Már a Bibliában is feltűnik a „szappan” szavunk, ami bár az eredeti, helyes szöveg szerint növényi lúgot említ, egy dolgot bizonyossá tesz: elődeink már évezredekkel ezelőtt is használtak tisztítószereket mindennapjaik során.
A 2009-es Természet Világa diákpályázatai között bukkanhatunk rá Lovas Katalin és Tóth Eszter gyűjtésére, akik egészen az ókorig vezették vissza a mosószerek alkalmazásának módjait és szokásait. Munkájukban említést tesznek az Ebers-féle egyiptomi papirusztekercsekről, melyek szerint az egyiptomiak a mumifikáláshoz is alkalmazták az olajak lúgos sóit, és ezeknek a szappantartalmú anyagoknak gyógyító hatást is tulajdonítottak. És bár az élet számos területén előkerültek a szappanok különböző formái - főleg a testápoláshoz és a szépséghez kapcsolódóan - a mosás még nagyon sokáig igen kezdetleges, sokszor bizarr formát öltött. A rómaiak például a mosáshoz erjedt vizeletet használtak, amiket az útkereszteződésekben felállított edényekben gyűjtöttek össze. A mosást a vizeletbe áztatva, taposással végezték - így használták ki a vizelet erjedése közben keletkező ammónia lúgos kémhatását.
Az első kifinomultabb mosási szokások a fahamu felhasználásához kötődtek: az ebből készült lúgot évezredeken át használták a ruhák tisztítására. És bár Plinius az elsők között ajánlotta mosási célokra a szappant, mégis inkább mint lágyítószert említi műveiben, és felfedezését a galloknak, illetve a germánoknak tulajdonítja. Galenus az, akinek írásaiból először kerül elő elterjedt mosószerként a szappan: feljegyzései szerint a második században vált használatossá a mosásban. „Eszerint a szappant faggyúból készítették úgy, hogy mésszel maróvá tett fahamulúggal főzték. Erről már tudták, hogy alkalmas piszoknak testről és ruháról való eltávolítására”- olvashatjuk az Élet és Tudomány 1948-as számában.
Egy bizonyos: ezekben az időkben igen drága árucikknek számított a szappan, ezért a nép sokkal egyszerűbb alapanyagokat hívott segítségül ruházata tisztításához. Az előmosás kimerült az agyaggal vagy homokkal történő dörzsölésben, a fehérítéshez pedig elég volt a napon történő szárítás. De számos növényt is kipróbáltak az évszázadok során, amelyek többsége kisebb-nagyobb sikerrel be is vált, mint alternatív mosószer. Az egyik legismertebb mind közül a szappanfű (Saponaria officinalis), aminek gyökerét vízbe téve enyhe hab keletkezett, és ezzel tisztították a foltokat.
Zsírfoltok esetén még a mérgező növények bevetésétől sem riadtak vissza: a csikófark tejnedvével foltok előkezelését végezték. Indiában és Ázsiában már több ezer évvel ezelőtt is használták szappanfa terméseit a ruhák mosásakor - ezt ismerjük ma szappanbogyóként vagy mosódióként. A termésből áztatás során kioldódó szaponin hatékony tisztítószernek bizonyult - nem véletlen, hogy ma is az egyik legkedveltebb vegyszermentes alternatíva a fenntartható mosás gyakorlatában. De tölgy és fenyőkéreg forró vízben kifőzött oldatát is használták, méghozzá a foltok fellazítására, és a ma is reneszánszát élő vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) magja is jó mosószernek bizonyult.
Ugorva egyet az időben, fontos megemlítenünk a Francia Tudományos Akadémia 1789-es pályázatát, amely a szóda ipari előállítását tűzte ki célul. A pályázat nyertese egy Nicolas Leblanc nevű francia vegyész lett, aki feltalálta az első ipari módszert a nátrium-karbonát (szóda) előállítására. Munkáját még számos fejlesztés és finomítás követte, de innentől kezdve a szappangyártás sokkal egyszerűbbé vált, és a 20. század első felében rohamos fejlődésnek indult, ami egyben azt is jelentette, hogy a szappan szélesebb körökben és olcsóbban is elérhetővé vált.
1878-ban a német Fritz Henkel a mosószóda vízüveggel történő keverésével (ami valójában nem üveg, hanem egy vízben oldható szilikátoldat) megteremtette a mosóport: „Ez az úttörő mosópor lágyította a vizet, fehérített, eltüntette a vastartalmú sók sárgaságát”- olvashatjuk találmányáról.
1907-ben jelentek meg az első klasszikusnak tekinthető mosószappanok, és 1950-től már az optikai fehérítők is helyet kaptak a készítményekben.
