A szülők a lehető legjobbat szeretnék a gyerekeknek: arra törekszenek, hogy olyan intézménybe járassák őket, ami egyrészt valóban inspiráló és fejlesztő a gyerek számára, másrészt jó közösségélményt ad. De mit tehetünk, ha a gyermekünk nem tud része lenni a közösségnek? 

Elborítanak mindent a hírek, és már nem is tudom, mi a rosszabb: a félelem a Covidtól, vagy az, hogy a járvánnyal kapcsolatos hírek eltorlaszolnak mindent. Beszűkültek a lélekhez vezető fénygyűjtő csatornák.

Egy előző cikkemben fedeztem fel ezt a helyes kis szót: „faiatlamembre” – írtam, ami sok mindent jelenthet, én tudom csak egyedül, hogy igazából fiatalembert akart jelenteni.

Azt mondják, a halogatás az inkább fiatalokra jellemző tulajdonság, és ahogy idősödik az illető, javulhat ez a helyzet. Én ezt a kijelentést nem tudom megerősíteni: ahogy jómagamon így ötvenévesen, úgy hasonló korú más embereknél is azt tapasztalom, hogy a halogatás, az még mindig megy.

Akad jónéhány „főzeléknövény”, aminek az a sorsa, hogy a fazékba kerüljön, mert nagyon sokan csak is főzve-sütve fogyasztják – és úgy is finomak, de szerintem nyersen még finomabbak.

A párkapcsolati kommunikáción is múlik egy kapcsolat sikere. Ha akadályozott, túl heves, akár arrogáns, esetleg mindig egyoldalú vagy nagy csendek kísérik, netán nincs is kommunikáció, akkor szinte biztos, hogy nem érnek el azok az üzenetek a másikhoz, amiket pedig nagyon is szeretnének eljuttatni egymáshoz.

Három fiúgyerek után született a lányom. Nagyon-nagyon vártam őt. Ma már 21 éves, tőlem távol, párkapcsolatban él. Nem hozzám jön haza, amikor a hétköznapokban hazatér, de a szívemben van az otthona.

Hogy kell a rizst puhára főzni? – szegezte nekem egy kezdő házitündér a kérdést a minap, és ezzel a kérdéssel vissza is repített a múltba, amikor még (és néha azóta is) kihívást okozott a konyha.

A családunkban a legkisebb lány haja általában csupa kóc. Hiába a szülők meg az én próbálkozásom a gubanctalanításra, ellenáll, tiltakozik, menekül – rendszerint nagy sírásba torkollik a dolog. Pedig úgy fonogatnám a haját. Fonogatnám, ahogy az ükmamája haját is fonogattam, amíg lehetett.

Sokan ismerik a szeretetnyelv kifejezést, ma már ilyen szempontból is figyeljük saját magunkat és a mellettünk élő társat is. Így kicsit könnyebb az elfogadás, hamarabb felismerhető, a saját nyelvünkre és igényeinkre lefordítható a másik fél közeledése, de a mindennapok során mégsem olyan könnyű így sem, mint gondolnánk.

Alföldön nőttem fel, sík vidéken, ahol tavasszal bokáig sár, nyáron lábszárig érő homok volt. A húsvéti locsolást, a vödörrel zúdított vizet egy-kettőre elnyelte a szomjas föld. Valahogy az én emlékezetemben az Alföld az mindig szomjas, ezért is szerette annyira a locsolást.

Sok mindent gondolunk a megbocsátásról, egész sor elmélet van arra vonatkozólag miért és hogyan is kell minél többször gyakorolnunk.