Receptre felírt kert Székesfehérváron
Olvasási idő: 8 perc

Receptre felírt kert Székesfehérváron

A hosszú élet tudományának nyomában az Anemona-kertben

Moldoványi Ákos 50 évvel ezelőtt írt könyvének címe: Kertész legyen, ki boldogságra vágyik. A boldogság mindenképpen összefügg az egészséggel, a hosszú élettel. Hogyan lehet ezeket összehangolni, egybe kovácsolni? Lehet-e a kert gondozása az egészséges élet kulcsa? Erről beszélgettem a székesfehérvári Anemona-kert és az Ágyás-Alkotó-Műhely megálmodójával, dr. Gerencsér Andreával, aki férjével, Dr. Kiss Zoltánnal közösen kialakított gyönyörű kertjükben nemcsak az esztétikai élményt látja, hanem a hosszú, egészséges élet - a longevity - megvalósításának fontos bázisát is.

Hogyan lehet a biológiai korunkat csökkenteni, miért jó a kertészkedés, hogyan csökkenthetjük a stresszt, és mi a szerepe ebben egy jól megálmodott virágágyásnak, ezekre a kérdésekre kerestük a választ, szépséges szellőrózsákat nézegetve és azzal a vággyal, hogy ezzel a délelőttel is nagy lépést tegyünk a hosszú, egészséges élet felé.

 Fotó: Dr. Gerencsér Andrea

A Longevity tudománya

"Sokára érkezett meg tüneményes kislányunk, s amikor megszületett végre, elhatároztuk férjemmel, hogy legalább 100 évig élnünk ahhoz, hogy minél hosszabban támogathassuk. Mindketten orvosok vagyunk, tudtuk, hogy ez nem lehetetlen küldetés. A longevity  tudománya napjainkban robbanásszerűen fejlődik, és kézzelfogható kapaszkodókat nyújt az egészséges életmód kivitelezéséhez a mindennapi életben. Laikusként ezeket nem mindig könnyű értelmezni, de nekünk természetesen könnyebb dolgunk volt. Ráadásul néhány hónapja Zoltán már kifejezetten célul tűzte ki, hogy ezeket a tudományos eredményeket közérthetővé téve a Hosszú élet tudományos alapjai közösségi média oldalon közzé is tegye. Amikor belemélyedtünk alaposan, ráébredtünk, hogy a kertészkedés számos aspektusa hozzájárul ahhoz az egészséges életmódhoz, ami a hosszú élet alapfeltétele.

 Fotó: Dr. Gerencsér Andrea

A hosszú élet tudománya 4 alappillérre épül

Ezek a megfelelő mennyiségű mozgás, a rostgazdag táplálkozás és a testsúly kontroll, a jó minőségű, legalább 6 órát elérő alvás valamint a mentális jóllét. Ez utóbbi fontos meghatározója a stresszmentes életmód, a káros szenvedélyektől való mentesség valamint a társas kapcsolatok. Ha ezeket gyakoroljuk, akkor akár 20 évvel is meghosszabbíthatjuk az életünket. Ez nem varázslat, hanem a legmodernebb élettani life-hack, aminek a lényege a biológiai folyamataink tudatos hangolása. Nem külső csodaszerekre van szükség, hanem kitartásra és arra, hogy a hétköznapi életünkbe építsünk olyan prevenciós eszközöket, mint például a kertészkedést, amely a biológiai öregedésünket lassítja. Minden egyes lépés, amit ennek érdekében teszünk, az közelebb visz a cél eléréséhez.

