A NŐ
KASSAI TINI SZERINT:
A héten házasodom, de már tudom, a házasság nehéz dolog. Kompromisszumokat igényel, meg türelmet meg humort. Mert máshogy nemigen lehet túlélni. Nálunk visszatérő téma – és már így, az esküvő előtt is válóok, ahogyan azt a kedvesem kiemelte –, hogy (szerinte) túl sok holmim van. Beszélgettünk erről. Többször is. Ezek a beszélgetések pedig egy idő után elkezdtek hasonlítani. Az alábbi sorok tehát nem a fantáziám szüleményei, csupán jónéhány beszélgetés összefoglalója, ami remekül megmutatja, nálunk hogy zajlik a területfoglalás. És ahogyan a házassághoz, úgy ehhez is kellő humorral ajánlott hozzáállni:
„Te vettél nekem fogkefét, aztán vittem a papucsom – igen, így kezdődött a bepakolás hozzád. Ezzel a két tárggyal, aztán látod mi lett belőle? Szerintem te kezdted el, te vetted-vitted be nekem az első tárgyat a közös otthonunkba, és aztán nem volt megállás.
Mindezt magadnak köszönheted. Jó, én is látom, hogy túlzás, ami nálunk van. Bármerre járok, én köszönök magamra. A fürdőszobában nagytakarítás után is legalább ötször annyi holmim van, mint neked. Jó, köss belém, akkor nem ötször, hanem tizenötször több. Ha nemcsak a tusfürdőket, hanem az azokat (a jövőben) leváltó kecsketejes, csillámos szappanokat, a samponokat, a hajbalzsamokat, a hajfixáló sprayket, az argánolajos hajápolókat is számolod, akkor lehet, hogy igazad van. És igen, ott van mellettük a milliónyi sminkcuccom, meg a parfümjeim és a fésűim, hajkeféim is.
Meg a köntösök az ajtón. Pontosan 4 darab. Kettő meleg, egy könnyű meg egy szexi.
A kézi meg az asztali tükrökben is én vagyok. Kettő nagyítós, egy beépített lámpával – ez kell a sminkeléshez, te is tudod. A repedt tükröt se dobtam még ki, abban a legerősebb a nagyító, lassan az is egyre jobban kell majd. Jó, a használt borotvákat most kidobom. Igazad van drágám, és nem, többé nem csórom el a tiédet, van nekem éppen elég, csak a tiéd volt kéznél.
Persze, a konyhában is túltolom, tudom, tudom... De nem igazán, szerintem ott azért van némi egyensúly. Legfeljebb az általam behozott bögrék nyomják el a te két füles bögrédet, meg a színes üvegpoharak azt az egy szem söröskancsódat, de amúgy ott oké vagyok szerintem. Pont annyi tányért hoztam, mint te és darabra pontosan annyi kést, kanalat, villát. Egyformán vagyunk ott, nyugodj meg!
Nem, nem igaz, hogy kifolynak a bögrék a szekrényből. Nem igaz, mert a múltkor is pont elfért az összes. Egyszerre az összes. Egymásba állítva, igen, de már az is baj? Hogy én terhelem túl a felső polcokat? Hagyd már,
szerintem az ott fenn teljesen rendben van. Maximum a söröskorsód, az a nehéz. TÖMÖR üveg.
És a hálószoba is rendben van, az a pár díszpárna elfér, kell oda. Direkt a te kedvedért vettem őket! Hogy elég neked kettő is belőle? Jó, akkor majd az én térfelemre rakom a többit. Most húzz egy határt, jó? Pontosan az ágy közepén: onnan az enyém, innen a tiéd. Ha neked semmi se jó, akkor viszem is párnákat máshova. A másik szobába. Majd ott elférnek.
Illetve ott most pont nem, mert a kanapén e pillanatban ruhák vannak. Miért vannak ott? Mert…mert most szedtem le a szárítóról, és még nem pakoltam el a szekrénybe.
Kérlek ne csináld ezt, én is tudom, hogy mi a helyzet. Tudom, hogy tele van az összes szekrényem. Persze, szerinted csak a fele az én szekrényem és a másik fele a tiéd.De hát neked nem is kell annyi hely!
Még hogy te vagy a nagyobb, a te ruháidnak eleve nagyobb hely kellene?! Dehogy, csak ügyesen kell hajtogatni. Akkor a tiéd két polcon pont elfér.
Én is hajtogathatnék ügyesebben? Én ügyesen hajtogatok. Különben a csilláról is ruhák lógnának, meg táskák meg kendők. És látod, hogy nem lóg. Egyetlen darab se.
Jó, tudom, hogy a selyemkendőm pont te szedted le tegnap a lámpáról. Nem, nem gyulladt volna fel az izzótól a kendő, dehogy égett volna le a lakás. Ne túlozz! Különben is, csak a hangulatfény miatt. Néha az is kell, nem? A múltkor is csak egy kicsit ért hozzá, meg se pörkölődött. Jó, hagyjuk, szerintem nem is volt olyan büdös.
