De jó neked! – sóhajtanak sokszor az ismerősök, amikor megtudják, hogy a Balaton partján élek.

Lehet nyáron is karácsony, csak érezni kell a lényeget…

Az életünk múlik rajta.

Ezer fok van, dől rólam a víz, körülöttem tengernyi ember, jobbára hazám fiai. Ruhátlanok szinte, ahogy én is, falatnyi bikinik, apró tangák villantanak ezt azt, meg testesebb fürdődresszek is felbukkannak, de azok se takarnak sokat.

Vannak fogások, amelyek túlmutatnak a puszta táplálkozáson, amelyek hídként kötik össze egyik embert a másikkal, egyik generációt a következővel. Vannak fogások amelyeknek sosem lesz ugyanolyan az íze, az állaga, minden családban másmilyenné fő a fazékban… Mégis mindenhol az az igazi. Nekem ilyen a gombóc.

Ő volt számomra A KUTYA, az egyetlen, amit magaménak éreztem, és akire akkor is „énkutyámként” gondoltam, amikor nélküle költöztem messzire.

Mindig akkor hív, amikor nem kéne. Igazából sose vágysz arra, hogy keressen, hiszen csak felkavarja a napot, az érzéseket, a nehezen megszerzett békét.

Romantikus, szerelmes, már már giccses, de igaz pillanatok. A mi szerelmes pillanataink. A tieitek, meg az enyém. Nem mástól, vagy szerelmes füzetekből ellesett percek, nem kitalált történetek, hanem maga a valóság. Ami egyszer megesett, szép volt, aztán tovább osont, mi mégse feledjük el soha. 

Szerintem az esküvő gyerekekkel az igazi, hiszen ottlétükkel az egyik legszebb, legigazabb, legkövetendőbb családi, közösségi hagyomány részeseivé válnak. Olyan boldogító tanítás ez a számukra, amit egy életen keresztül a szívükben őriznek, mégis sok menyasszony nem ért velem egyet. 

Állítólag a férfiak instacelebek helyett olyan lányokat keresnek, akik tudnak nokedlit szaggatni. Most nem mennék bele ennek az elvárásnak a jogosságába, és abba sem, milyen elvárások korszerűek, vagy éppen hol csúszunk el ezek megvalósításában, de egy dolgot szeretnék leszögezni: a nokedliszaggatás igenis hasznos tudomány. Többet ad, mint gondolnánk.

Nehéz helyzet, ha az egyik legjobb barátnőnk harcos öko-blogger, de szeretjük a szép ruhákat is.

Hónapok óta készült a költözésre, nem ért váratlanul a dolog, és persze addig is sokszor aludt máshol, mégis, amikor hivatalosan úgy lépett ki az ajtón a lányom, hogy az többé nem az otthona, akkor nekem egy időre megfagyott a szívem.