„A lila fürtön arany fényt dob át, s felgyújtja, mint egy nagy, kevély opált” – Tóth Árpád Orgonájától a táncdalokig
A szépkorúak vázába dédelgették a virágokat, és akkoriban tudvalévő volt, hogy attól lesz tartós a csokor, hogy a szárakat vízbe tétel előtt kalapáccsal rongyosra verjük. Ők a szépre vikszelt dobozzal együtt dúdolták a kislányt, aki fehérebb az orgonánál, és hogy szeretnék letépni mindet – meg a többi bús, orgonás nótát. Az orgonák – úgy tűnik – a melankolikus szövegírókat ihlették meg leginkább, pedig maga a növény sudár, erőteljes, virágbugái csalogatóan teltek és hivalkodóan buják.
Egy-két évtizeddel később a dekoratív csokrok kisétáltak a divatból, és akkor már arról szólt a nóta, hogy a lány kertjében szedtük, átadtuk s futottunk. Magam óvodáskori dalélményem az „orgonaágabarackfavirága” volt – sokáig képzelődtem ezen a furcsa növénynemesítésen. Amiről aztán kiderült, hogy félrehallás volt csupán, meg a gyermeki fantázia.
A századvégre az orgona szinte ballagási kellékké lényegült, az alma materek lépcsőkorlátjain és az olajfestékes folyosófalra celluxozva hervadoztak a maturandusok dicséretére.
Egyes források szerint az orgona egyik szimbolikus jelentése, hogy megmutatja az utat: ezért kapott helyett a ballagók köszöntésében.
Más, profánabb megközelítésből arra következtethetünk, hogy éppen a ballagás idején nyílik, és könnyen hozzáférhető. Ezért jelent meg az anyák napi ingyenesen megszerezhető virágkínálatban is. Egyszer a gyermekeim orgonadíszbe öltöztették a lakást anyák napja reggelére. Minden vázában, valamint virág tárolására alkalmas és alkalmatlan edényben is frissen szedett virágok pompáztak, orgonaillat lengte be a reggelt – ami egyben a névnapom is volt. Könnybe lábadt szemmel öleltem keblemre mind a négy csodás csemetét, a legszebb ünnep volt. Néhány napig aztán nem mutatkoztam a szomszédok előtt. Ők erős szitkokat szórtak valami vasárnap hajnali négy ördög fejére, akik orgonatolvajlásra vetemedtek napkeltekor.
Nyitókép: Halmos Monika / Rózsakunyhó Alkotóműhely
Az közönséges orgona (Syringa vulgaris) az olajfafélékhez tartó cserje, legtöbbször lila, olykor fehér, illatos virágokkal. Rendszerint májusban nyílik, ezért nevezik májusi orgonának is – idén azonban már áprilisban virágba borult.
Ha nem szedjük virágait csokorba, elvirágzás után mindenképpen érdemes a virágbugákat levágni, hogy biztosítsuk a jövő évi virágpompát.
Igénytelen, sokszor sövénynek ültetik, de bőségesen virágozni csak jó tápanyag-ellátottságú talajban, megfelelő öntözés mellet fog.
Az orgona teltvirágú, illatos, élénk színű nemesített fajtái kicsit háttérbe szorultak az utóbbi időben, nem lettek népszerűek, és a feledés homályába merültek. A legtöbb kertben kivadult, vagy kevéssé gondozott, laza bugájú növényeket lehet látni. Mi lehet ennek az oka? – kérdezik a kertészek, ám a választ majd a jövő fogja erre megadni, ha újból értéket jelentenek majd azok a növények, amelyek ugyan szívósak, hűségesek – de évente csak egy alkalommal és igen rövid ideig gyönyörködtetik meg az embert.
Az utóbbi időben az orgona dísznövény minőségéből beszűrődött a konyhába is.
Noha nincs régi hagyománya az orgona megevésének, a modern konyha felismerte a benne rejlő lehetőséget, legfőképpen azt, hogy gyűjtése jelentősen kellemesebb és gazdagságosabb, mint például az ibolyáé – bár ez utóbbi legalább erősíti a farizmokat. Hátránya viszont, hogy a hazai orgonák legtöbbször keserűek. Éppen ezért,
aki orgonaszörp készítésére adja a fejét, feltétlenül kóstolja meg a virágokat még gyűjtés előtt
– és ha keserűnek mutatkoznak, hagyja őket az ágon, vagy vágja hosszabb szárral, és tegye vázába. A csak „kicsit keserű” virágokból gyönyörű színű, nagyon keserű szörpöt lehet készíteni.
Keserű tapasztalatokat elkerülendő gyönyörködjünk inkább virágaiban, válasszunk a kertbe egy tő extra szép fajtát, ültessük napos helyre, és élvezzük, amikor bimbót nyit. Vegyük észre szép, szív formájú leveleit, melyekkel virágnyelven az üzeni: szívem immár a tiéd.
Nyitókép: 123RF
