Otthon

Home staging: az ingatlaneladás személytelen, semleges, és egyben leghatékonyabb módja

Pár hónapja megnéztem egy ingatlant, de azonmód el is ment a kedvem az egésztől, visszariadtam az első, a piacon nyíltan kínált lakás látványától. Mint utána kiderítettem, ezzel nem csak én lehetek így: éppen az ilyen esetek miatt találták ki a home staging fogalmát.

Mérhetetlen kosz fogadott, elhanyagolt belső és külső tér, leszakadt függönyök, lógó szekrényajtók, zsírtól koszos tűzhely, penészes fürdő. Alapesetben agyban, az unalmas percek kitöltésére akár egy buszmegállót is képes vagyok berendezni, elég élénk a fantáziám – de a kínált (és egyébként nem is annyira vonzó árú) lakás kifogott rajtam. Egy pillanatig se tudtam elvonatkoztatni a látványtól, elképzelni magam abban a térben, lehetetlen kihívásnak éreztem a máskor olyan könnyű térberendezést.

Minden lelkesedésem elűzte a látvány, a túl intim életkép, a család által használt tárgyak sokasága visszariasztott. És nemcsak az elhanyagoltság levegője kergetett messze onnan: de a vizes, hanyagul kiteregetett törölközők nedves szaga, a használt fogkefék káosza, a szekrényből kilógó (vagy soha el nem pakolt) ruhák halmaza is.

Berzenkedtem. Túlságosan az övék volt az a tér, az elhanyagoltságon túl számomra túl idegen és befogadhatatlan.

Az általam megtapasztalt és említett példa meglehetősen szélsőséges, bár lehet, hogy mégsem, mert az ingatlanközvetítéssel foglalkozó szakemberek valószínűleg napi szinten futnak hasonló helyzetbe és terekbe. De az is elég, ha végiglapozunk néhány ingatlanos weboldalt, és rápillantunk az oda feltöltött fotókra. Nem feltétlenül az amatőr képek riasztóak, de azok a befotózott lakásbelsők is, amelyeken látszik, hogy a fotózás pillanatában még intenzíven éli, belakja azt a teret valaki más, vagy mások.

Szakemberek szerint komoly összeget lehet nyerni vagy bukni azon, hogy milyen állapotban kínáljuk fel ingatlanunkat eladásra. És bizony a hanyagul kiteregetett /ottfelejtett vizes törölköző csak egy a sorban, amely lehúzza az egyébként meglehet jó paraméterekkel rendelkező ingatlanunk árát.

A home staging, mint fogalom azt a folyamatot jelenti, amely során felkészítjük otthonunkat az eladásra nagyberuházások nélkül (is). Ám ez nem csak a lakás kicsinosítását, vagy kozmetikázását jelenti; több annál. Ennek egy része a lakás személytelenítése. Meg kell adni a leendő vásárlónak a lehetőséget arra, hogy a lakás megpillantásakor a saját életét legyen képes az adott térbe gondolni. Ezért nagyon fontos a semlegesség.

A home staging során a lakás ilyen célú átalakítása történik meg, és adott esetben ez azt is jelentheti, hogy a hirdetés idejére akár ki is költözünk az ingatlanból, vagy ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor az érdeklődők látogatása alatt szigorú szabályok alapján eltüntetjük/elfedjük személyes jelenlétünket a lakásban. Ám a legfontosabb, hogy nem személyes ízlésünk alapján kínáljuk fel a lakást, hanem

a lakás személytelenítésével és semlegesítésével általános jelleggel varázsoljuk piacképessé.

A tisztasági festés a minimum követelmény a piacon való kínálás előtt, de ezen felül érdemes áldozni olyan berendezési tárgyakra, amelyek mellett szellősnek tűnik a tér. A lakás színe legyen semleges (az általunk kedvelt színeket, főleg ha azok harsányak vagy meghökkentőek, felejtsük el), a fehér, tojásszín vagy a halványszürke árnyalat az, amely megnyitja, tágítja a teret. Ne rakjunk fel nehéz függönyöket, engedjük be a fényt, és még véletlenül se takarjuk el a padlót markáns szőnyegekkel. Ne maradjanak személyes tárgyak a lakásban szem előtt (vagy sehogy), a falakon nem lehet kinn családi fotó, és eszünkbe ne jusson az éremgyűjteményt polcra tenni. Nem feltétlenül van mindenkinek arra lehetősége, hogy olyan szintre hozza az eladásra szánt lakást, mintha éppen egy lakáskultúra magazinból lépett volna elő, de az egységes kép legyen tiszta, rendezett, és semleges.

A home staging során fontos az is, hogy a lakás egy bizonyos szintű renoválása megtörténjen: ha nincs lehetőség teljes körű felújításra piacra dobás előtt, akkor is érdemes azokat az apró, de nagyon látványos hibákat kijavítani, vagy kijavíttatni, amelyekbe a leendő érdeklődök beleköthetnének (és ezekre hivatkozva alkut kezdeményeznének). Működjön precízen minden, aminek működni kell, mert akár egy csöpögő csap vagy egy rosszul csukódó ablak is lehet alku-alap, vagy elveheti a kedvét a vásárlónak akár a kilazult parkettaszegély, vagy a tűzhely mellett megpörkölődött bútorlap is. Az elhanyagolt részletek ugyanis taszítóak lehetnek az érdeklődő számára, esetleg csökkenthetik az ingatlan árát. Egy biztos, a vásárlási szándékkal érkezők nem akarnak plusz munkát maguknak,

minél inkább egyben van a tér, annál vonzóbb a lehetőség.

Érdemes a lakás felkészítésére energiát és pénzt áldozni, mert sokszorosan megtérülhet a befektetés – az ilyen módon felturbózott lakások ugyanis nem csak magasabb áron kelhetnek el a piacon, de a hirdetési idő is lerövidül, sokkal gyorsabban találnak új gazdára az eladásra szánt otthonok. Vagyis azokkal a házakkal, lakásokkal, amelyeket nem saját otthonunkként, hanem semleges (és korrekt módon rendbehozott) ingatlanként kínálunk, egyszerűen jobban járunk.

Ajánljuk még:


 

Már követem az oldalt

X