Ezért hosszú hajú a kisfiam

Család

Ezért hosszú hajú a kisfiam

A férjem és én együtt döntünk gyerekeink oly sok dolgában. Megkérjük, megszabjuk, megköveteljük. Elvárjuk. Mégis, a gyermek vendég a háznál, aki termetre kicsi, de ugyanúgy joga van bizonyos kérdésekben saját döntést hozni, mint nekünk. Mi pedig már most számos esetben messzebbről fogjuk a kezüket, és csak az oldalvonalról szurkolunk nekik. 

Következetes szülők vagyunk. Többnyire. Ezt már az elején fontosnak tartom leszögezni. Viszont legalább ugyanennyire lényegesnek tartom, hogy a gyerekeim nem a tulajdonaim! Attól, mert még kicsik, én pedig már nagy, felnőtt vagyok, nem lesznek magatehetetlen fabábuk. Mindhárom gyerekünk külön entitás, saját világnézettel, eltérő gondolatokkal, hasonló mentalitással, mégis különböző személyiséggel. Nap mint nap formáljuk, finomhangoljuk, terelgetjük őket, de elfogadjuk olyannak ezt a három kisembert, amilyenek. Szülőként feladatunk a tanításuk, hogy jó embert faragjunk belőlük, hogy kijelöljük a kereteket, és hogy nagyon szeressük őket. De ugyanennyire hangsúlyos feladatunk az is, hogy hagyjuk őket szabadon élni!

Kisfiunk öt és féléves. Hosszú hajú. És tudjátok miért? Mert hosszú hajat szeretne. Nem akarja levágatni. Neki ez tetszik. 

És nekem erről mi a véleményem? Annyi, hogy „na, bumm, akkor hosszú haja lesz!”. Igen, ez ennyire egyszerű. Pedig az évek során rengeteg kritika ért: mégis, miért nem vágatom rövidre egy fiú haját, miért hagyom, hogy a szemébe lógjon, miért nem zavar, hogy sokszor kislánynak nézik, hát anya vagyok én, amiért hagyom, hogy ennyire izzadjon a nagy melegben? Csak halkan jegyzem meg, hogy két lányom is hosszú hajú, és baromira izzadnak nyáron, vagy a tornaórán, mégse gondolom, hogy ezért nekik kéne rontanom a nullással. Így ameddig Mirkó sem szeretné, hogy vagy én, vagy egy nálam sokkal rutinosabb fodrász rövidre, „fiúsra” nyírja, addig távol álljon tőlünk az olló! A döntés az övé, mert ez az ő haja. 

Következetes szülők vagyunk. Többnyire. Szeretetteljesek, kompromisszumkészek, akik mégis tudják, hol a határ. Az érzelmi biztonságot tartjuk az egyik legfontosabb alappillérnek egy gyermek életében. A mi életünkben is vannak szabályok, amelyeket mindig, minden körülmények között betartunk és betartatunk a férjemmel együtt. Ilyen például az öltözködés (ha már a külsőségeknél tartunk): december derekán nem megyünk ki nyári szoknyában és szandálban, bármennyire szeretnénk. A pöttyös pörgőst viszont rá tudjuk húzni az anorákra, úgy is szép.

A vadiúj, kedvenc dínós pólót pedig felvehetjük akár két héten keresztül minden nap. Még az is belefér, hogy a szennyeskosár aljáról kell kirángatni, mert anya elfelejtette kimosni.

Velem aztán meg lehet beszélni, ha mégsem a szürke, hanem inkább a zöld mackónadrágban szeretnének aznap tündökölni. Lófarok, hajráf vagy konty – döntsön erről viselője. Igyekszem nem folyton beleszólni saját stílusukba, hagyom őket kibontakozni. Persze néha nekünk is vannak vitáink e téren, de én sem örülnék, ha minden reggel valaki megmondaná: mit vegyek fel, merre fésüljem a hajam.

