Csak mítosz, vagy valóság is lehet a jó kapcsolat az anyós és a menye között?

Család

Csak mítosz, vagy valóság is lehet a jó kapcsolat az anyós és a menye között?

Párkapcsolati mérföldkő, amikor megismerjük a párunk szüleit. Törekszünk a jó kapcsolat kialakítására, olykor mégsem sikerül. Tanácsokkal tele a padlás, de vajon működnek-e ezek a gyakorlatban?

Egy barátnőm hiába próbálkozik, egyszerűen nem jön ki az anyósával. Már az első találkozás alkalmával érezte, hogy ez reménytelen küzdelem lesz mindkét fél részéről, bár szerinte a férje édesanyja nem is nagyon próbált közeledni felé. Nem tudja megfogalmazni, miért, de mára olyan ellentét feszül közöttük, ami bármikor robbanhat. Amolyan passzív-agresszív kapcsolat alakult ki anyós és menye között, a feszültség egyértelmű, a férje mégsem észlel belőle semmit. Illetve sokkal valószínűbb, hogy inkább nem akar tudomást venni róla, úgy tesz, mintha csak egy-két kisebb félreértés lenne a két nő között, amolyan játékos adok-kapok. Pedig nem kell szakértőnek lenni, hogy észrevegyük az anya és a feleség egymás iránt érzett, elfojtott ellenszenvét és néma dühét.

Két nő (különböző) szeretete harcol ugyanazon férfiért, többek között ez okozhatja azt a versengést, ami könnyen megkeserítheti a feleség és az anyós kapcsolatát – s ez aztán akár az egész család életét, de az összejövetelek hangulatát mindenképpen megmérgezheti. S bár az általános vélekedés szerint ezek az ellentétek kibékíthetetlenek, szerencsére vannak olyan példák, amelyek azt bizonyítják, hogy igenis kialakulhat segítő és támogató kapcsolat is az anyóssal. Jó példa erre egy másik barátnőm, aki az első naptól kezdve kijön a párja édesanyjával. Kisebb vitáik voltak, de miután tisztázták azokat, ugyanolyan (elmondása szerint valós) egyetértésben léteztek tovább, mint előtte. Észrevettem egy pici távolságtartást mindkét fél részéről, ami inkább volt a másik személyének és magánéletének tiszteletben tartása, mintsem valamiféle kimondatlan ellenérzés egymás iránt.

Párkapcsolati mérföldkő, amikor megismerkedünk a párunk szüleivel. Fontos a jó benyomás, a kiegyensúlyozott kapcsolat – erre törekszik mindenki a maga módján. A baráti társaságomban még senki sem anyós, vagyis többnyire csak a menyek szemszögéből látom a dolgot, a másik oldallal sosem beszéltem! Pedig szívesen meghallgatnám az anyósok véleményét is, hogy szerintük mi a baj azokkal a menyekkel (például a barátnőmmel), akikkel nem tudnak békés kapcsolatot kialakítani. Az ilyenfajta őszinte beszélgetés kialakítására azonban sosem volt alkalmam, kotnyeleskedni meg nem akarok.

Jócskán találni például az interneten az anyósok számára írt hasznos tanácsokat is arra vonatkozóan, hogy mit tegyenek a menyükkel való jó kapcsolat kialakításának érdekében. Ezek alapján a menyeknek gyakran tanácsolják, hogy legyenek udvariasak. Ne feledjék el, hogy

az anyósuk nevelte fel a párjukat, a férjük többek között neki köszönhetően lett olyan férfi, akibe ők beleszerettek.

Ő az anya, aki félti a gyermekét. Az anyósoknak pedig nagyon fontos meglátni és tiszteletben tartani a határokat –

senki nem szereti, ha kéretlenül beleszólnak az életébe.

Fogadják el a másik nő jelenlétét a fiuk életében, aki a társa, akit szeret, aki hasonlóan jelentős szerepet tölt be mellette, mint korábban az édesanyja.

De bármelyik oldalon is álljunk, fontos észben tartani, hogy hosszú folyamat, mire kiépítünk egy erős és jól működő kapcsolatot. Az út eleje sokszor rögösebb, de megéri kitartani. Hagyjunk időt magunknak, hogy megismerjük egymást. A versengés helyett játsszunk egy csapatban! Kérjük ki a másik véleményét, és tartsuk tiszteletben azt. Ne akarjunk másmilyennek látszani, mint amilyenek valójában vagyunk. Fontos az őszinteség és hogy milyen stílust engedünk meg magunknak a kommunikációban. Ahelyett, hogy megmondanánk a másiknak, hogy mit csináljon, ajánljuk fel a tanácsunkat és/vagy a segítségünket. Kezdeményezzünk beszélgetést, és hallgassuk meg egymást. Ne legyünk túlérzékenyek, ne ragaszkodjunk mindenféle apró-cseprő dologhoz, csak hogy nekünk legyen igazunk. Legyünk nyitottak, és próbáljuk meg elfogadni a másikat a (szerintünk) negatív tulajdonságaival együtt.

Ugye milyen egyszerű?! (Nem az.) Mikor elmondtam mindezt a barátnőmnek, akiről először írtam, hangosan felnevetett. Szerinte a „rögös út” tele van szakadékokkal és aknákkal, az őszinteség pedig már a köszönésükből is hiányzik. Mégis van közöttük egy kölcsönös „cinkosság”: nemcsak mások, de már egymás előtt is próbálnak úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. Egyszer már viccelődtek is ezen, ami mintha közelebb vitte volna őket egymáshoz. Ennek ellenére azt mondja: a csodában azért nem hisz.

Ajánljuk még: 

„AZ EFFÉLE FEMINIZMUS VALAMI OLYAT PUSZTÍT EL, AMI NÉLKÜL NEM LEHETNE ÉLNI: A HUMANIZMUST”

„AZ ANYÓSOM MÁR NEM IS AZ ANYÓSOM, ÉN MÉGIS A MEGGYE MARADOK”

„A PILLANATNYI ÖRÖM FELÉ FORDULTAM: ETTEM. ETTEM ÉS ETTEM”