartani, mert egy „ellevendulázott” étel örökre elveheti a kedvünket, erőteljes szappanízt hordozva.
Van, amikor az ember csak úgy beleszeret egy településbe, egy vidékbe – nem is tudja, megmondani, miért. Azt sem, mikor kezdődött. Csak azt tudja, hogy gyöngéd érzelmekkel gondol rá. És szívesen keresi fel, akármikor is. Ilyen számomra Felsőrákos és vidéke.
Az Európai Unióban tavaly Franciaország ás Spanyolország mellett nálunk termett a legtöbb zöldborsó. Idén két héttel korábban örülhettünk a zöld hüvelyeseket. Majdnem 100 ezer tonnát termelünk egy évben, és a borsóleves, a borsófőzelék mellett jó pár éve van saját Borsófesztünk is. Hol, hogyan készül a zöldborsóleves? Esetleg van-e valami még a levesen meg a főzeléken túl? Erre jó választ kaptam Székesfehérváron, a kertbarátok borsóünnepén.
Az Esterházy név több mint négy évszázadon át az innovációt, a gyűjtőszenvedélyt és a képzőművészet pártolását jelentette. Ennek egyik lenyűgöző bizonyítéka a történelemmel, kincsekkel és hihetetlen mesékkel teli pompás fellegvár a Rozália-hegység büszke ormán. Itt van Európa legnagyobb magánkézben lévő fegyvertára, gazdag ezüstbútor-kincsek, páratlan óraművek és még tengernyi látnivaló: Fraknó várát nemzeti történelmünk okán is látni kell!
A címben idézett kérdést tette fel egy költő több száz évvel ezelőtt Maria Treben könyve szerint. Ha életet nem is adhat vissza egy gyógynövény sem, azért érdemes megismerni ezt a régről ismert, csodás növényt!
Titkok és szerelmek a Garda-tónál, Itália csókja a Comói-tó partján. George Clooney házát látni, a Villa Oleandrát Laglióban – csupa csábítás. A Bledi-tó utazási irodák ajánlataiból toppanhat elénk, a tó közepén mosolygó kis sziget azonnal utazásra hív. Menő helyek ezek, és nem csak a kiváltságosoknak: hátizsákkal is meghódíthatók!
Lilába öltözött padlizsán, illatos füvekkel sütve: amint felénk hozza a szél a rostélyon sülő finomságok páráját, szinte elolvadunk a gyönyörűségtől. Nyársra fűzött színes, koranyári zöldségek, kakukkfűtől illatos, tűztől ráncos paradicsom, és aranyra pirult puliszka-kockák. Még a legelszántabb húsevők is lesben állnak, vajon mikor készül el az első, befalni való adag? Legkedvesebb grill-zöldséges receptjeimből válogattam.
„Soha ne menj vissza oda, ahol valamikor boldog voltál! Amíg nem mész vissza, addig annak a helynek az emléke elevenen fog élni benned, de ha visszamész, meghal.” Vajon Agatha Christie mondása igaz lehet egy hajdan népszerű és messze földön híres kifőzdére is, amelyről kedves emlékeket őrzök?
Csak maradék van, a művész és az Isten – valami ilyesmit olvastam egyszer Cserna-Szabó András tollából. Hogy ez egyszer a zöldségturkálóból mentett bébitökömmel fog jegyben járni, arra kevés volt az esély. És mégis így történt, a kis, magára hagyott és nyomorúságos tök nemes rangra emelkedett. Nincs szabály, nincs recept, csak ihletettség, humor, teremtő erő és a végén csudajó ízek.
Itt a nyár, egyre több helyen lilák a domboldalak – aki teheti, levendulaszüretre indul – vagy legalább egy szelfi erejéig elmerül a levendulásban. Joggal tart igényt e jeles növény a népszerűségre, hiszen szépséges, látványa is megnyugtató, gyógyhatása bizonyított, és a szépségápolásban, a kozmetikában is „jeleskedik”. Vannak, akik csupán „molyirtónak” tartják, mások a fűszerek közé, a konyhába is beviszik.