Vannak kertek, amelyeknek ha kitárul a kapujuk, egy egészen új világba csöppenünk. És vannak olyanok, amelyeknél a táj folytatódik odabent, csak mívesebben, figyelmesebben, féltő kezek által gondozva, apró részletekkel kiegészítve. Dankó Piroska pázmándi kertje ebbe a kategóriába tartozik, és már akkor szívembe zártam, amikor a kapu előtt várakozva a hajnali madárdalt hallgattam, és gyönyörködtem a hunyorok szirmán táncoló reggeli fényben. Amikor kitárult a kapu, máris megbizonyosodtam, hogy a kert méltó a nevéhez: Kert a tájban, táj a kertben.
Könnyű persze a tájba szőni a kertet, ha ilyenek a hely adottságai: az út túloldalán kaszáló, azon túl nádassal szegélyezett patak, idekacsintanak a szomszéd dombok, integetnek az akácosok. Idilli táj, és nem kellett csupán 20-30 évnyi munka, hogy a kert megérjen a mai formájára.
A Velencei-hegység kapujában, a Budapest-Balaton kerékpárút mellett, több mint 20 éve alakul a kert, saját elképzelések és tervek alapján, kétkezi munkával. Piroska könyvekből, újságokból szerzett információkat a kertészkedésről, és saját tapasztalataival bővítette tudását. A könyvekben leírtakat plántálta át a helyi adottságokhoz, az egykori kukoricás helyére. Egyik kedvence a 2000-ben megjelent „Lusták kertje” című könyv volt, amely arra sarkallta, hogy bátran vágjon bele a hatalmas terület parkosításába, mert vannak olyan módszerek, amelyekkel nem rabja lesz az ember a kertjének, hanem minden percben örömét leli benne.
Ez így is lett, a kert valóban örömforrás számomra, a kialakítása, a gondozása, a kerti munka és a növényekbe vetett hit segített át azokon a nehézségeken, amelyeket ez élet elém gördített. Kertészkedni egyfajta kegyelmi állapot is, meséli Piroska, miközben elindulunk az „erdei úton” a kertfelfedező sétánkra. Tölgyek, hársak, gyertyánok szegélyezik az ösvényt, lépten-nyomon egy-egy kis tavaszi virág kacsint ránk. Hunyorok mosolyognak, zölden, bordó-feketén, rózsaszínen. Vannak szeldelt levelűek, dupla szirmúak, teljese nyílásban és bimbósan, csodás hunyorgyűjtemény virít tavasz idején. A Bejczi Zsuzsa Hunyorkertjéből érkezett példányokat külön kis csoportban üdvözölhetjük. A kiszáradt tuja törzsére hamarosan borostyán fog felkúszni, ezt az ötletet a Zöld pagonyból leste el a pázmándi kert megálmodója. A tapasztalatok megosztása, ötletmerítés fontos sarokpont a kertbarátok összetartó, nagy családjában! A még alig pattanó rügyű lomhullatók közt üde zöld ellenpontok a fenyők, a selyemfenyő, a kolorádói jegenyefenyő, a windsorfenyő. Árnyukban is élénk élet zsizseg: a kertlátogatások alkalmával az érdeklődőnek Piroska elmeséli, hogyan népesíti be növényekkel a fenyők alatti területet.
4000 négyzetméter nem kis terület, és nem volt könnyű kitalálni, hogyan is nézzen majd ki. Egy ágyást könnyű megtervezni, ha van valakinek érzéke hozzá. Ám ha arról van szó, hogy nem egy miniatúrát, hanem nagy ecsettel egy hatalmas vásznat kell megfesteni, ahhoz egészen másként kell hozzáállni. és ez nekem igazi kihívás volt! Izgalmas folyamat volt kitalálni, hogy a nagy felületekkel, a lombokkal, a színekkel kialakuljon a harmónia, és sok töprengés, hogy olyan legyen, ami minden évszakban szépen mutat.
A kertben van 10 méternyi szintkülönbség a kapu és a hátsó kerítés között, ezt támfalakkal, lépcsőkkel, kis teraszokkal szelídítettük, biztosítva ezzel a változatosságot. Így lehet meglepő kialakításokat is létrehozni, hogy olyan látószögből figyeljünk meg egy növényt, virágot, ami merőben szokatlan. A lépcsőzetes kialakításnak hála bekukkanthatunk a szemérmesen bókoló hunyor virágkelyhébe, megcsodálhatjuk a nárciszok féltve óvott fehér „trombitáit”. Ahhoz sem kell lehajolnunk, hogy a kívül vajszínű, ám délre kitárulkozó, fekete-narancsvörös közepű tulipánokat közelről szemügyre vegyük.
