Gyerekként jó párszor vettem részt kukoricatörésen. Nem könnyű munka ez, de annál jobb móka – szívből ajánlom csapatépítő tréningnek is. Részben azért, mert az én életemre mai napig hatással van, hogy negyven éve miképp dolgoztam a földeken.

A régi kor embereinek egyik leglátványosabb tehetsége abban rejlik, hogy szinte a semmiből is képesek voltak főzni. Ez a képesség valójában nemcsak a konyhaművészetre korlátozódik, de ott nagyon jól megmutatkozik. Aztán az élet minden területén segítségünkre van háború előtt, alatt és után is.

Sok feszültséget okoz a családoknál az, hogy nemcsak a szülők, de a gyerekek is túlterheltek: nincsenek jelen a saját otthonukban, a családjuk életében, és ezért el fognak veszni a felnőtt létükben.

A természet patikája tele van jobbnál jobb szerekkel! Nem írom, hogy csodaszerekkel, mert nem lenne igaz. Semmilyen anyag nem tud csodát tenni, de vannak olyan növények, amelyek elég sokoldalúan használhatóak: ilyen a teafaolaj, ez a furcsa illatú kis növény, ami sebre, fertőzésre és egy sor minden másra is jó.

Nagymamának lenni csodálatos, és egyben olykor nehéznek tűnő feladat. Néha csak rövid időt tölthetünk az unokával, és amúgy is sok a feladat, ezért amikor együtt vagyunk, szeretnénk mindenképp megmutatni, mennyire szeretünk, mi mindenre vagyunk képesek (a gyerekért). De azt hiszem, tévút ez, mert az unokáknak valójában nincs szüksége semmi másra, csak az együttlétre. Ha pedig az megvalósul, nem az a kérdés, mivel teljen el az idő, hanem az, hogyan.

Egy nagyon kedves ismerősöm, nevezzük Melindának, válásra készül. A férjével együtt úgy látják, hogy nem igazán működik a kapcsolatuk, viszont van egy tündéri négyéves kislányuk, akinek mindketten a lehető legjobbat szeretnék adni. Anyagilag van rá lehetőségük, elgondolkodtak hát a fészekmodell, vagy másnéven svéd modell kialakításán az életükben.

Mi a baj Kicsim? Semmi! – gyakran előfordul, hogy a gyerek kapásból hárítja a szülői kérdést, noha egyértelműen baja van, eszi magát, de nem és nem nyílik meg, a világért sem osztaná meg bánatát, szorongását. Mit tehetünk?

A neten ahhoz kért ötleteket egy frissen felsővezetőnek kinevezett hölgy, hogy az alatta dolgozó embereket hogyan tudná összekovácsolni, illetve motiválni a minél hatékonyabb munkavégzésben. Első körben arra gondolt, hogy kirak egy afféle eredménytáblát, ami mutatná, ki volt az adott időszakban, feladatban a legeredményesebb. Magyarul jól megversenyeztetné a dolgozókat. 

Hammatahemm – mondta a fiam, ha megéhezett. Brummataként nevezte az autót, drinnata volt a motor és drinnamata a traktor. Ragozta is a szavakat, másképp a négy- és kétkerekűt, ahogyan a sós és édes ételek elnevezése, ragozása is sajátos logikát követett nála. Megtanultam, mert ez volt a feladatom, és most, az unokám jelzéseit fejtegetve örülök csak igazán, hogy ismét ilyen édes terheket rótt rám az élet.

Enni jó, és ételünk nemcsak az életünk alapja, hanem lehetőség is a játékra. Tudták ezt eleink, akik változatos nevekkel gazdagították a gasztronómiát. Néha talán azért, mert a nem annyira finom ennivaló is ízletesebb, ha becézik azt!

Egy nagyon kedves ismerősöm húsz év után lépett ki a munkahelyéről. Ha nem is ugyanazon a helyen húzott le húsz évet, de ugyanabban a szakmában és pozícióban. Nem féltem, sőt: vele, érte izgulok, mert pontosan tudom, hogy olykor ez a lehető legjobb döntés.

Mivel a Balaton partján élek, én pontosan tudom, hogy a nyár elmúltával nem áll meg az élet a Balatonon. Csak a fürödni vágyóknak nem kedvez az időjárás.