Két kisebb testvér elsőszülött nővéreként többször kaptam már meg különböző helyzetekben, hogy mennyire „tipikus” nagytestvér vagyok. A furcsa az, hogy más-más embertől, más-más, sokszor egymásnak éppen ellentmondó tulajdonságok kapcsán hallottam mindezt. Volt, hogy gondoskodónak láttak, máskor éppen a versenyszellemet magyarázták a születési sorrenddel vagy azt, hogy túlságosan szabálykövető vagyok, mert nem megyek át a piroson. De milyen is a tipikus nagy, kis és középső testvér?
Évszázados vita, hogy mi határozza meg jobban a személyiségünket; az öröklődés vagy a neveltetés? Ma már nem gondoljuk azt, hogy „tabula rasa” tiszta lappal születünk, és bárkiből lehet bármi, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a korai kapcsolataink és a környezeti hatások erősen alakítanak minket. Különösen érdekes ez a (válasz nélküli) vita a testvérek esetében. Annak ellenére ugyanis, hogy a testvéreinkkel általában
nemcsak a genetikai adottságokban, hanem a neveltetési körülményeinken és a gyerekkori tapasztalatainkon is osztozunk, felnőve gyakran látványosan különbözünk egymástól.
Alfred Adler osztrák pszichológus elsők között vetette fel, hogy a testvérek közötti eltérések mögött a születési sorrendben kell keresni a választ. Adler a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján arra jutott, hogy az elsőszülöttek neurotikusok, mivel évekig senkivel nem kell osztozniuk a szüleik figyelmén, majd a testvérek érkezésével tulajdonképpen egy trónfosztás történik. Ebből kifolyólag a legidősebb gyerek Adler szerint kötelességtudóbb és konzervatívabb lesz, ezzel szemben a legfiatalabbakat ambiciózusnak látta, azokat pedig, akiknek idősebb és fiatalabb testvérük is van, érzelmileg stabilnak. A dologhoz persze hozzátartozik hogy maga Adler hét testvér közül a második volt.
Az ötvenes években hasonló tendenciát talált Frank J. Sulloway pszichológus, aki híresebb történelmi személyek családi hátterét vizsgálta. A kisebb testvérek táborát olyan gondolkodók és forradalmárok erősítik, mint Charles Darwin, Karl Marx vagy éppen Mahatma Gandhi, az elsőszülöttek között pedig olyan vezetőket fedezett fel, mint Sztálin és Mussolini.
Sulloway véleménye szerint az egykéknek és a legidősebb gyermekeknek nem kell lázadni a status quo ellen, így nagyobb eséllyel és könnyebben azonosulnak szüleik világnézetével. Ezzel szemben a kisebb testvéreknek több oka van megkérdőjelezni az apai és anyai nézőpont jogosságát, emiatt pedig gyakrabban választanak alternatív lehetőségeket az életben. Az ehhez hasonló besorolások persze jórészt azért működnek, mert az ismerősök körében mindig lehet találni olyan példákat, akikre pont illik a realista nagytestvér vagy a lázadó kistesó karaktere. De kicsit olyan ez, mint a horoszkóp: éppen elég rugalmasan értelmezhető ahhoz, hogy az eltérések felett szemet hunyhassunk. Ennek ellenére az adleri gondolatok a mai napig előkerülnek nevelési útmutatókban és segédanyagokban, és
éppen eléggé benne élnek ezek a sztereotípiák a köztudatban, hogy a szülők fejében is visszhangozzanak.
A huszonegyedik század elején ugyanakkor már jogosan felmerülhet bennünk az igény, hogy a hangzatos elméleteket legalább néhány kutatás és vizsgálati eredmény támassza alá. Kiderült például, hogy az elsőszülöttek összehasonlítva fiatalabb testvéreikkel, kevésbé hajlamosak extrém sportokban kipróbálni magukat, mert jobban félnek a sérülésektől. Egy másik vizsgálat pedig általános iskolákban kevesebb szorongást és nagyobb önbizalmat talált a legidősebb testvéreknél. De többek között azt is kimutatták, hogy a legidősebb testvérek többnyire valamivel magasabb IQ pontszámmal bírnak és az űrhajósok között is többségben vannak. Ezekkel a kutatási eredményekkel általában csak az a baj, hogy bár nyilván objektívebbek, mint a korábbi elméletek, kevésbé izgalmasak. (Illetve az is, hogy egy csomó másik tényező is befolyásolhatja az eredményeket. Például az a tény, hogy elsőszülöttek alapból kevesebben vannak...)
Elmondható azonban összességében, hogy nagyon is valószínű, hogy a születési sorrend formálja a személyiségünket, de minden családban eltérő módon. Úgy is mondhatnánk, hogy a testvérsorrend befolyása megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor
általánosságban kevés hasznos dolgot tudunk levonni pusztán abból, hogy ki, hányadiknak született.
Mivel mindannyian más temperamentummal, eltérő adottságokkal születünk, a szüleink sem teljesen ugyanúgy viszonyulnak hozzánk. Ha minden jól megy, ráéreznek az egyéni szükségleteinkre, hiszen ami az egyik gyereknek minimális figyelmesség, az a testvérének túl sok lehet. Azon kívül, hogy nem ugyanúgy bánnak a testvérekkel a szülők, a születési sorrend a családban betöltött szerepeket, feladatokat és elvárásokat is befolyásolja. Nem beszélve arról, hogy milyen a kapcsolata a testvéreknek egymással. Ebben az értelemben nincsen olyan, hogy tipikus egyke, kis vagy nagy testvér. Legfeljebb a saját családunkon belül lehetünk tipikusak, amivel pedig jó esetben tudunk azonosulni.
Ajánljuk még:
„FIGYELEM A LÁNYOM, BENNE AZ ANYÁM. NEM TUDOM, MIT ÖRÖKÖLTEM, DE AZT TUDOM, MIT ADOK TOVÁBB”
EZÉRT HOSSZÚ HAJÚ A KISFIAM
EGY NAGYSZÜLŐ KÉRÉSE MINDEN ANYÁHOZ ÉS APÁHOZ: LEGYETEK TI IS GYEREKEK!