A kert kéznél van, segít és motivál

Olyan jelenség, amely minden életmódfaktorhoz ad valamit. Vegyük először is a mozgást. A kerti munka többségében alacsony intenzitású mozgás, amellyel 100-120-as pulzust lehet elérni, mely bizonyítottan serkenti a mitokondriumok, a sejtjeink "erőműveinek" megújulását, így lassítja a szisztémás öregedést. A funkcionális mozgások, mint a metszőollóval való vágás, a guggolás, hajlongás, az apró lépések észrevétlenül megőrzik az izomerőt és az ízületi mobilitást, ami idős korban a függetlenség záloga. Sokszor hallom, hogy „csak annyira legyek jól, hogy tudjak kertészkedni!” Ez a mondat azért sokat elárul! A kertészkedés tökéletes állóképességi alap, de nem váltja ki a magas intenzitású mozgást. Érdemes rendszeresen beiktatni egy-egy jó bringázást vagy futást olyan „szuszogós-lihegős-izzadós” mozgásformát, ami a keringési rendszerünket és a tüdőnket is alaposan megdolgoztatja.

  Fotó: Dr. Gerencsér Andrea

Az egészséges táplálkozást könnyebben tudja megvalósítani az, akinek van kiskertje

A konyhakert kicsit sürgetőbb, mint egy virágos kert, hiszen ott vannak olyan munkák, amelyeket nem lehet sokáig halogatni.  Az Anemona-kertben a vegyszermentes kertészkedés mellett köteleződtünk el, amely a konyhakertben megtermelt zöldségek esetében különösen fontos. Vegyszerek nélkül a növény beltartalmi értéke növekszik, egyben a föld mikrobiomja is egészséges lesz, ami a kertész mikrobiomját is táplálja, tehát szép lassan kialakul az egészséges körforgás. Egy maréknyi földben 1 millliárd mikroorganizmus él, köztük bizonyítottan él olyan, amely szorongásoldó, boldogsággenerátor. Tehát a jó földből kihúzott zsenge retket, karottát leöblítve máris elfogyaszthatjuk, és ezzel saját bélflóránkat is tápláljuk. A régi paraszti létben ez is biztosította az egészséges emésztési folyamatot. Kimutatták egy vizsgálatban, hogy akinek kertje van, az ráadásul több rostot fogyaszt, és a testsúlya is nagyobb eséllyel van a normál tartományban. A konyhakert szezonális zöldségeivel így biztonságosabban és egészségesebben lehet teljesíteni a szakértők által ajánlott napi rostbevitelt.

  Fotó: Dr. Gerencsér Andrea

Az alvás szintén fontos életmódfaktor a hosszú és egészséges élet eléréséhez

Régóta tudjuk, hogy a szabad levegőn való mozgás segít a jobb alvásban. Ha követjük a természet ritmusát, akkor az aranyló naplemente látványa után be is bújhatnánk az ágyba. Ez a meleg, sárgás fény segít a természetes melatonin felépítésében, és beállítja a belső biológiai óránkat. Persze, a mai életünkben ezt szinte lehetetlen kivitelezni, de ha ügyelünk arra, hogy a saját belső óránknak megfelelően feküdjünk le, és az elalvás előtti órákban ne szegezzük a szemünket kékesen vibráló képernyőkre, akkor a pihentető alvással máris egy újabb hatalmas lépést tettünk az egészséges, hosszú élet felé."

A legélvezetesebb egészségmegőrző módszer a kertészkedés

Ma már köztudott, hogy a lelki egészség milyen sokat számít a testünk jóllétében. A kertészkedésre mondhatjuk azt, hogy stresszmentes, bár amikor a meztelen csigák minden reggelre lerágják az árvácskákat, a vaddisznó kitúrja a jácinthagymákat, a hortenziák szomorodnak, akkor azért csak nyugtalankodunk, idegeskedünk. Nekem jó ideje sikerült a hasonló gondokon úrrá lennem, nem mintha megszűntek volna, hanem bölcs nyugalommal szemlélem a történéseket. Ehhez azonban bele kellett merülnöm a kertbe teljes valómmal.

