Abban a pillanatban, hogy megtalálták a megfelelő jelöltet, a többi jelentkező levegővé válik az állást hirdető cég számára. De még akkor is, ha meg sem találták az igazi jelöltet, akkor sem küldenek egy türelemre intő, pozitív reményekkel kecsegtető e-mailt szinte sosem.
Tapasztalt munkaerőként, egy olyan helyzetben, amikor válogathatunk az állások között, amikor öreg rókának számítunk és rendelkezünk már olyan kapcsolati tőkével is, ami időről időre (oda-vissza alapon) meg tud tartani minket... még olyankor is kellemetlen ez a hallgatás. A visszautasításnak ez az arcpirítóan tiszteletlen módja. Üsse kő, azért előbb-utóbb feldolgozzuk és elhisszük, hogy mindez azért történik így, mert a legtöbb cégnek viszonylag szűk a HR-re fordított költségkerete, jellemzően kevesebb munkatársnak kell egy elég nagy számú jelölt-mezőnyt megszűrnie. De mi van akkor, ha inkább az a baj, hogy bábeli zűrzavar támadt a cég adatbázisában, nincs átlátható rendszer a jelentkezők listázására, az önéletrajzok könyvtárazása káoszba fullad, és ezért nem adnak visszajelzést?
Valószínűleg nem én leszek az, aki majd megreformálja ezt a területet, de szerintem ez egy hatalmas öngól a visszajelzéseket megspóroló cégnek. Elmondom miért:
- Mert ha egy cég valamilyen pozíció ígéretével becsalogat magához, és annak elnyerése érdekében mi felkészülünk, időt áldozunk rá és álljuk a sarat – joggal várhatunk viszonzásként etikus, tiszteletteljes viselkedést. Ám ha hiába várjuk a bármilyen jellegű visszajelzést – egyértelműen bizalomvesztés történik.
- A bizalomvesztés azonban nemcsak személyünkkel szoros összefüggésben áll majd fenn, nemcsak a személyes csalódásunkkal kapcsolatban vonunk le következtetéseket, de képet mutat arról is, hogy milyen a cégvezetés hozzáállása ehhez a területhez. Ha az a tapasztalatunk, hogy nem fordítanak elegendő figyelmet az új jelöltekkel kapcsolatos ügymenetre, nagy valószínűséggel a cég egyéb területei sem működnek kifogástalanul.
- Így az így bemutatkozott céghez nagy valószínűséggel nem jelentkezünk soha többé, hiszen ki az, aki helybe megy a megaláztatásért, ki szeretné átélni újra, hogy levegőnek nézik, illetve ki szeretne egy olyan munkahelyen dolgozni, ahol annyire szervezetlen a kommunikáció, hogy egyetlen rövid, udvarias gesztusra, egy email megírására sincs elegendő kapacitás.
- Ezt a negatív tapasztalatot – kétség nem férhet hozzá – kommunikálni fogjuk minden létező csatornán, hiszen szeretnénk, ha mások is tudomást szereznének annak a bizonyos cégnek a megkérdőjelezhető, otromba gyakorlatáról. Ez pedig okozhat kellemetlen perceket a cégeknek, akik egyébként kényesen ügyelnének a jó hírnevükre.
Tudjuk, az önéletrajzokra nagyjából egyetlen percet áldoznak a HR munkatársak, egy perc alatt eldől, hogy hova sorolnak minket, ahogy a személyes állásinterjún is pont ennyi idő alatt képesek eldönteni, hogy mi leszünk-e az esélyes befutók vagy sem. Bár ez utóbbinál a személyes benyomások, a szimpátia, vagy az első látásra kialakuló ellenszenv legalább olyan erősen nyom a latba, mint a szakmai alkalmasság és felkészültség. És ez még akkor is döntő szempont, ha az interjúztatónak csakis ezen a területen akad feladata, és a továbbiakban soha egyetlen percet se fog a felvételre kerülő munkatárssal dolgozni. És ez szerintem még megérne pár gondolatot.
De ennél is fontosabb, hogy sok esetben nem azért nem jeleznek vissza, mert már megvan a kiválasztott, dehogy.
Éppen azért hagynak lógni a levegőben (és erről természetesen nincs tájékoztatás), mert még nem sikerült eldönteni, hogy kellünk-e vagy sem. Ennek eldöntése pedig (szemben az egyperces gyakorlattal) akár több hétig is eltarthat. Addig taktikáznak, nem szólnak, nem keresnek, kivárnak. Ha aztán pár hét után mégis más lóra tesznek, a legtöbb esetben akkor se veszi senki magának a fáradtságot, hogy erről írásban vagy telefonon, netalán személyesen valamilyen jelzéssel éljen.
Így az a tanácsunk, hogy ha állásinterjút követően két héten belül nincs visszajelzés, akkor engedjük el azt a lehetőséget.
Természetesen más a helyzet akkor, ha az interjú végén kapunk egy szóbeli garanciát arra, hogy egy adott időn belül jelentkezni fognak. Azt az időintervallumot azért illik kivárni, ha azonban szóba sem kerül ilyen jellegű ígéret, és letelik a számunkra még elfogadható türelmi idő, felejtsük el a céget úgy, ahogy van. A tapasztalatok szerint, nem fognak nagyobb tisztelettel bánni velünk munkatársként sem, ha netalán egy másik pozíció miatt mégis bekerülnénk.
Nyitókép: LinkedIn Sales Navigator/Unsplash
Ajánljuk még:
ANTITALENTUMNAK TARTOTTÁK, MAJD TÖBB MINT 20 NYELVEN MEGTANULT – ISMERED LOMB KATÓT?
KINEK ROSSZ, HOGY MÁSKÉPP NEVELJÜK A MAI GYEREKEKET? A GYEREKNEK BIZTOSAN NEM!
