Van egy madár, akit szinte mindenki ismer, mégis kevesen figyelnek rá igazán. Ott ül a templomtornyok párkányán, ott sétál a mezőn a frissen szántott barázdák között, és ott köröz a város felett, jellegzetes, csengő „csák-csák” hangját hallatva. A csóka (Corvus monedula) a hollófélék családjának egyik legkisebb, ám talán legintelligensebb tagja- ismerjük meg együtt!
Első pillantásra sokan varjúnak nézik. Tollazata valóban sötét, de közelebbről szemlélve finom különbségek rajzolódnak ki: feje és mellkasa mélyfekete, tarkója és nyakszirti része azonban hamuszürke árnyalatú. Szeme világos, jégkékes-fehéres írisze különös, már-már éles tekintetet kölcsönöz neki – mintha mindig figyelne valamit. Testhossza 33-39 centiméter, tehát kisebb a vetési varjúnál vagy a dolmányos varjúnál – rövid, tömzsi csőre és viszonylag kompakt testfelépítése könnyedé és fürgévé teszi mozgását.
A csóka rendkívül alkalmazkodóképes madár: élőhelye a nyílt mezőgazdasági területektől a városok belső részéig terjed. Különösen kedveli az emberi építményeket: templomtornyok, kémények, panelházak rései, régi épületek padlásai mind alkalmas költőhelyet kínálnak számára. Eredetileg azonban sziklafalak üregeiben fészkelt, és ma is előfordul természetes sziklaodvakban, de az urbanizációt kifejezetten jól tolerálja. A városi környezet számára nem fenyegetés, hanem inkább lehetőség: meleg mikroklíma, bőséges táplálék, védett költőhelyek.
A csókát a hollófélék legszociálisabb fajaként ismerjük. Gyakran nagyobb csapatokban mozog, és nem ritkán vetési varjakkal vagy dolmányos varjakkal alkot vegyes csapatokat. Az éjszakázóhelyek – különösen télen – több száz, akár ezer madarat is vonzhatnak. Párkapcsolatai tartósak, és gyakran egy egész életre szólnak. A pár együtt választ költőhelyet, és közösen neveli a fiókákat. A tojó 4-6 tojást rak, amelyeken főként ő kotlik, míg a hím táplálékot hord neki. A fiókák körülbelül egy hónap alatt válnak röpképessé.
„A csóka virgonc, eleven, ügyes és okos madár. Jó kedvét minden körülmény közt megőrzi s a vidéket, melyen otthonos, valóban vonzó módon élénkíti meg. Rendkívül társaságkedvelő létére nemcsak fajbeli társaival csoportozik, hanem varjak — kivált vetési varjak — közé is elegyedik, sőt velük költözködik s kedvökért tán szokása ellenére lassabban repül. Röpte igen jó, de inkább galambszerűen szeli a levegőt, nem úgy mint a többi varjak. A légi utazás nem esik nehezére s így mulatságból nem egyszer merészen kanyarog, céltalanul, merő szórakozásból különféle fordulatok közt fölemelkedik vagy leereszkedik a levegőben. Csak oly okos mint a holló, de sokkalta szeretetreméltóbb… Különösen kedvesen fecseg párosodás idejében s hangja általában hajlékony és változatos. Erre vall, hogy nem nagy fáradsággal eltanulja az emberi vagy más hangok, pl. kakaskukorékolás stb. utánzását.”- olvashatjuk Az állatok világában.
Táplálkozását tekintve a csóka mindenevő. Tápláléka rovarokból, gilisztákból, magvakból, kisebb gerincesekből, sőt emberi eredetű hulladékból is állhat. A mezőgazdasági területeken szívesen követi a szántást, ahol a frissen felszínre került lárvákat, férgeket gyűjti össze. Alkalmazkodóképessége az egyik legfontosabb túlélési stratégiája: nem specialista, hanem inkább rugalmas fogyasztó.
A hollófélék családja világszerte híres intelligenciájáról, és ez alól a csóka sem kivétel. Képes bonyolult szociális viszonyok kezelésére, felismeri fajtársait, és komplex hangjelekkel kommunikál. Hangja jellegzetes, rövid, csengő „kják” vagy „csák” kiáltás, amelyből magyar neve is ered. A hangok ráadásul nem pusztán zajok: különböző jelentéstartalommal bírnak: a riasztás, a területjelzés vagy a párkapcsolati kommunikáció üzenetei. Sőt: a kutatások azt is kimutatták, hogy a csókák képesek problémamegoldó gondolkodásra és tanulásra, és emberi arcokat is meg tudnak különböztetni.
A csóka Európában elterjedt és gyakori faj, állománya stabil. Magyarországon védett madár, természetvédelmi értéke 50 000 forint. Bár jelenleg nem fenyegetett, élőhelyei – különösen a hagyományos épületek és régi fák odvai – fokozatosan csökkenhetnek az építészeti felújítások és az intenzív mezőgazdaság következtében.
A csóka a népi hiedelmekben és az irodalomban is gyakran megjelenik: fekete tollazata miatt sokáig baljós madárként tekintettek rá, ám éles esze és társas természete miatt inkább az élelmesség jelképe lett. És a közhiedelemmel ellentétben nem magányos és nem is komor madár, hanem zajos, élettel teli közösségi lény.
„A fiatalon fogott csókák igen megszelídülnek s okosságukkal, bohókás, vidám, ártatlan viselkedésökkel elszórakoztatják gazdájukat. Ez okból gyakran találkozhatunk vele a házak udvarán, mert nem épen szükséges kalitkába csukni, hanem szabadon tartható. Gazdájukhoz néha annyira ragaszkodnak, hogy — ha napközben el is hagyják a házat — estére megint visszatérnek; sőt arra is van példa, hogy az ősszel elköltözött házi csókatavaszra ismét beállított régi otthonába. A fényes dolgokat ő is elcsenegeti, nem egyszer ártatlan cselédeket gyanúba kever, eredetisége, ötletes magaviselete és mókái azonban e rossz tulajdonságának árnyait elhalaványítják.” -írják az Állatok világában.
A csóka a mindennapok madara. Nem kell hegyvidéki túra vagy ritka élőhely ahhoz, hogy megfigyeljük. Elég felnézni egy toronyra, vagy megállni egy mező szélén: ott van, figyel, kommunikál. Talán éppen ebben rejlik igazi értéke. A csóka nem egzotikus ritkaság, hanem a velünk élő intelligencia jelképe: egy madár, amely megtanulta az ember közelségét nem elszenvedni, hanem lehetőséggé alakítani – és ezzel a modern táj egyik legéletképesebb szereplőjévé vált.
Magyarország madarait bemutató, folyamatosan bővülő gyűjtőoldalunkat itt találják.
Fotók:123rf