  Fotó: Dr. Gerencsér Andrea

"Pontosan, a jelenben együtt kell lenni a természettel, megérteni, és akkor ezeket könnyen elfogadjuk. De szerencsére a kertben megélt veszteségeket messze meghaladja az, amit adhat nekünk. Emellett vannak olyan tudatos lépések, amelyeket megtehetünk egy számunkra fenntarthatóbb kertért. A mikrokörnyezetnek megfelelő növényekkel, a kertben található élőhelyhez alkalmazkodó társításokkal és megoldásokkal érhetjük el azt, hogy a növények szinte gondoskodás nélkül is tündököljenek.  A munka közbeni irányított figyelem a kert ingerekben gazdag környezetében át tud kapcsolni puha figyelembe, kezdünk ritmusosan dolgozni, és ez elvezet a meditatív állapotba. Lekapcsolódik a szervezetünk stresszreakciója és így csökken a kortizolszint,  és kialakul a flow, amikor elveszítjük az időérzékünket. A kertben alkotó embernek érezhetem magam, tudok gyönyörködni abban, amit létrehoztam. A kerti munka sokkal többet nyújt, mint bármely, ház körüli munka, hiszen előkészítem, elültetem, és azután pedig napról-napra akár évtizedeken át újabb élményt nyújt a kíváncsiság kielégítésével, az izgalommal, a látvánnyal, a sikerélménnyel."

  Fotó: Dr. Gerencsér Andrea

Kutatások igazolják, hogy a kerti tartózkodás mérhetően csökkenti a stresszhormonok szintjét, segít a depresszió és a szorongás kezelésében, valamint javítja az önértékelésünket. Brit háziorvosok ma már „zöld recepteket” írhatnak fel, ami azt jelenti, hogy a kezelés mellett természetalapú tevékenységeket, például kertészkedést javasolnak a betegeknek. Vannak olyan közösségi kertek, ahol regenerálódásra, a gyógyszeres kezelés kiegészítésére 8-12 hétig kerti munkát végeznek a „beutalt” betegek a teljes gyógyulás érdekében.

"Nem elhanyagolható az az öröm sem, ami szintén boldogsághormonokat termel, amikor a kert adta szépséget, örömet, élményt másokkal is megosztjuk! Nem véletlenül látogatnak el a kertbarátok rendszeresen egymás kertjeibe, osztják meg képeiket, tapasztalataikat a kertes közösségi oldalakon, mert a közös élmények, egymás munkájának, alkotásának az elismerése nagyon sokat jelent mindenki számára."

Az Ágyás-Alkotó-Műhelyben egy olyan tervezési módszertant adsz át, amellyel bárki létrehozhatja a saját folyton virágzó évelőágyását. Az ágyásokba bele lehet-e vinni a személyiségünket? Egyénre kell-e szabni, vagy használjunk inkább általános, jól bevált gyakorlatokat?

"Igen, két oka is van. Egyrészt minden kert más környezeti adottságokkal rendelkezik: a talaj, a fényviszonyok, vízellátottság és a növények igényei határozzák meg a kereteket. Másrészt az Ágyás-Alkotó-Műhelyben én átadom a szakmai alapokat, de a tartalom már az Alkotók egyéni ízlését tükrözi, így jön létre egy olyan önálló alkotás, ami máshol nem látható. Én olyan örömet éltem át a kertben az ágyások kialakításánál, amikor szárba szökkentek, amikor gyönyörködtem a kiteljesedésükben, hogy megnyitottuk az Anemona-kert kapuit, hogy átadhassak ebből valamit. Később rájöttem, hogy szűk az a keret, amit egy kertlátogatás biztosít, és ezért fogtam bele a képzés megalkotásába. Közben persze elvégeztem képzéseket. Itthon Szomoru Miklóstól, Lukács Martinától tanultam és Ambrus Marcsi Évelőakadémiáján merültem el az évelők csodálatos világában. Emellett híres külföldi kerttervezők könyveiből, kurzusaiból tanultam, és itthon és külföldön is számos kertet meglátogattunk a férjemmel együtt inspirációért. A jól megválasztott, számunkra is gyönyörködtető növények akár évtizedekre megváltoztatják az életedet! Fontos, hogy az ágyás harmonikus legyen, és ne okozzon gondot, ne adjon felesleges munkát, például az állandó gyomlálással."

