Növényvédelmi munkája nélkülözhetetlen a fenyvesek sűrűjében, de egyre inkább a lakott területek idős fenyőinek mindennapjaiban is.
Ahány táj, annyi fenyvescinege - mondhatnánk, ugyanis a tűlevelűek sűrűje közt megbúvó tollas barátunknak élőhelye szerint számos tollazata, színezete és fajtája figyelhető meg. Az angol fenyvescinege háta barna, a perzsiai fenyvescinege kissé nagyobb termetű, a ciprusi fenyvescinege felső teste sötétebb, a turkesztáni fenyves cinege alsó teste sárgás, a kínai fenyvescinege feje pedig bóbitás. Egy azonban bizonyos: a fenyvesek gyakori fészkelője szerte a világon, aki azonban lépést tartva antropogén világunkkal, a sok fenyővel rendelkező kertvárosi környezetben is megjelenhet, sőt: a Madártani Egyesület megfigyelései szerint még fészkelhet is.
De azoknak sem kell csüggedniük, akiknek közvetlen közelében nincsenek olyan tűlevelűek, amelyek odavonzanák, ugyanis a madáretetőkön rendszeres téli vendég- sokszor sok utcányi távolságból érkezve meg a terített asztalhoz. Állandó madarunk, és bár nem vonul, sokat kóborol más cinegék társaságában. Hazai fészkelőállománya 16 000 és 30 000 pár közé tehető, és számuk idehaza mérsékelten növekvő tendenciát mutat.
A közel kétszáz évnyi ornitológiai megfigyelések szerint főleg búbos cinegékkel, királykákkal, fakuszokkal és csuszkákkal áll csapatba, olykor kék cinegékkel, barátcinegékkel vagy őszapókkal kiegészülve. „A csapatot többnyire valami fakopáncs vezérli, melynek mozdulatait a kisebbek tarka, lazán összetartó hada engedelmesen szokta követni”- olvashatjuk a megfigyelésekben.
A fenyvescinege táplálékát szinte kizárólag a fenyőkön élő rovarok, és ezek petéi, álcái, bábjai köréből meríti, így kiváló segítője a természetes növényvédelemnek. Olykor láthatjuk fenyőmagvakat is csemegézni, és nem ritka, hogy bogyósokkal pótolja az elmaradt állati táplálékforrásokat, de amikor csak teheti, marad a rovaroknál.
A hím és a tojó márciusban alakítják ki a kapcsolatot egymással, majd elindulnak területet, territóriumot választani. Sokszor napokig keresik az alkalmas fészkelőhelyet, majd amikor megtalálták azt, a fészket a föld szintjéhez közeli odúkba építik, de az sem kizárt, hogy a félig levált fakéreg és a törzs között vagy földi lyukakban lelünk egy-egy építményre. Az első fészek építése viszonylag hosszú ideig, akár két hétig is eltarthat, és szinte kizárólag a tojó végzi a feladatokat. A másodköltés fészke azonban már mindösszesen csak néhány napig épül, ámbár a tojó még a tojásrakás közben is hord bélésanyagot a fészekbe- sőt: amíg a fészekalj nem teljes, a már lerakott tojásokat is szőrrel takarja.
A fészek külső része zöld mohából, belseje szőrökből vagy tollakból épül fel- ebbe rakja a tojó 6-8 kicsi, kissé hegyes tojását. A hím és a tojó két hétig felváltva ülnek a tojásokon (bár a tojó jobban kiveszi a részét belőle), és a nevelés feladataiban is osztoznak. A hím túlnyomó részt a közelben őrködik, és néha eteti is párját. Érdekesség, hogy a hím fenyvescinege a költés idején folyamatosan énekel, és csak amikor veszélyt sejt, akkor némul el, ezzel figyelmeztetve párját.
A fiókák 13- 15 nap elteltével kelnek ki, még csupaszon, zárt szemekkel. Anyjuk eleinte rajtuk marad, és melengeti őket, majd elindul táplálékot keresni. Sikerült azt is megfigyelni, hogyha a fiókák nem ébrednek fel az eleséggel érkező madár mozgására, akkor a szülők egy sajátos, e célra szolgáló hanggal figyelmeztetik őket érkezésükre, így rögtön tátogni kezdenek.
A fenyvescinegék igen gondos szülők: az otthonban is rendet tartanak. A fiókák ürülékét az első napokban elnyelik, később 30-40 méternyire viszik, és ott az ágakra kenik. A szülők nem sokat pihennek: kora hajnaltól az esti szürkületig hordják az eleséget utódaiknak. A fiókák gyorsan fejlődnek, így 17-18 napos korukban kirepülnek, azonban a szülők önállósodásukig még etetik őket. A család sokáig együtt marad, majd ahogyan az lenni szokott, a fiatalok megkezdik önálló életüket.
A fenyvescinege (Parus ater) 1901 óta élvez védettséget hazánkban: természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Magyarország madarai: a borzas gödény
A ritka kóbórló