Szerintem te most DIREKT kötekedsz velem. Ne vigyorogj, most miattad estem majdnem hasra. Hogy inkább tegyem el a folyosóról a cipőimet? Most nézz már körül. Nem látsz te a szemedtől, Édes? Hát HOVA?
A FÉRFI
DURUCZ DÁVID SZERINT:
Nem veszélytelen kijelenteni, hogy a feleségemnek sok holmija van. Mert ilyenkor nem az jön, hogy csökkenti a mennyiségüket, hanem az, hogy nekem szerez több cuccot, hátha akkor nem hozom fel annyiszor a dolgot. De én még mindig nem értek egy csomó mindent: a sminkapparátus méretét például lassan elfogadom, de a női táskák számát soha.
„A más cucca mindig limlom, a mi limlomunk viszont mindig cucc.”
George Carlin örökbecsű gondolata (Galla Miklós tolmácsolásában) frappánsan írja le, hogyan tekintünk az otthonunkban összegyűlt holmikra, ha azok nem a mieink. Mert hát az nyilván természetes és tök normális, hogy a legokészleteim megtöltenének egy kisebb játékboltot – de miért vannak sminkcuccok mindkét fürdőszobában? És egyáltalán, melyik micsoda? Minek ennyiféle?
De eljött az a nap, amikor úgy döntöttem, hogy ha már ezek között a dolgok között élek, használni is fogom őket! Na, nem mindet, csak azt, amelyiknek gyakorlati hasznát is látom. Kevés férfi vállalná fel nyilvánosan, hogy szénfekete krémet ken a homlokára, mert az állítólag jó a pattanások, mitesszerek ellen – pedig kipróbáltam, és tényleg hatásos! Most már ott tartunk, hogy a kényeztető arcmaszkból eleve kettőt kell vennie a feleségemnek. Így lettem a kozmetikai készítményei vámszedője.
Vagy csak megadtam magam? Lehet, de más téren biztosan nem engedek.
Ő azt mondja, „fiúsan” kevés ruhája van. Hát, nem is tudom. Amikor már napi két csomag érkezett az ő nevére, és valahogy mindegyikben felsők, nadrágok és hasonlók voltak, nem tudtam nem szóvá tenni a dolgot. Közöltem, hogy oké, hogy a postás mindig kétszer csenget, de hogy mindkétszer Bonprix vagy H&M pakkot hoz, az talán túlzás.
Az eredmény? Nekem is elkezdett ruhákat rendelni. A közös vásárlásokat sem úszom meg új pólók és egyebek nélkül, pedig nekem alapból az évi egy ruhatárfrissítés bőven elég – a gúnyáim többsége idősebb az ovis (lassan iskolás) nagyfiamnál. A legjobban cipőt és nadrágot utálok vásárolni, de nincs mese: amikor már pont komfortosra viseltem őket, jön a nő, és cserét indítványoz. Ő nem kényelmesnek látja őket, sokkal csúnyább szavakat használ rájuk.
Amúgy néha eltűnődöm, hogy mennyire számít női holminak az a temérdek gyerekruha, amik kizárólag azért kerülnek be a háztartásba, mert a nejem szerint „annyira csinos lesz benne Anton/Milos!” Ami szuper, csak hol? Lagziba évi egyszer megyünk, és akkor is gyerek nélkül, ha egy mód van rá. Úgyhogy egyelőre ott tartunk, hogy
a miénk a legjobban öltözött baba az élelmiszerboltban. Az is valami.
Na jó, női táskából tényleg sok kell, mert ezek a márkás cuccok nagyon „fast fashion” jellegűek, fél év alatt szanaszét mennek. De akkor egy új táska elég, nem? Különböző méretűek, formájúak és színűek igazán nem kellenek. A végén úgyis minden a pelenkázó táskába megy, mert úgy praktikus.
Kabátból nem biztos, hogy túl sok van a feleségemnek, talán az én hozzáállásom a rossz: nekem van egy vékony, meg egy vastag – illetve a többi, amit már kihíztam, évszakra való tekintet nélkül. De ezeket a ruhákat a legmacerásabb tárolni: luxus, hogy ezeknek külön szekrény kell.
Lehetne ám ott legót is tartani...
Ajánljuk még:
MIÉRT LEGÓZIK EGY FELNŐTT FÉRFI?
LEGYENEK GYEREKEK AZ ESKÜVŐMÖN? NANÁ!
ELKÉNYEZTETETT KICSI, ELHANYAGOLT KÖZÉPSŐ ÉS A TÖRTETŐ NAGY – NÁLATOK BEJÖN A TESTVÉR-SZTEREOTÍPIA?
