Tizenéves voltam, amikor rendesen belekóstoltam a konyhai titkok világába. Tudtam már valamicskét főzni, de azért rengeteg felfedezetlen terület mutatkozott gasztronómiai és konyhatechnikai ismereteiben. Bújtam a szakácskönyveket – Horváth Ilona, F. Nagy Angéla, Irma néni és hasonlók voltak akkor elérhetők. No, meg a Nők Lapja heti rendszeres receptjei. Egy ízben a könyvesboltban kezembe került Az Ínyesmester szakácskönyve. Belelapoztam, és akkor már tudtam, hogy ez lesz az, ami nekem való! Alig tudtam letenni! Mert a receptek legtöbbjéhez volt még valami odaszúrva, valami emberi, ami egészen valóságossá, életszagúvá tette az ételeket.

Magyarország legmagasabban fekvő városa, a Bakony kapuja, a ciszterciek otthona, arborétuma messze földön híres, nem véletlenül. Eljuthatunk ide hazánk legszebb vasútvonalán is, vagy kanyargós úton a Bakonyon át. Kellemes túrákat tehetünk, táplálékot találunk a léleknek, élményeket a szellemnek. Ez Zirc.

Alig vártuk, hogy kisüssön a nap, felmelegedjen a föld: hív a kert! A március szinte a nyárelőt idézte, a palánták szépen cseperedtek, ültetnénk ki őket a kertbe. De vajon kell-e még tartanunk a fagyoktól – tűnődöm, miközben a kályhában pattog a tűz. Vastag pulóverbe burkolózva ülök az asztalomnál, az ablak előtt didergősen húzzák össze virágaikat az orgonák.

Gyönyörű alkonyati napsütésben, harsogóan zöld dombok közt vezető kanyargós úton érkeztünk a bakonyalji Isztimérbe, pontosabban Gúttamásiba, a Pillangókertbe. Hol is vagyunk most pontosan? Hivatalosan Isztimérben, hiszen Gúttamásit, ezt a nagyjából 100 lelket számláló települést 1966-ban Isztimérhez csatolták. Itt várt bennünket egy békés, gyönyörűséges kert, májust hazudtoló kora nyári pompában. A Pillangókert tulajdonosával és megálmodójával, Hoffmann Orsolyával beszélgettünk, miközben Lili és Fülöp, a két hűséges kertbarát eb kísérte minden lépésünket.

„Csak ha úgy szereted a fákat, mint önmagadat, akkor van esélyed a túlélésre.” Két bakancsom elkopott, mire megértettem kedvenc művészem, F. Hundertwasser fenti mondatát. Azóta másként tekintek a fákra, egyszerre dobban a szívünk. Örülnek nekem, ha találkozunk, szívesen beszélgetünk régmúlt idők dolgairól. Átölelnek az erdőben, susognak nekem a kertben. Olykor meglátogatok egyet-egyet az „öregek” közül, nagy idők tanúi ők. Íme, néhány a faóriás-gyűjteményemből a madarak és fák napján.

A tavakra nem csak a nyári vakáció idején gondolhatunk! A Tisza-tó szelíd élményeket nyújt tavasszal és ősszel is, és ilyenkor kisebb a tömeg, kellemes az időjárás, harapnivalóan zöld az ártéri erdő. Ha szerencsénk van, akácvirág-illatban, pipacsoktól és lila szarkalábmezőktől színes úton érkezhetünk hazánk második legnagyobb tavához.

Kenyérpirító, rizsfőző, elektromos konzervnyitó, elemes dugóhúzó, lóhere formájú tükörtojássütő, NDK-s grillsütő és társai. A rádió egyik reggeli műsorában sorra vették a konyhaszekrény tartalmát: mi minden található benne, ami csak a helyet foglalja, de semmi szükség nincs rá? Kukába velük, vagy irány egy adománypont? Vagy maradjanak mégis?

Mit kezdhetünk a tojáshéjjal? Legyen belőle dekoráció, mini váza, kukóleves, vagy hasznát vehetjük a háztartásban, a kiskertben. Lehet, hogy a mi ötleteinken túl is van még sokak tarsolyában számos hasznos ötlet, hogy a tojáshéj ne a kukában végezze. Kár volna érte!

Készítettél már bodzaszörpöt idén? Kápráztass el mindenkit a legmenőbb bodzavirágos desszertekkel! Legyen belőle szörbet, bólé, gyümölcsös bodzazselé, rebarbarás-bodzás pohárdesszert, cukkinis bodzavirágkrém, és aki belejött, a virágos élvezeteket tovább fokozhatja!

A négy évvel ezelőtti bezártság idején olyan videókat kerestem, amelyek a kedves hegyeimbe röpítenek el virtuálisan. Így akadtam rá a kerékpáros túravideókra – addig nem is tudtam, hogy létezik ilyen műfaj. Volt idő végigkerekezni velük hegyen-völgyön, hazai bérceken és messzi gerinceken. Egyik izgalmasabb volt, mint a másik. Végül is két kedvencünk lett, akiknek azóta is követjük kerékpáros túrabeszámolóit. Az egyik közülük Velekei Balázs, aki a Passo Túrák néven tette halhatatlanná a kerékpáros túrázást. Vele beszélgettem egy tavaszi délelőttön, amikor már javában készült egy számomra elképzelhetetlen megmérettetésre.

A mediterrán területeken őshonos borágó sok kertben nálunk is megtalálható. A régi magyar konyha egyik elfeledett fűszernövénye, amely az utóbbi időben éled Csipkerózsika-álmából.

Ülök az alkonyati fényben, békés fáradtsággal a testemben. Még édes a reám boruló lilaakácok illata, bár van benne valami az elmúlásból is. A lépcsőn, a kövön, a teraszon mindent beborít a lehullott virágok száradt szőnyege. Nem egy mutatós látvány, de a virágzás ezzel jár. A lehullással.