  Fotó: Dr. Gerencsér Andrea

Boldognak kell lenni a kertben!

Olyan mankót szeretnék adni, amely alapján mindenki el tudja készíteni a saját, kevés gondoskodást igénylő, majdnem önfenntartó, négy évszakos ágyását. Ez az utóbbi, hogy minden évszakban látványos legyen, különösen fontos, hogy akkor is tudjunk gyönyörködni, akkor is adjon valami pluszt a kert, amikor nagyjából teljesen nyugovóra tért. Kidolgoztam egy „évelőkalkulátort”, amellyel könnyedén ki lehet számolni, milyen típusú növényből, mennyire lesz szükség az adott ágyáshoz. Mindenkinek vannak saját preferenciái, talajhoz, terepviszonyhoz, benapozáshoz alkalmazkodni kell. Segítek, hogy megértsék ezt a komplex folyamatot, és az élőhelynek, a lakóhelynek megfelelő növényválasztással alakíthassák ki az egyénre szabott, az ízlésüknek megfelelő ágyást. Így végül önálló alkotás jön létre, nem egy más által megtervezett dolog."

Egy saját alkotáshoz sokkal jobban lehet kötődni, nagyobb örömet hoz, ez is egy stresszcsökkentő faktor, tehát itt is visszatértünk a kert mentálisan pozitív hatásához. Ezeket az ágyásokat általában mindenki maga ülteti be, azzal pedig testi munkát végez, ami után jól alszik. Vagyis egy jó ágyástervezés is egy nagy lépés a hosszú, egészséges élet felé, ugye?

"Akiket végigvezettem a kurzuson, később örömmel számoltak be sikereikről, arról, amikor izgatottan várták a megrendelt növényeiket, amikor elültették őket. Észrevétlenül egy életmódváltást hajtottak végre, amit nem lehet receptre felírni, de van benne saját motiváció."

  Fotó: Dr. Gerencsér Andrea

Miért épp Anemona-kert? Nekem Hamvas Béla A virágszedés lélektana ugrott be elsőre.

"Jól érzed! Nekem is egy kedvenc olvasmányom, és az első kertlátogatáson fel is olvastam a résztvevőknek egy részt belőle. Később tudtam meg, hogy Hamvas Béla távoli rokona is ott volt a hallgatóság között, amit hatalmas megtiszteltetésnek éreztem. Természetesen vannak a kertünkben anemonek tavasztól őszig, nagyon sokfélék. Koronás szellőrózsák, szimplák, teltvirágúak, szinte bármikor láthatnak a látogatók valamilyen szépséges anemonét. Miközben a növényvilág szépségében gyönyörködünk, jó érzéssel töltődünk fel. Érezzük, látjuk, hogy a kert tud élettér lenni, lehet a kikapcsolódás vagy a közösségi kapcsolatok színtere, az elcsendesedés és a meditálás zuga, az örömteli alkotás, a siker bemutatóhelye. Csak rajtunk áll, hogy hogyan, és meddig élünk vele!"

„Ha azt kérdezné valaki tőlem, kivel akarok élni, azt felelném: a Fehér Anemona-leánnyal. Ha ránéznék, rajta kívül mindent elfelejtenék, a Léthé bűbájos, hűvös vize nézne szeméből, érintése bársonyos lenne, s úgy kellene vigyázni reá, mint a fehér bársony sziromra. Jung azt a nőt, akit a férfi születésétől fogva szívében hord, és akit tulajdonképpen és örök szerelemmel szeret, Animának hívja. Anima és Anemona. Lélekvirág. Boldogságvirág. A halhatatlan szűz virága. (Hamvas Béla: Babérliget, A virágszedés lélektana)

 Fotók: Dr. Gerencsér Andrea

Kapcsolódó tartalom
Te tudod, miért nevezik halálórának a kopogóbogarat?
Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka | 2026. március 17

Te tudod, miért nevezik halálórának a kopogóbogarat?

Hihetetlen történetek a rovarvilágból