Ellentmondó érzésekkel éltük meg sokan a Covid-helyzet miatt kialakult home office-t, de tagadhatatlanul egy sor jó is származott abból, hogy otthonról dolgozunk. Például nem kellett korán kelni, és párhuzamosan több feladatot is el tudtunk végezni egy időben. Valamint nem kellett elviselni azokat a kollégákat, akik képesek a legszebb munkanapot is tönkre vágni...

Néhány napja egy nagyon kedves ismerős elmesélte, hogy szerelmes lett. Ő maga közelít a hatvanhoz, a kedvese is hasonló korú, vagyis nem annyira fiatalok már. Bár éppen olyan érzések dúlnak bennük, mint kamaszkorukban, félnek attól, hogy mint annyi előző kapcsolatot, ezt is elrontják.

Álláskeresőként, egy-egy interjú után nagy izgalommal várjuk a HR visszajelzését, vajon megfeleltünk-e az adott pozícióra vagy sem. Aztán mi történik? Az esetek nagy részében semmi. Egy hang sem érkezik. Nem hívnak fel minket, nem érkezik nekünk szóló levél, de még egy kör-e-maillel sem tisztelik meg az embert. 

A fenti kérdés nem először ötlött fel bennem, de most annak apropóján merültem ismét a miniházak világába, hogy az egyik legnagyobb lakberendezési áruház úgy döntött, piacra dobja saját modelljét.

Élénk vita folyik akörül, hogy vajon a harminc-negyven évvel ezelőtti nevelési attitűd vagy a jelenlegi kor megengedőbb, a gyerek érzéseire jobban fókuszáló nevelési módszerei hoznak nagyobb sikert.

Amikor a menopauza kerül szóba, a legelső, ami eszünkbe jut az állapotról, az rendszerint fizikai tünet: hőhullámok, fejfájás, alvászavarok. Pedig sajnos a klimax lelki tünetei éppolyan kellemetlenek, mint a testi-fizikai jellegű panaszok.

Személyes véleményem szerint – és ezt fontos az elején tisztáznom – tökéletesen mindegy, ki mit tesz ki az ablakba. Egyetlen mély dekoltázs láttán sem szisszenek fel elborzadva. Nem jajongok hangosan akkor sem, ha egy tinédzser, és akkor sem, ha középkorú, az illető, de az sem kavar fel, ha egy idősebb hölgy teszi közszemlére bájait úgy és olyan értelemben, ahogy az átlagember szemét az azért már szúrja.

Aki komolyan gondolja a változást, az egyszer csak hoz egy döntést, nem fogadkozik.

Azon kapom magam, hogy állok a konyha közepén és kislábosból ebédelek. Kelkáposzta-főzeléket fasírttal. Hidegen.

A negyven feletti korosztály gyermekként még azt tanulta meg, hogy érzéseit jobb eltakarni. Főleg, ha az érzések negatív előjelűek: hiszen a dühös gyerek az rossz gyerek, de a félelmét világgá ordító gyerek szintén a rosszaság bélyegét viselte pár évtizeddel korábban.

Csendes vagy láthatatlan gyilkosnak is nevezi az egészségügy a magas vérnyomás betegséget, és nem véletlenül. Alattomosan, szinte észrevehetetlen tünetekkel kezdődik a baj. Illetve a legtöbb esetben érzékelhető azért a probléma, csak átlépünk rajta.

Egy közösségi oldalon megosztott fotó kavarta fel a közvéleményt. A fotó egy tökéletes kinézetű, csinos, elegáns nőt és egy babakocsit ábrázol. Az adott bejegyzés a stílusról szól – de az nem derül ki, igazából mit üzen. Vajon ez a követendő példa?