Amikor ismerős, fiatal lányok meglátják, hogy kötök vagy horgolok, két kéréssel csapnak le rám szinte egy időben. Az egyik, hogy tanítsam meg őket kötni, a másik, hogy kössek nekik is valamit, de iziben.

Enni jó, és ételünk nemcsak az életünk alapja, hanem lehetőség is a játékra. Tudták ezt eleink, akik változatos nevekkel gazdagították a gasztronómiát. Néha talán azért, mert a nem annyira finom ennivaló is ízletesebb, ha becézik azt!

Vannak évek, amelyek meghatározóak voltak az életemben, mert olyan felismeréseket hoztak, amik nyomán nagy fordulatokat tettem.

Változik a világ, de enni kell, így nem árt, ha a konyhában komfortosan, otthonosan mozgunk, akkor is, ha a kihívásunk egy nagy család ellátása, akkor is, ha csak egy-két személyre főzünk. És ugyan ma már szinte a teljes főzési folyamatot gépek segítik, mégis akad egy-két olyan módszer vagy elv, amik segíthetik a munkánkat.

Évek óta nem vásárolok csomagolóanyagot. Se tekercses színes papírokat, se tasakokat, se táskákat. Ha van otthon olyan, ami másoktól érkezett be a háztartásba, akkor természetesen felhasználom, de jellemzően nem készítek szoros csomagolást. Mások azonban nem feltétlenül gondolkodnak így, ezért az ünnepek környékékén mérhetetlen mennyiségű csomagolóanyag került hozzám, amiket sajnálok szemétre hajítani. Mutatom, mire használom inkább!

Ha van olyan élelmiszer ezen a Földön, ami eteti magát, az a méz. Az emberek többsége imádja, ahogyan a karácsonyi időszak kötelező süteményét, a mézeskalácsot is. Én allergiás vagyok rá – de még így is nagyon szeretem, és kutatom életet megtartó titkát mind a mai napig.

Dédó a legtöbbször „gondolomformán” főzött. Én meg mellette tanultam ügyködni a konyhában, hát én is a gondolomformán főzök. Kezdő háziasszony koromban jó ideig mérlegem se volt, nem szaladhattam minden egyes ebédnél a szomszédba méregetni, hány deka liszt, lencse kerül az ételbe, hát volt is okom arra, hogy szemre, érzésre bánjak az alapanyagokkal meg a fűszerekkel.

Ma már egyre többen keresik az egészséges étkezés lehetőségét, számos speciális, diétával is felérő étrendet próbálnak ki, miközben szem előtt vannak azok az alapanyagok, amelyek fogyasztása elősegítené az egészséges táplálkozást.

Köztudott, mennyire egyszerű, de okos, mértékletességet adó szabályok alapján tervezték a heti menüt az asszonyok a régi világban. De mik is voltak ezek pontosan?

Kamasz voltam, amikor egy olyan intézetbe kerültem, ahol jobbára roma származású gyerekek éltek. Köztük olyan is volt, aki viszonylag sokáig élt saját családjában, vagy a rokonság körében nevelkedett. Volt némi rálátásuk a roma gasztronómiára, és sokat tanultam tőlük.

Egész életemben vágytam arra, hogy utazhassak, minél messzebbre jussak, sokat lássak, sokat tapasztaljak, sokat hozzak haza magammal a világból. Ezek a vágyak messze is kergettek, de ma már nem kell távolra mennem ahhoz, hogy jól érezzem magam, és a környezet védelmének igénye egyre kevesebbszer engedi, hogy nekilóduljak. 

Egyre fontosabbá válik a kérdés, vajon a mai világban is megállják-e a helyüket azok a húst tartósító módszerek, amelyeket a nagyanyáink használtak. Például a zsírban lesütés. Ellenőriztük!