Mi a baj Kicsim? Semmi! – gyakran előfordul, hogy a gyerek kapásból hárítja a szülői kérdést, noha egyértelműen baja van, eszi magát, de nem és nem nyílik meg, a világért sem osztaná meg bánatát, szorongását. Mit tehetünk?

A neten ahhoz kért ötleteket egy frissen felsővezetőnek kinevezett hölgy, hogy az alatta dolgozó embereket hogyan tudná összekovácsolni, illetve motiválni a minél hatékonyabb munkavégzésben. Első körben arra gondolt, hogy kirak egy afféle eredménytáblát, ami mutatná, ki volt az adott időszakban, feladatban a legeredményesebb. Magyarul jól megversenyeztetné a dolgozókat. 

Hammatahemm – mondta a fiam, ha megéhezett. Brummataként nevezte az autót, drinnata volt a motor és drinnamata a traktor. Ragozta is a szavakat, másképp a négy- és kétkerekűt, ahogyan a sós és édes ételek elnevezése, ragozása is sajátos logikát követett nála. Megtanultam, mert ez volt a feladatom, és most, az unokám jelzéseit fejtegetve örülök csak igazán, hogy ismét ilyen édes terheket rótt rám az élet.

Enni jó, és ételünk nemcsak az életünk alapja, hanem lehetőség is a játékra. Tudták ezt eleink, akik változatos nevekkel gazdagították a gasztronómiát. Néha talán azért, mert a nem annyira finom ennivaló is ízletesebb, ha becézik azt!

Egy nagyon kedves ismerősöm húsz év után lépett ki a munkahelyéről. Ha nem is ugyanazon a helyen húzott le húsz évet, de ugyanabban a szakmában és pozícióban. Nem féltem, sőt: vele, érte izgulok, mert pontosan tudom, hogy olykor ez a lehető legjobb döntés.

Mivel a Balaton partján élek, én pontosan tudom, hogy a nyár elmúltával nem áll meg az élet a Balatonon. Csak a fürödni vágyóknak nem kedvez az időjárás.

Két perc énidő, csak ennyire vágyom naponta – sóhajtott egy fiatal anyuka nemrég, és én teljesen meg tudtam érteni a sóhaj okát.

Évek óta nem vásárolok csomagolóanyagot. Se tekercses színes papírokat, se tasakokat, se táskákat. Ha van otthon olyan, ami másoktól érkezett be a háztartásba, akkor természetesen felhasználom, de jellemzően nem készítek szoros csomagolást. Mások azonban nem feltétlenül gondolkodnak így, ezért az ünnepek környékékén mérhetetlen mennyiségű csomagolóanyag került hozzám, amiket sajnálok szemétre hajítani. Mutatom, mire használom inkább!

Ahányszor beszélek vele, azt hallom, hogy nevet a hangja. Annyi derű árad belőle, hogy attól talán a legzordabb időjárás is megváltozik – de annak az embernek a hangulata, aki a közelében lehet, egészen biztosan! 

Ti emlékeztek még az első karácsonyi ajándékotokra, vagyis arra, hogy mi az első élményetek a karácsonyi ajándékotokról?

Úriember akkor alszik, amikor álmos – Így mondta ezt mindig Dédó, ha a gyerekek nem akartak akkor aludni, amikor én azt szerettem volna, hogy aludjanak. Persze mindig többször akartam én, hogy időben aludjanak, mint azt a gyerekek szerették volna. Nem hiszem, hogy ismerte volna Dédót az a manchesteri édesanya, aki hasonló mód vélekedik a gyerekek alvásáról.  Ő szintén azt támogatja, hogy gyermekei akkor aludjanak, amikor azok természetes módon elfáradtak – rendszerint este kilenc és hajnali egy óra között. 

Hess innen, kis veréb – mondta nekem néhány éve egy jólszituált férfi, mikor megkérdeztem, adakozna-e a szegények javára. Belémégett a mondat, a legyintés, amivel elintézett. Mégis évről évre ott vagyok a gyűjtésen, mert megtapasztaltam: az adakozó emberek életben tartják a hitet, megadják a folytatáshoz szükséges lendületet.