Egy anyukatársaságban beszélgettünk, miközben gyerekeink aranyosan kidobósoztak a parkban, férjeink pedig szorgosan dolgoztak a bányában. Így került szóba Robert Merle Védett férfiak című regénye. Még nem olvastam az 1974-ben megjelent könyvet, de rögtön kölcsön is kaptam, és mivel mindenki ajánlotta, ezért még aznap elkezdtem. Három gyerek mellett három nap alatt ledaráltam az 500 oldalt…
A történet nem is lehetne aktuálisabb, ugyanis az 1980-as években furcsa vírus üti fel a fejét, ami jócskán megtizedeli a nemzőképes férfiakat leginkább Amerikában. Nőkre, gyerekekre és az idősebb korosztályra a kór nem veszélyes: csak az említett férfiakat támadja meg, és mielőtt bármilyen tünetet észlelnének, belehalnak a rejtélyes betegségbe. Hogy a járványt megfékezzék, s ezzel megvédjék az elesett erősebbik nemet, villámgyorsan kicserélődnek a politika szereplői, a döntéshozó férfiak helyét csakhamar nők veszik át. Mindeközben létrehoznak egy védett zónát, ahol egy kutatócsoport dolgozik a halálos kór ellenszerén. Itt nők, kasztrált férfiak (őket már nem fenyegeti veszély) és nemzőképes férfiak élnek együtt, és ez számtalan bonyodalmat, feszült részletet szül.
Dr Martinelli, nemzőképes, ép férfi a kutatócsoport vezetője, aki kiskamasz fiával él a szögesdróttal körülvett, védett Blueville-ben. Felesége óriási lehetőséget kap a járvány elterjedésével, így az amúgy is karrierista nő lassan eltávolodik a doktortól. A falakon kívül is minden téren uralomra törnek a nők, és azt már évszázadok óta tudjuk, hogy aki hatalmat kap…
Könyvajánló: Három ember a hóban – a tökéletes nyári olvasmány
Pillanatok alatt válnak a nők a férfiak farkasává. Nem kell hozzá sok idő, hogy kiderüljön:
tulajdonképp a fene se akarja, hogy a vírusnak meglegyen az ellenszere, sőt inkább az a cél, hogy végképp kiiktassák a férfiakat.
Egy darabig a spermájukra még szükség lesz, de aztán mehetnek a levesbe, hiszen minden másra egyedül is képes egy nő. Martinelli doktor szeretne kitörni a védett zónából, hogy megakadályozza a férfiak eltörlését, és szerencséjére szövetségesekre is talál. Férfiakra, nőkre egyaránt. Fondorlatos tervét végül siker koronázza, vagy nem is tudom…siker az, ha egyszerre több nő csavarja az ujja köré ugyanazt a férfit, ha egyszerre nem csak egy nőt vesz le a férfi a lábáról? Mindenesetre a világ megmenekül, ennyit elárulhatok. Sikerül megfékezni a járványt, de abban nem vagyok biztos, hogy a rend helyreáll. De mi is a rend? Mi az idilli állapot? Egyenjogúság, feminizmus, férfigyűlölet? Merre is találjuk az arany középutat? Csak kérdéseim vannak, ami számomra azt jelenti: ez egy jó könyv!
Az én ingerküszöböm igen alacsonyan van, nem bírom se nézni, se olvasni az erőszakos, bántó, megszégyenítő jeleneteket. Nem vagyok prűd, de itt a szexualitás olyan formát ölt, ami az én értékrendembe sehogysem fér bele. Ez a kötet sok helyen tartalmaz részeket, amit nem vettem egykönnyen, bár kétségkívül hozzátartoznak a regény igazságához. Hamar megbocsátottam Merle-nek ezeket a nyers és közönséges jeleneteket, mert annyira élvezetesen mutat be karaktereket, olyan részletesen, precízen írja le a szereplőket, hogy már-már úgy éreztem: évek óta jól ismerem őket. A könyvet körülbelül a feléig majd' egy szuszra olvastam el, annyira izgalmas, aztán picit lankadt a figyelmem, és személy szerint a végével sem vagyok elégedett. De ez már legyen az én bajom – olvassátok el, lehet, hogy veletek nem így lesz!
Merle-vel és Atwooddal akarok beszélni!
Robert Merle ma is aktuális, kissé talán szexista feltételezésű regénye mindegyik nem képviselőjének ajánlott, de inkább kötelező olvasmány! Sőt, ha lehet, – és mert úgy az igazságos – Margaret Atwood: A szolgálólány meséje című regényével olvassuk egyidőben. A két mű olyan, mint zsák és az ő foltja. Mindkét remekmű a férfi-női viszony paradox eltorzulását ábrázolja. Mert nincs egyik a másik nélkül! Kizárt, hogy egyedül menne...
Inspiráló nők élettörténetei – karantén-könyvajánlónk
Nőként gondolhatnánk, hogy a Védett férfiak utópia: végre mi leszünk a teremtés koronái, nekünk jár a társadalmi elismerés, gyengébbik nemből hamar az erősebbiké váltunk, lám-lám, nélkülük is megcsináltuk stb... A könyv szerint azonban ebben a világban ugyanolyan érzés férfinak lenni, mint amikor a mi világunkban egy GYES-en lévő nőtől rendre azt kérdezik, mit csinál otthon egész nap, nem unatkozik-e. Olyan érzés lehet, mint amikor kiderült, hogy ugyanazért a munkáért férfi kollégák jóval több fizetést kapnak, mint a nők. Olyan érzés, mint amikor egy állásinterjún lesajnálnak, amikor büszkén (mégis picit félve) bevallod, hogy három gyereked van, majd ezzel a lendülettel ki is húzzák a neved a listáról. A regényben a nőknek jár a nagyobb tisztelet, az igazi elismerés, a férfiak jóformán csak a kiszolgálószemélyzet szerepét látják el. Farkukat maguk alá húzva állnak büntiből a sarokban a regény csaknem teljes hossza alatt. Mégsem felhőtlen az örömünk miután Évákként leigáztuk az összes Ádámot.
Ez a feminizmus ugyanis valami olyat pusztít el, ami nélkül nem lehetne élni egy normális társadalomban: a humanizmust.
Jó, ha mi, nők törünk a csúcsra? Jó, ha bárki a csúcson csücsül úgy, hogy közben másokat lerugdosott onnan? Úgy tényleg nem lehetne, hogy senki nem él vissza a hatalmával? Férfiak a nők ellen, nők a férfiak ellen – muszáj ennek így mennie? Nem hasonlít utópiára az, ami Merle szerint egyenes következménye a nők hatalomra kerülésének.
Nekem a regény konklúziója, hogy kizárt az egyenjogúság, bizonyos helyzetekben képtelenek vagyunk elvonatkoztatni nemünktől. Nem jó, ha egy férfiuralta társadalomban élünk, ahogyan az sem lenne szerencsés, ha kizárólag nők irányítanának. Valahogy meg kéne találni azt az utat, ahol mindenki társadalmi elismeréshez jut, legyen szó családról, karrierről, közügyről, magánéletről. Mindenki. Na, ez a színtiszta utópia.
És a világmegváltó gondolatok közben eszembe jutott Karinthy Frigyes, aki bámulatos egyszerűséggel, jókora ironikus humorral fogalmazta meg ezt az egész mizériát: „hogyan érthetnénk meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt, a nő férfit”.
Nem a munka láthatatlan, hanem a nők, akik elvégzik azt
