„A legillatosabb légfrissítő sem veszi el a lakás, az élet sajátos szagát”

Furcsamódon a szagemlékek nagyon intenzíven és élénken élnek bennünk, bennem is. Máig fel tudom idézni az összes olyan lakás és tér levegőjét, ahol valamikor éltem.

Más volt a tanyán, ahol lovak rugdosták a szoba falát a másik oldalról, és teljesen más abban a falusi házban, ahol egy évtizedet éltem. Ezektől nagyban különbözött az intézeté, ahol sok gyerek zsúfolódott össze egyetlen szobában. Egyes szobákban nyolc vagy tíz lány ontott szagmintát a térbe.

A tanyán a legintenzívebb élmény a csípős szag volt. A hideg illata: nem emlékszem nyárhoz kötődő szippantásokra a házból, inkább téli, füstös, deresekre. Meg pisiszagra. Korai estek illatára, reggeli didergős, kályha-hamuzós poros levegőre. A hideg kakaóra, a szikkadt kenyérre, amely –higgyetek nekem – teljesen más, mint a frissen sült, forró, ropogós kenyér illata. A tanyán harapós kutya is volt, meg macskák a saját szagukkal. A macska benn élt velünk a házban, egyszer az ágy alá kölykezett. A csipás szemű kis kölyökmacskák szőréből áradó illatra is jól emlékszem. Ez édes volt, puha, dédelgetős és tilos. De ezek rövid életű aromák voltak, hamar eltűntek a szobából, csak az anyamacska maradt velünk, ami hangosan, nagy miákolással kereste sokáig a kölykeit. Az anyamacska bánatának szagára ma is jól emlékszem, a szemem se kell becsuknom ahhoz, hogy érezzem.

A tanyához kötődik anyám szaga is: dohányfüst rémlik fel, de egyben a dédelgetés is – ő talán úgy emlékezett az én szagomra, amíg élt, mint én a csipás kismacskákra, a rosszkor, rossz helyre született élet kényelmetlen szagára, ami nyávogással teret, időt, figyelmet követelt magának.

Anyám bánatának illatát nem ismerem. Az akkor születhetett, és pont azért talán, amikor én már távol voltam tőle, de úgy képzelem, az kicsit hasonlíthatott az anyamacska bánatának szagára, és ha igazam van, akkor keservesen csípős, élesen orrot és szívet facsaró lehetett.

Azon biztosan nem segíthetett a citromos légfrissítő és a napokig tartó szellőztetés sem.

Az intézetben hipó és tejbegríz nyoma keringett a levegőben, meg a türelmetlenségé és gyereksírásé. Pisiszag és a beletörődés aromája kúszott a padlón a lavórból kifröcsögött fertőtlenítős víz gőze mellé. Élettelen, életidegen lég, amiben nem volt könyörület.

Későbbi otthonom, a falusi ház friss illatába kötelesség- és „te nem tartozol ide”-szag keveredett. Az elutasítás igen erősen belengte a házat. De erős volt a tisztalakás illat is, amelynek előidézéséért és fennmaradásáért nekem is sokat kellett tennem. Ezért a padlófényhez és mosogatáshoz használt ultrapor illata élénken él bennem: az ultrának teljesen más a szaga a dobozban és megváltozik, marni kezdi a tüdőt, amikor forró vízzel keveredik, munkára ösztökél és képes elnyomni a malacoknak melegített, táppal kevert moslék bűzét is a vödörben, amit reggelente kellett az állatok elé önteni.

Az első saját otthonom jellegzetes atmoszféráját azután ismertem meg, hogy sikerült elüldöznöm az ottani egereket. Kemény és kitartó küzdelem kellett ahhoz, hogy az egérszag helyét átvegye a tisztalakás-szag (ultra,hipó és mész koktélja), meg a babaszag a frissen mosott és száradó pelenkákkal, a forró kakaóscsiga és bableves illatával. És végre teret kapjon a gyereksírás-nevetés bukéja, meseszag, ölelésszag, szeretetszag, és a család aromája egy jó időre.

Minden valaha érzett szagból maradt valamennyi emléknek az orromban. Meghatározóak ma is. De jönnek újak is. Egyik lakás illata a másik után. Egyik történés a másik után, amik el nem fedhetőek, a legerősebb, a legillatosabb légfrissítővel sem. Velem maradnak ezek is, örökre.

Ajánljuk még: