
A Csillagvár egy kevésbé ismert, de annál egyedülállóbb vár a Balatoni táj ölelésében, aminek több eleme is világhírnévnek örvend.
A Balaton nyugati csücskében található várat a Festetics grófok vadászvárának is nevezik. Neve onnan ered, hogy alaprajza csillag alakú - és ebben bizony egyedülálló a világon. A rendelkezésünkre álló források szerint csak jóval a török háborúk után, 1820 és 1821 között emelhették. Tulajdonosa Festetics László gróf volt, aki eredetileg vadászháznak rendezte be, majd pár év múlva az akkori szokásoknak megfelelően árokkal és magas sánctöltéssel egészítették ki.
Közepén egy több mint harminc méter mély kút található, ami egykor éltető vízzel látta el az itt élőket.
A Csillagvár honlapja szerint kútjához az öngyilkos vőlegény és koszorúslány, valamint betyárbújtató barlangok legendája fűződik, de a hiedelmek közül egyedül a betyártanyával kapcsolatosakat nem sikerült megcáfolni, hiszen a haramiák még jóval a szabadságharc után is aktívak voltak az országban. Elképzelhető, hogy az épület közepén álló kútban a betyárok az őket üldözőket veszejtették el.
"Az épületnek bizonyíthatóan nem volt eredetileg fedélszéke, s hogy a helyreállítás során a középtorony falmaradványai előkerültek, kétségtelenné vált, hogy tornyos lehetett”- olvashatjuk a Csillagvár honlapján.
A kúttól nem messze kapott helyet a középkori életpanoptikum, ami igyekszik minden részletében visszavezetni bennünket a Csillagvár egykori szebb napjaiba. Láthatunk itt sok mindent: lakomákat, őrséget, vitatkozó várkapitányt, a fegyverek készítését felhagyó kovácsot foghúzás közben, és még a konyha mindennapjaiba is betekinthetünk.
De nemcsak a fenti rész bűvölhet el bennünket mozgalmas történelmi emlékezetével. A görögkereszt alaprajzú pincerendszerben ugyanis további kalandok várnak bennünket: baba és plüssállat kiállítás, és egy, a világon egyedülálló huszármúzeum, amely hazánk történelmének egyik legszebb fejezetét kelti életre a látogatók előtt. 150 huszárfigura segítségével ismerhetjük meg a régi egyenruhákat, a huszári életforma apró részleteit.

A Csillagvárban ma is megtekinthető felvonószerkezet, az egykori toronyra mutató falmaradványok, a pincéből a padlásra vezető minaretszerű homokkő csigalépcső, és a sarokbástyás sáncok - mind egyedivé teszik az ide tervezett kirándulást, amely egészen biztosan egy világviszonylatban is egyedülálló építészeti emlékhez kalauzolja el a felfedezni vágyókat.
2006-tól művészeti alkotótábornak is helyet ad, és a volt grófi istállóban egy csárda is várja az éhes vendégeket. A legkisebbek az Állatudvarban is örömre lelhetnek, ráadásul a felelősségteljes állattartással is megismerkedhetnek egy 45 perces program keretein belül. A gyerekek megetethetik és meg is simogathatják a kecskéket, a racka- és merinói juhokat, a magyar baromfikat, nyulakat és a jó öreg magyar tarka tehenet is.

De van itt még számtalan más érdekesség: magyar agár bemutató, solymászbemutató és az erre a célra kialakított pályán kipróbálható az íjászat is, ahol őseink fegyverének használatát ismerhetik meg az érdeklődők a hagyományos magyar íjakkal és fából készült tollas vesszőkkel felvértezve.
A balatonszentgyörgyi Csillagvár a Balaton déli partján, Balatonszentgyörgy község központjától 2,5 kilométerre délkeletre található - áprilistól októberig várja az érdeklődőket.
Borítókép: Civertan/Wikipedia

A Medve-szurdok
Stájerország egyik legszebb és legkalandosabb természeti csodája