Legyenek gyerekek az esküvőmön? Naná!

Család

Legyenek gyerekek az esküvőmön? Naná!

Szerintem az esküvő gyerekekkel az igazi, hiszen ottlétükkel az egyik legszebb, legigazabb, legkövetendőbb családi, közösségi hagyomány részeseivé válnak. Olyan boldogító tanítás ez a számukra, amit egy életen keresztül a szívükben őriznek, mégis sok menyasszony nem ért velem egyet. 

Néhány nap múlva lesz az esküvőm, és a barátok óvatosan kérdezgették tőlem, nem bánom-e, ha hozzák a gyerekeket. Dehogy bánom! Inkább kérlelem a hatgyerekes családfőt, hozza el az összes apróságot. Nekem olyanok a gyerekek az esküvőn, mint a nyíló kis virágok a zöld pázsiton. Szép-szép a kényes-fényes, ápolt pázsit, de élettel akkor telik meg, ha színes virágok bólogatnak a fűszálak között. Egyszóval: nemhogy „engedem”, én igénylem, hogy legyenek a mi esküvőnkön gyerekek. És minden, ami hozzájuk tartozik: sok nevetés, futkosás, sütikrémes gyerekpraclik, illegő-billegő fruskák és siheder fiúcskák: legyen élet.

Lehet, hogy sírni fog valamelyik a szertartás alatt? Igen, benne van a pakliban. Össze fognak esetleg kapni egymással? Nagy valószínűséggel lesz némi civakodás. Kárt fognak okozni? Megtörténhet, attól függ, mennyire tudja a szülő, vagy a gyereksarok felelőse szemmel tartani és felügyelni őket.

Egy pillanatig nem érzem úgy, hogy a gyereknyüzsgés, vagy az esetleges gyereksírás a kritikus pillanatokban elronthatja majd az ünnepi hangulatot. A sírás nem töri meg a varázst, mert az esküvőn nem csak két ember köti össze az életét, hanem családok kötnek szövetséget, amely családokban valószínűleg gyerekek is élnek. Nem lehet zavaró a jelenlétük, így a megnyilvánulásaik sem. Ha sír majd valamelyik,

megvárjuk, amíg lecsillapodik, vagy hangosabban mondunk igent a házasságra, és igent az életre.

Számomra így van ez rendben, ám tudom, máshol, mások ezt nem feltétlenül érzik így.

Jól emlékszem gyerekkorom néhány lagzijára, voltak, amiken legálisan vettem részt, hiszen a nevelőszüleim családja révén én is meghívott aprócska vendég voltam. Emlékszem viszont egy sor olyan lakodalomra is, ahol mi, gyerekek nem voltunk „igazi” vendégek, potyázóként jutottunk be, mégis helyünk, szerepünk volt az eseményen.

Már az előkészületek során is a lakodalmas ház körül sertepertéltünk, nem titkolt céllal: „kalácsot, kalácsot, kalácsot” kiabáltuk, ha a lakodalmas menüt készítő asszonyoknak maguktól nem jutott volna eszükbe, hogy megkínáljanak minket pár falatnyi édességgel. Nem illett, nem vette volna jól ki magát,

meg is szólták volna azokat a lakodalmas családokat, amelyek a közelben lakó gyerekeket nem látták (volna) szívesen.

A lakodalom napján mindig jutott sütemény azoknak a kisebbeknek is, akik csak úgy arra térültek-fordultak… akik meglesték a menyasszonyt, vagy éppen ellopták a cipőjét, és csak süteménnyel teli tányérért cserébe adták vissza. Játék volt az egész esküvő, nagy vircsafttal, sok nevetéssel, futkosással teli, ahol még az idegen gyerkőcöknek is jutott hely, figyelem és jó falat, nemhogy a családhoz tartozó kiváltságosoknak.

A lakodalom olyan közösségi esemény volt, amely összehozta az egy helyen élőket. Fel sem merült a gondolat, hogy az egyébként rokon vagy jó barát tartsa távol az eseménytől az utódjait.

Ez a kérdés csak mostanában élesedhetett ki ennyire, amikor már nem kalákában főznek az asszonyok, és a fókusz nem a célra, hanem az esemény zavartalanságára és a kényelemre irányul.

Szerintem a dizájnerek által megtervezett, selyempapírra nyomtatott meghívó, a gyűrűben a gyémánt, a legfényesebb helyszín se tudja igazi tartalommal megtölteni az eseményt akkor, ha családi ünneptől idegen határokat húzunk meg. Ha nem engedjük meg a legújabb generáció tagjainak, hogy élmény szinten tapasztaljanak meg fontos értékeket. Szerezzenek tudomást esküről, hűségről, szövetségről, összetartozásról. Akkor is, ha plusz feladatot és több figyelmet kíván vendégszülőktől, vendéglátóktól egyaránt.

Az élet nagy ünnepeit nem elbeszélésekből kell, hogy megismerjék, hanem közvetlen közelről.

Olyan sok ünnepünk elkopott már vagy vásári mutatvánnyá hitványult, olyan sok ünnepet elengedtünk, olyan sok területen húzunk szét, lazulnak fel fontos szálak. Oly sok mindent nem tudunk már a maga teljességében átadni a gyerekeinknek, magyarázkodnunk kell helyette. De az esküvők fényét és üzenetét, a lakodalmak közösséget kovácsoló vidámságát ne engedjük ki az ajtón ilyen könnyen! 

Ajánljuk még: 

38 ÉVESEN LETTEM NAGYMAMA, DE EGY PERCÉT SE BÁNOM
„FIGYELEM A LÁNYOM, BENNE AZ ANYÁM. NEM TUDOM, MIT ÖRÖKÖLTEM, DE AZT TUDOM, MIT ADOK TOVÁBB”
CSAK MÍTOSZ, VAGY VALÓSÁG IS LEHET A JÓ KAPCSOLAT AZ ANYÓS ÉS A MENYE KÖZÖTT?