„Lobog, amikor gyorsan biciklizem”

Jó esetben egy olyan gyereknek, akire figyelnek, akivel törődnek, aki szeretve van, rengeteg előírást kell betartania: az óvodában át kell öltöznöd, ki kell menni az udvarra, be kell jönni az udvarról, meg kell mosni a kezed, nem ráncigálhatod ki a másik kezéből a játékot. Az iskolában ezek a szabályok csak sűrűsödnek: 7.45-re be kell érned, nem rohangálhatsz a folyosón, végig kell ülni 45 percet, és a leckét is meg kell írnod a napköziben. A délutáni edzéseken (amiről a mi gyerekeink egyébként mind maguk döntöttek) újra egy másik rendszer szerint kell teljesíteni. Otthon aztán meg jövök én azzal, hogy ne rúgd le a lámpát labdával, most már nincs több mese a tévében, edd meg a paprikát is, és alvás előtt rakj rendet a szobádban! Légy szíves! Irgalmatlan sok kérés, utasítás, parancs és igény. Naponta más-más szabályok. Még egy felnőtt embernek is hamar elege lesz abból, ha minden percét beosztják, és folyton úgy kell cselekednie, ahogy más fütyül. Tulajdonképp mást sem csinálunk, amióta felnőttünk. A gyerekeimnek is lesz alkalma beleragadni a taposómalomba, bőven elveszhetnek majd az elvárások sűrű erdejében, de most még olyan picik ehhez. Jólnevelt, kedves, néha persze szemtelen, eleven, boldog gyerekek.

Szeretném, hogy szabadok is lehessenek!

Sokat beszélgetek Mirkóval a hajáról, és tőle tudom, hogy bizony szokták miatta cikizni. Abban erősítem, hogy szerintem bizony irtó menő egy fiúnak a hosszú haj, persze ez nem tetszhet mindenkinek. Az apukájának, a testvéreinek és nekem viszont nagyon. Én meg szemüveges vagyok, amit imádok, de valakinek mégis szebb vagyok anélkül. Nem baj! Ha szeretné levágatni a haját, akkor nosza! De mindezt ne azért tegye, mert néhány csoporttársa lánynak csúfolja! Ne félelemből döntsön!

- És nagyon rosszul esik, hogy emiatt bántanak?

- Igen, de mama, én akkor sem fogom levágatni!

- Rendben, akkor hagyjuk nőni. És miért szereted, hogy hosszú a hajad?

- Mert amikor nagyon gyorsan biciklizem, akkor lobog! És a Beni apukájának is hosszú. Meg a „Nagyjóskának”.

Azt hiszem, ez elég egyértelmű jelzés. Hiába próbálnám őt meggyőzni, nem állna kötélnek. Beni apukája egyébként menő rockzenész, és még ennél is menőbb tanár. Ráadásul már Beninek is hosszú a haja. „Nagyjóska” pedig a férjem barátja, és az ország egyik legjobb újságírója. Hát kell ennél több?

Ajánljuk még: 

„MIT JELENT AZ, HOGY CIGÁNY? ÉS AZ, HOGY VALAKI MELEG?” – KOMOLY, FAJSÚLYOS KÉRDÉSEK GYEREKEKTŐL

A BOLDOGSÁGHOZ EGYVALAMIT MINDENKÉPP CSINÁLJ: A SEMMIT!

ELNÖKBŐL SZÖKÖTT FEGYENC – AZ OTTHONT Ő IS MEGÉRDEMLI

5 hiba, ami megkeseríti a felnőtt szülő-gyermek viszonyt
Körbenéztem az életemben, és sok mindent találtam. Egy hangyányit családon belül is, de leginkább családon kívül, közelebbi és távolabbi ismerősi környezetben. Én szerencsés vagyok, mert támogató, szárnyakat adó közegben nevelkedtem, az egyik legzseniálisabb, legharmónikusabb szülő-gyermek kapcsolatban, ami csak létezhet, de tudom, ez inkább a ritkábbik fajta. 

 Borítókép: Lehoczky Rella 

 
X
Már követem az oldalt