Egy asszonynak azért van nagy köténye, hogy elrejthesse benne a bánatát – mondták eleink. Nem így van ez, sőt tévútra visz egy másik mondás is, mert nem azért viselik e darabot, mert ha a világ rigó lenne, akkor beleférne. Én ezeknél sokkal kevésbé prózai okokból bújok köténybe majd’ minden nap – és neked is javaslom!
Dobos C. József nevét tortájában tette halhatatlanná. Majd’ 1000 oldalas Magyar-franczia szakácskönyvét senki sem fogja egy szuszra elolvasni. Ám ha megnézzük A szenvedély íze című filmet, azután nem találunk felemelőbb szellemi táplálékot, mint receptjeit böngészni. Ha jól olvassuk, akkor folytatódni fog a mozi szemeink előtt, nem kell a könyv rajzocskáira hagyatkozni, és akár hetekig ringathatjuk magunkat a XIX. század vége Európájának elképesztően gazdag kulináris élvezeteinek leírásában. Aztán főzni fogunk, sütni, és újra alkotni valami magyart, franciát.
A januári szürkeség is lehet ragyogó. Olyan ezüstösen fényes. Csak meg kell látnunk az egyhangúságban a megunhatatlant, a színtelenségben az életet.
Egy szuper recept liszt nélkül, amelyben ott a nyári erdő gyümölcseinek igézete. Könnyen elkészíthető, a máktól és a diótól zamatos, a tetejére kanalazott gyümölcsös ragu pedig különösen szaftossá teszi.
Hideg időben mindig jólesik valami fűszeres, valami nagyon zamatos, valami csípős. A gyömbér, a kurkuma, a chili, a fahéj belülről is melegítenek, egy könnyű és színes egytálételnek pedig elképesztően finom ízt adnak. A sütőtöknek még nem járt le az ideje, amíg csak lehet, fogyasszuk sütve, levesnek, rakottan vagy akár egy fenséges curryben!
Egészséges konyhámba újonnan érkeztek a hidegtűrő levélzöldségek évekkel ezelőtt, először csak zacskóban, konyhakészen. Majd biokertész barátnőm palántákkal érkezett: ültessem csak el, próbáljam ki. A hó alól salátának valót szedni, friss zöldséget enni fagyos februárban, a legjobb, ami a téli, alvó kertben történhet. Magaságyásban, balkonon, teraszon ládában is nevelhetjük a hidegtűrő, vitaminban gazdag levélzöldségeket. Jó alternatívái a télen gyakran távoli országokból importált, növényvédő szerekkel terhelt salátáknak.
A holdnaptár szerinti újév, vagy más néven a tavaszünnep, a kínaiak számára a legfontosabb ünnep, melyet a világ népességének egynegyede ünnepel. December 6-án felkerült az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének listájára a „kínai emberek tradicionális újévi ünnepléséhez kapcsolódó társadalmi szokásai”, ami nem csak dicsőség, hanem egy lehetőség, hogy minél többen megismerjék és átélhessék ezeket a hagyományokat. Az ünnep szerencsét, gazdagságot és boldogságot hozó szimbolikus jelentésű ételeinek nyomába eredtünk a budapesti kínai negyedbe, hogy hiteles forrásból ismerjük meg kínai újév finomságait.
Csöpög a csap. Kit érdekel? Nem nagy ügy! Vagy mégis? Talán felmérjük, milyen súlyú kérdésről van szó, ha egyszer kiszámoljuk, mennyi pénz, mennyi energia folyik el a vízzel háztartásunkban. Mutatjuk, hogy járj utána!
Nagy írónk, Móra Ferenc felesége tékozlóan gazdálkodott: elzsúrozott egy egész életművet. Míg férje halhatatlan műveit vetette papírra, addig ő sütött-főzött, majd újra sütött és sütött, roskadoztak az asztalok a tekintélyes vendéglátások alkalmával, tudományát pedig meg is írta. Szakácskönyve határtalanul népszerű lett nyomban, és nem csak a férjének köszönhetően.
Sokszor kellene egy jó ötlet, egy zöldséges, gyors vacsorához. Vagy ahhoz, hogyan vigyünk magunkkal zöldséget tízóraira, ebédre, hogy ne csak saláta legyen a dobozban. Egészséges, glutén- és laktózmentes, tehát sokféle diétába is beilleszthető. Kedvenc mártásunkkal pedig gyors vendégvárónak is tökéletes!
Ritkán kerül nyúl az asztalra. Pedig jóízű, fehérjében gazdag, zsírban és koleszterinben szegény, húsa omlós, és nem száraz. A hús színe hasonlít a csirkéhez, és azok is fogyaszthatják, akik egyes szárnyasokat mellőzni kénytelenek étrendjükből. Nálunk időről-időre készül valami finom nyúl, leginkább valamilyen szaftos raguban tálalom fel. Például erdei gombával, akkor is, ha nem vad, hanem házi.
Jól emlékszem arra, amikor egy este édesapám egy szép színes szakácskönyvvel tért haza. Elővette, mint egy kincset, a táskájából, én meg végigsimítottam a borítóján. Nagyon fog neked tetszeni, mondta, és tényleg így volt. Forgattam, mint egy képeskönyvet, gyönyörködtem a fotókban, akkoriban, a nyolcvanas évek legelején, nem voltak még színes-képes szakácskönyvek, különleges volt minden ízében. Elolvastam minden receptet benne, töviről-hegyire: de jó lenne ilyeneket enni! – gondoltam vágyakozva. Kisvártatva megérkezett a következő kötet, és édesapám megígérte, hogyha egyszer sok pénzünk lesz, el is megyünk abba a vendéglőbe, ahol ilyen finomakat főznek.