A 25 évvel ezelőtti műholdas felvételeken az űrből csak a ház látszott, meg a kert közepén a hatalmas terülő tuja. Ma pedig egy kész arborétum öleli körbe a házat! A terülő tuját is megreguláztuk, mellette pedig ott a kertünk büszkesége, a központi fa, a szomorú cseresznye, Ha március végén látogattál volna meg, akkor épp teljes virágzásában pompázott. Lehet bújócskázni gyönyörű, leomló ágrendszere alatt. A kutyáim imádnak nyáron bebújni alá, és a terülő tuja törzse körül kialakult mélyedésben hűsölni. Egyébként tisztelik a kertet, látod, hogy nincs egyetlen virág, egyetlen növény letaposva, kiásva. Most a vakonddal „vitázok”,vagyis várom türelemmel, hogy merre fog tovább ásni! A fűben magasodó vakondtúrások földjét majd szépen összeszedem, és átteszem oda, ahol újabb földre van még szükség. Ha vége a vakond-túrának, akkor folytatom majd itt az ágyásalakítást, addig a földalatti barát alakít a kerten!
A kert belesimul a tájba, és engedem a természetnek, hogy alakítson rajta. Inkább alkalmazkodom hozzá, mert így sokkal természetesebb lesz minden. Nézd, a fürtös gyöngyikék is kiszöktek az ágyásból, itt-ott kéklenek a fűben, olyan kedvesek! Jól láthatók az ágyások határai, de az itt-ott szétszórt kis gyöngyikék könnyedebbé, szabadabbá teszik a látványt.
Aki tavasszal látogat el ide, hunyorok, nárciszok, tulipánok és kikeleti bangiták virágzásában gyönyörködhet. Nekem szerencsém volt, mert a mézalmácska virágzásának a csúcspontján érkeztem, és lehetőségem volt arra, hogy meg is örökítsem ezt a látványt!
A kert egyik zugában hatalmas fenyők, valamikori karácsonyfák alatt fehéren ragyogó kis lámpások, a fehér meténg csillagvirágai sziporkáztak. Részese lehettem az almák és körték virágzásának, csupán ezek azok a fák, amelyeknek metszéséhez segítségre van szükség. Később különféle gólyaorrok, peóniák, íriszek, majd a nyári évelők uralják a kertet, nyílik rengeteg évelő díszgyertya, levendula, sudárzsálya.
Ősszel a japán juharok, nyírfák, hársfák lombszínei, a szárnyas kecskerágó semmihez sem fogható vöröse ejtik rabul a látogatókat. Ilyenkor kapnak különös jelentőséget a „túlélők” vagyis a csodásan alkalmazkodó évelők, amelyek a tikkasztó nyár, a szélsőséges körülmények dacára is díszítenek.
Nálam nincs öntözőrendszer, esővizet gyűjtök, azzal öntözök. Vastag mulccsal védem a talajt a kiszáradástól. Olyan növényeket válogattam, úgy ültettem őket össze, hogy jól érezzék magukat egymás mellett. Meghagytunk egy „fűrezervátumot”, természetes ősgyepet, ahol olyan szépen élnek a különböző, itt honos fűfélék. Van köztük selymes, széleslevelű, nyár végéig zöld szőnyeg, ami ezer színes lepkének otthona. Nem használok vegyszereket, csak szelíd növényvédelmet, ha mindenképp szükséges. Egyre több a különleges és hasznos rovar, pár éve újra megjelentek a szarvasbogarak, és orrszarvú bogárral is találkoztam már.
Megfigyeltem, hogy a rózsán, vagy a mályvacserjén alighogy megjelennek a levéltetvek, máris harcba indulnak a katicák. A kert sűrű cserjés része igazi madárparadicsom. Többek közt feketerigó, ökörszem, vörösbegy, rozsdafarkú, őszapó, énekes rigó, verebek, cinkék lakják. A kis buxusokon megjelentek a hernyók, attól fogva bújták a madarak, és újra szépen hajt.
A természet különleges ajándéka a békén hagyott kertrészben egyre szaporodó kosbor tövek csodája. Teljesen véletlenül fedeztem fel, és most rendkívüli gondossággal védelmezem őket, vesszőkoszorúkkal vettem körbe a töveket, hogy még véletlenül se tapossa le őket senki. Van néhány agárkosbor, pettyes kosbor és idén már tizennégy vitéz kosbor! Ez utóbbi az orchideafélék nagy családjába tartozik, nevét a vitézsisak-szerűen összehajló lepelleveleiről kapta. Háromosztatú kis mézajka kis emberkét mintáz. Főként kiszáradó lápréteken jelenik meg, akár fél méterese is megnőhet. Aki májuban látogat el hozzám, részese lehet a kosborok virágzásának is.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Receptre felírt kert Székesfehérváron
A hosszú élet tudományának nyomában az Anemona-kertben
