Komárom határtalanul jó – hirdeti a város szlogenje. Aki ide készül, feltétlenül úgy számoljon, hogy a város megértése csak úgy lehetséges, ha átlépjük a határokat, vagyis egyszerre ismerjük meg Dél- és Észak-Komárom valóságát. Mert valahol ez a két város mégiscsak egyetlen egység maradt.

A Jókai bablevesről talán már mindannyian hallottunk. És a Jókai palacsintáról? Jómagam nemrég ismerkedtem meg vele komáromi látogatásom során. Olyannyira meglepődtem azon, hogy késsel-villával faltam a jó bablevesből ismert ízeket, olvadtak a textúrák a nyelvemen, hallgattam a palacsinta születéstörténetét, és közben egyre az járt a fejemben, hogy száz év múlva féltve őrzött legenda lehet az alig egy éves ételköltemény. Hazaérve persze elkészült nálunk is, hogy leteszteljem, mit szól hozzá a bableveskedvelő siserehad. Megnyalták utána mind a tíz ujjukat!

Sokak számára ismerős és kedves A csók, Gustav Klimt legismertebb és legtöbbet reprodukált festménye. Ám azt már kevesebben tudják, hogy a bécsi szecesszió mestere igazi kertrajongó volt. Szívesen inspirálódott a természetben, lenyűgözte a szenvedély szimbóluma, a rózsa. Bécsi villájának rózsákkal ékes kertje április közepétől áll nyitva a látogatók előtt. Akit pedig virágos tájképei nyűgöznek le, annak az Attersee környéke nyújtja azt az érzést, amit Klimt festményeiről megismertünk. Ott motívumkeresővel akár saját Klimt-tájképet komponálhatunk.

Kisgyerekként sokat gondolkodtam azon, mit jelent az, hogy „mint a tüdő a fazékból, kidagadok én”? Igaz, kicsi voltam, és aztán csak megnőttem, de nem akartam sehonnan se kidagadni, és miért is kerül a tüdőm a fazékba? Sejtelmes és furcsa dolognak tetszett – ha lehetett, nem is énekeltem az óvodában a többiekkel. Sok évnek kellett eltelni, és hosszú út vezetett oda, hogy megtudjam, miért dagad ki a tüdő a fazékból. Azt még persze most sem tudom, miért került bele a gyermekdalba.

Mindent a szemnek, semmit a szájnak: a hortenzia nem ehető virág, ám annál pompázatosabb fürtökben vonzza tekintetünket, ezért sokunk szívesen látott kerti vendége. Víz- és munkaigényes cserje, de bőven meghálálja a törődést.

Sörösdobozokból, raklapokból, maradék szúnyoghálóból készül és egész nyáron nélkülözhetetlen – mi az? Már most érdemes elkészítenünk kerti aszalónkat, hiszen már nyílnak a szárítható virágok, és nemsokára itt az eperszezon is.

Amikor hazatérünk egy túráról egy nagy kosár friss medvehagymával vagy zamatos turbolyával, amikor a kertben virít a kakukkfű, a vízimenta meg a tyúkhúr, máris megfordul a fejünkben, hogy de jó is lenne ezekből eltenni későbbre. Persze, a legjobb a friss, de ha a megfelelő megoldást választjuk, akkor később is élvezhetjük a természet kincseinek áldását. Mert nem mindent, és nem minden formában lehet tartósítani, van, amit pedig nem érdemes.

Nyílik a rét és a virágoskert, ideje előszedni a legjobb ehető virágokat tartalmazó recepteket! Mert vadnövényekkel főzni trendi – vagy csak néhány növénybolond hóbortja?

Sokszor elképzeltem, milyen jó lenne Fiuméban üldögélni, lógatni a lábamat a tengerbe, élvezni illatát és elmerengeni, milyen csuda dolgok készültek abban a tengerre néző házban, ahol a recepteket rótták cirkalmas betűkkel a hozzám került, aranyfedeles füzetbe.

A Velencei-tó déli csücske egész napra való csemegét kínál az egész családnak, kicsinek és nagynak. A Madárdal tanösvény, a susogó nádas élővilága csuda titkok rejteke. Lehet, hogy a felnőtteknek is újdonság a vöröshasú unka, a kígyószisz, a barkóscinege vagy a gilisztaűző varádics? Barangolhatunk várak makettjei közt, mint egy régi mesében, megismerhetjük hagyományos mesterségek eszközeit, ódon munkagépeket csodálhatunk, és közben előkerülhetetlen családi történetek is.

A szlovák konyha jellegzetes étele a juhtúrós burgonyapéppel töltött tésztaféle, a bryndzové pirohy. Szlovákiában járva vétek volna kihagyni! Egyesíti magában mindazt, amit északi szomszédunk konyhájától várunk. Az egyszerű alapanyagok adta, fantáziával megálmodott ételben ott van a nagy hegyek illatos legelőinek üzenete, a brindza és a sűrű tejföl. Benne a serény kezek gyúrta tészta, a zsírban reszkető, ragyogó szalonnakockák, a ropogós pörc, olykor az édes illatú pirított hagyma. Nem lehet róla nem elragadtatva beszélni, nem is tudnék, mert a töltött tésztafélék mindegyike nagyon közel áll a szívemhez.

Ezúttal egy olyan eldugott, kedves helyet szeretnék megmutatni, amely egészen közel van Budapesthez. Körülölelik az autópályák – épp ezért a madárdalba olykor autóburrogás vegyül. Lassan hozzá kell szoknunk, hogy – ha nem húzunk hétmérföldes csizmát vagy bakancsot –, akkor bizony lépten-nyomon a civilizáció és az urbanizáció nyomaiba akad bele a túrabotunk. Ám ha a keltikék nyomába eredünk, akkor bizony fel kell húzni a nyúlcipőt!