A dinamikus fejlődés ellenére azonban még sok helyen - főleg a vidéki területeken - megtartották a hagyományos módszerek alkalmazását, köztük a teknőben, fahamuval történő mosás szokását. „A mosásnál a szennyes ruhát nedvesen kádba, sajtárba rakják, tetejére durva szövésű vásznat (hamvas, párfedél, lazsnak) terítenek, s ebbe szitált fahamut tesznek. A kádat, amelynek az alján lyuk van, lábra (lúgzóláb) állítják, a lyuk alá kis dézsát helyeznek, s felülről a hamura forró vizet öntenek. A lúg átjárja a ruhát, majd alul kifolyik. Ezt a lúgot ismét felforrósítják, s a hamura felöntik. Egész napon át így öntözik forró lúggal a ruhát. Ezt a mosási módot nevezik lúgozásnak, lúgzásnak (az Alföldön, a Felföldön a Garam és Hernád között, valamint a Székelyföldön, Moldva és Bukovina magyarságánál), párolásnak (a Dél-Dunántúlon) és szapulásnak (az Észak-Dunántúlon, a Kisalföldön, a Tiszántúl északi részén és Erdélyben). Magát a kádat ezeknek megfelelően lúgzónak, lúgzókádnak, párulókádnak, szapusajtárnak”- olvashatjuk Lovas Katalin és Tóth Eszter gyűjtésében.
Talán még sokan emlékezhetünk rá, hogy nagyszüleink még maguk főzték a szappant: lúgból, zsírból, sóból és mészből. Gyűjtötték a hamut és a maradék zsírt, de ha ez nem sikerült, akkor sem volt veszve minden: ősszel szerezték be a friss faggyút. A legjobb szénnek való a nyír, a gyertyán, a bodza, a fűz, az éger és a bükkfa volt - a hamut pedig hagyták jól kiégni, és kétnaponta kivonatták, félretették. A hamut rakásba tették és meglocsolták vízzel. Lyukat vájtak a hamu között, a meszet beletették, majd ismét meglocsolták, és ha gőzölgött, a meszet betakarták hamuval. A mész porrá vált, a hamu pedig megereszkedett. A lúgot egy másik edénybe folyatták, és míg az lefolyt, elővették a faolajat és gyenge lúggal kiolvasztották, majd üstbe tették a faggyúval együtt és lassú tűzön kevergették. Ha felolvadt a zsír, hozzáöntötték a lúgot, majd ha az habzott, a folyamatot megismételték, mígnem a faggyú és a lúg 3-4 óra elteltével össze nem állt. A lúgszappant megsózták közönséges konyhasóval, és ha a keverőfára ráragadt a kemény szappan, akkor voltak készen a szappanfőzéssel. Érdekesség, a habzás növelésére sokan fenyőgyantát is tettek a szappanhoz, amit sok helyen macskaméznek is neveztek.
Természetesen nem kell ilyen régre visszamennünk akkor sem, ha a modern, zömmel sok káros anyagot tartalmazó tisztítószerek helyett kíméletesebb megoldásokat választanánk, hiszen a fenntartható gyakorlatok térnyerésével a vegyszermentes mosás igénye is egyre inkább erősödőben van. Érdemes megismerkednünk azokkal a lehetőségekkel, amelyek segítenek csökkenteni a vegyianyag-terhelést, és amelyekkel átgondoltabb, tisztább megoldásokra válthatunk.
Hogy mi is segíthessünk ebben, összegyűjtöttük kedvenc mosási tippjeinket, amelyeket kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlunk:
- Mosószert odahaza is készíthetünk, ráadásul sokkal kíméletesebb kivitelben. Ehhez nem kell mást tennünk, mint 50- 70 gramm mosószappanhoz 3 liter vizet adni, és oldódásig összeforralni. Az így kapott mosószer nemcsak bőrbarátabb, hanem sokkal költséghatékonyabb is, ráadásul a szennyeződéseket is megfelelően eltávolítja.
- A mosószerek adagjának csökkentéséhez jó módszer, ha mosásonként egy evőkanál mosószódát adunk hozzá, így a hatás ugyanaz lesz, de sokkal gazdaságosabban. Ne feledjük: a mosószóda kiváló vízlágyító!
- Az öblítők eredeti célja nem más, mint hogy eltávolítsák a mosószerek maradványait a ruhák szálai közül. Ha azonban amúgy is öko-mosószereket használunk, erre már nincs szükség, így a ruháink puhaságát és illatát könnyedén garantálhatjuk egy sokkal kímélőbb ecetes/citromsavas vizes öblítéssel és mosóparfüm használatával. Az egyik legelterjedtebb recept: 3/4 liter víz + 1/4 liter ecet + 10 csepp illóolaj.
- A marhaepe szappan remek foltkezelő: a legtöbb esetben elég ezzel bedörzsölni a makacsabb foltokat. Jó hírünk, hogy már vegán változatai is elérhetők a kínálatban.
- Időhiányban szenvedőknek is számos ökotudatos alternatívát tudunk ajánlani: ők bátran próbálkozzanak a mosólapkákkal vagy mosótojásokkal - de már 100%-ban lebomló, hipoallergén, illattal rendelkező mosókapszulákat is vásárolhatunk.
- Ismerkedj meg a folttisztító sóval, és használd bátran! A folttisztító só (nátrium-perkarbonát, oxigénes fehérítő) egy aktív oxigénes vegyület, ami fehérítésre, folttisztításra és penész eltüntetésére is alkalmas. Áztatás során mosószódára és aktív oxigénre bomlik, így a fehér ruhák fehérségének megtartásához ideális választás lehet. Gyümölcs-, kávé-, vér-, vörösbor-, sár- és fűfoltokra is bevethető, de arra érdemes figyelni, hogy legalább 50 fokos vizet kíván, vagy ha mindenképpen alacsonyabb hőfokon kell mosni, akkor citromsavat kell mellé adagolni.
