Kenyérpirító, rizsfőző, elektromos konzervnyitó, elemes dugóhúzó, lóhere formájú tükörtojássütő, NDK-s grillsütő és társai. A rádió egyik reggeli műsorában sorra vették a konyhaszekrény tartalmát: mi minden található benne, ami csak a helyet foglalja, de semmi szükség nincs rá? Kukába velük, vagy irány egy adománypont? Vagy maradjanak mégis?
Mit kezdhetünk a tojáshéjjal? Legyen belőle dekoráció, mini váza, kukóleves, vagy hasznát vehetjük a háztartásban, a kiskertben. Lehet, hogy a mi ötleteinken túl is van még sokak tarsolyában számos hasznos ötlet, hogy a tojáshéj ne a kukában végezze. Kár volna érte!
Készítettél már bodzaszörpöt idén? Kápráztass el mindenkit a legmenőbb bodzavirágos desszertekkel! Legyen belőle szörbet, bólé, gyümölcsös bodzazselé, rebarbarás-bodzás pohárdesszert, cukkinis bodzavirágkrém, és aki belejött, a virágos élvezeteket tovább fokozhatja!
A négy évvel ezelőtti bezártság idején olyan videókat kerestem, amelyek a kedves hegyeimbe röpítenek el virtuálisan. Így akadtam rá a kerékpáros túravideókra – addig nem is tudtam, hogy létezik ilyen műfaj. Volt idő végigkerekezni velük hegyen-völgyön, hazai bérceken és messzi gerinceken. Egyik izgalmasabb volt, mint a másik. Végül is két kedvencünk lett, akiknek azóta is követjük kerékpáros túrabeszámolóit. Az egyik közülük Velekei Balázs, aki a Passo Túrák néven tette halhatatlanná a kerékpáros túrázást. Vele beszélgettem egy tavaszi délelőttön, amikor már javában készült egy számomra elképzelhetetlen megmérettetésre.
A mediterrán területeken őshonos borágó sok kertben nálunk is megtalálható. A régi magyar konyha egyik elfeledett fűszernövénye, amely az utóbbi időben éled Csipkerózsika-álmából.
Ülök az alkonyati fényben, békés fáradtsággal a testemben. Még édes a reám boruló lilaakácok illata, bár van benne valami az elmúlásból is. A lépcsőn, a kövön, a teraszon mindent beborít a lehullott virágok száradt szőnyege. Nem egy mutatós látvány, de a virágzás ezzel jár. A lehullással.
Az ellenállhatatlan földieper maga a tavasz. Nincs, akit ne kötnének gyöngéd érzelmek hozzá! Hiszen ő az első pirosság, akit oly nagyon vártunk, s olyan szerényen, szelíden bújik meg a levélzuhatag védelmében. Alig engedi a napsugár felé fordítani fejecskéit, szégyenlősen lehajtja, mosolyog. Féltőn érintjük meg, magunkhoz emeljük, megszemléljük: milyen elragadó, kecses és könnyű, hogy fülig pirul megilletődöttségében. Az aromájában benne van minden, ami a május, vagy ha túlzottan sietne, az április: a virágillat, a madárdal, a tavasz, a szeretet.
Sokáig az egyszerű, klasszikus vidéki konyha étele volt a pacal, aztán bekúszott a kávéházakba, a kisvendéglőkbe, de teret nyert főúri és fejedelmi asztalokon is. A szocialista időkben olykor csak pult alól, a kiváltságosoknak volt szerencséjük az alapanyaghoz, a marhagyomorhoz, amit aztán órákon át kellett mosni, tisztítani, előfőzni, konyhakésszé tenni. A legjobb pacalpörkölt és pacalleves-lelőhelyek címei szájról-szájra jártak. Aztán eljött az idő, amikor a pacal kultuszétellé vált, trendi lett pacalt enni. Aki pedig pacalkedvelő, az mit sem tud a pacal eme hullámzó karrierjéről. Csak megfőzi, megeszi, mert szereti.
Bécs gyerekkorom óta a kedvenc városom. Dédnagyanyám élt itt valaha, és történeteiből egy csudavárost képzeltem el. Ültem a kis sámlin, hallgattam őt, miközben szemem előtt megelevenedett a Votivkirche, a legismertebb templom környéke, a híres utcák, a Feldgasse meg a Kapistrangasse, ahol a dédiék laktak, a lovasok a Praterben, és szinte hallottam a hegedűszót a grinzingi borozók előtt, ahol táncoltak a dédnagyapámmal. Így, amikor sok évvel később néhány hónapot az osztrák fővárosban töltöttem, olybá tűnt, mintha hazamennék.
A virágoskert legtöbb ékessége egész nap gyönyörködtet bennünket. Ám vannak nem is kevesen, akik csak bizonyos napszakokban engedik csodáltatni magukat. Szinte órát lehetne igazítani hozzájuk! A nagy svéd botanikus, Carl von Linné a XVIII. században alkotta meg virágóráját. Hasonlót akár mi is létrehozhatunk a kertben, de mindenképp élvezetesebb lesz a környezetünk, ha legalább azt megfigyeljük, melyik virág, mikor nyílik.
Ha az ember tavasszal egy kertbaráthoz megy, jó, ha felvértezi magát gumicsizmával. Az április kitett magáért, mert rögtön belevitt minket a földművelés sűrűjébe. Szakadó esőben, bokáig süppedünk a kövér földbe, Jankovics Ilona, a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület vezetője pedig büszkén mutatta a hatalmas kertet, amiben ott kukucskált a napraforgó, a krumpli, a zöldbab, délcegen zöldelltek a salátasorok, a különféle hagymák. A bimbózó szőlősorok mögött gyümölcsfák integettek, szomorúan szürke felhők fedték az eget. Az eső és a hideg dacára vidáman virágzott az eper és borsó, kicsit dideregtek a tűzdelésre váró palántácskák. Nem a legtökéletesebb időzítés egy kertlátogatásra, de Ilona friss pogácsával és forró teával is készült, miután a cuppogós csizmáinktól megszabadultunk.
Van, akit a nagyi konyhájába repít vissza gondolatban a túróval töltött zsömle. Nekem az úttörővasutas éveimet jelenti. Gulyásleves, túróval töltött zsömle, ez volt az egyik legfinomabb ebédünk, amikor szolgálatban voltunk. Vonatot indítottunk, váltót állítottunk, jegyet kezeltünk, és ha délben édes, forró túróval töltött zsömlét rejtett a hatalmas ételszállító ibrik az állomáson, egészen elolvadtunk tőle. Máig rejtély, hogy odahaza miért nem került az asztalra! Pedig egyszerű, szinte elronthatatlan. Benne a könnyű túrókrém, a dagadtra hízott mazsolák, finom tejben és vajban sül pirosra, kívül ropogósra, legbelül szaftosra. És persze lehetnek sós változatai is, de a töltött zsömle könnyen bevethető vendégvárónak is tökéletes!
