Ma elővettem és megszámoltam a farmernadrágjaimat. Nyolc farmerem van, köztük akad lyukas térdű, strasszos, kantáros és hímzett is. Én szeretek farmerban járni – nekem hídként működik a hétköznapi, sportos és a csinos öltözéket megkívánó események között.
Vannak évek, amelyek meghatározóak voltak az életemben, mert olyan felismeréseket hoztak, amik nyomán nagy fordulatokat tettem.
Aligha ússzuk meg szülőként a konfliktust a lányainkkal, amikor helyzetbe kerül a smink. Ne legyenek illúzióink, valamiért biztosan lesz konfliktus, vagy azért, mert túl sok, vagy azért, mert túl korai.
Ez a por a bizonyíték rá, hogy az életben a legegyszerűbb dolgok olykor épp olyan hatásosak, mint a bonyolult, jól hangzó márkanevekbe csomagolt termékek.
Ellesek egy szép pillanatot az egyik boltban – két alsós kisfiú búcsúzkodik az anyukájától. Egyedül indulnak haza, busszal mennek, de otthon várja már őket a mama. Nem lesznek egyedül.
Üresen állt hónapokig a szoba, amiből a legkisebb gyerek kiköltözött. Kopott, magányos parkettán bukdácsoltak aztán a napok, egyik a másik után, hozták-vitték az érzéseimet, amelyek vegyesek voltak. Egyszerre voltam szomorú és bizakodó és elégedett, mégis félelmekkel teli.
Egy vallomással tartozom: én bizony imádom a hagymát. A vöröset is, a lilát is, zölden is, nyersen is, főzve is, sütve is. Keresem és halmozom a hagymás recepteket, és nincs olyan helyzet, ami eltántoríthatna a hagyma evésétől, legfeljebb sűrűbben kérek elnézést, mint mások, mert azért a hagymának van bukéja, elismerem.