Nincs itt semmi félrebeszélés: Lomb Kató összesen huszonhét nyelven értett, ebből tizenhatot folyékonyan beszélt. És még nyelvi tehetség sem volt. Tehát kell, hogy legyen valami titok!
Lomb Kató, leánykori nevén Szilárd Katalin 1909-ben, Pécsen született Schwartz Gizella és az orvosként tevékenykedő Szilárd Ármin gyermekeként. Értelmiségi, de szegény családból származott: ugyan mindig jutott a napi betevőre, de az olyan „főúri kiváltságokra”, mint az otthoni különórák, már nem. Kató a gimnáziumi tanulmányai során olyannyira lemaradt a tehetősebb, különórák során gyakorló társaihoz képest német nyelvből, hogy a tanárok nyelvi antitalentumnak tartották. Fene se gondolta volna, hogy a fizika-kémia szakon doktorált nőből igazi poliglott lesz a későbbiekben, aki tanárok, tankönyvek nélkül, autodidakta módon tanul meg több tucat nyelvet!
A harmincas években végzett az egyetemen, ám hamar rájött, hogy a gazdaság helyzete miatt – egy ideig – a diplomájából nem fog tudni megélni. Pánikba esés helyett inkább nézőpontot váltott: nem azt kereste, hogy mije nincs, hanem azt, hogy mije van, esetleg mije lehetne. Mit hozhatna ki szerény körülményeiből, tudásából? Mit tudna megfogni kapaszkodóként?
Kató az egyetemen ugyan tanult latinul és franciául, de akkoriban „franciából több tanár akadt a fővárosban, mint tanítvány”, a latin nyelv pedig haldoklott, vagyis ahogyan ő fogalmazott: „nem volt nagy keletje”. Egyedül az angolt látta jövőképesnek, így kezdődött a nyelvi pályafutása: a megélhetésért bevállalta az angol nyelvtanulást.
Heteken, hónapokon át forgatta, nyűtte, jegyzetelte, szótárazta, olvasta a Galsworthy-kötetet, mígnem aláhúzott szavakkal, margószéli jegyzetekkel a felismerhetetlenségig teleírta a könyvet. Míg a Nobel-díjas író gondolatmenetét próbálta valahogy megérteni, tulajdonképpen megalkotta a saját tanulástechnikai módszerét – legalábbis az alapját, hiszen később folyamatosan csiszolt a módszeren, finomította úgy, ahogyan jónak látta.
Idővel a szerencse mellé állt, egy gyógyszerészeti laboratóriumban sikerült elhelyezkedjen, ám a nyelvtanulással továbbra sem hagyott fel, sőt: újakba kezdett. Még akkor sem hagyta hátra ezt a hobbit, amikor az élete 180 fokos fordulatot vett: zsidó származása miatt bujkálnia kellett kétéves fiával. Férjét, Lomb Frigyes elektromérnököt nem üldözték, mivel a hadiiparnak nagy szüksége volt a Laub Villamosmotorgyárra.
Lomb Kató a rejtekhelyen bujkálva, két és fél év alatt, egy szótár és egy ócska orosz szerelmes regény segítségével végül úgy-ahogy elsajátította az orosz nyelvet. A történet különös fűszere, hogy ekkoriban életveszélyes volt oroszt tanulni, hiszen Magyarország háborúban állt a Szovjetunióval. Katónak egy könyvkötő ismerőse segített, aki néhány orosz ívet problémamentesen beköttetett a német nyelvkönyvébe, így Lomb
légiriadók alatt fejlesztette tökélyre a nyelvtanulási technikáját,
aminek az alapszabálya az volt, hogy az ismeretlen szavaknál nem szabad lecövekelni, mindig csak a lényegre kell fókuszálni. Akkor sem esett kétségbe, ha a történet szempontjából releváns szót hagyott ki, hiszen pontosan tudta, a fontos szó később mindig megmagyarázza önmagát, a kontextusból könnyen ki lehet következtetni. Így ír erről az Így tanulok nyelveket c. könyvében: „Sokkal nagyobb baj, ha elízetlenedik a kezünkben a sok megszakítástól a könyv, mint ha nem tudjuk meg, hogy kökény- vagy galagonyabokor mögül figyeli-e a detektívfelügyelő a gyilkost”.
Amikor véget ért az ostrom, Lomb Kató Budapestre utazott szerencsét próbálni. A romba dőlt házak között egy világító ablak felé vette az irányt, amiről rövidesen kiderült, hogy a városházához tartozik. Egy barátságtalan ember fogadta, akinek csak ennyit mondott: „Tudok oroszul.” Öt percbe sem telt, mire felvették tolmácsnak, hiszen kincset ért, ha valaki a megszállók nyelvét értette és beszélte is. Lomb Kató orosz nyelvtudása ekkor ugyan közel sem volt tökéletes, ezért minden erejét a fejlődésre kellett fordítsa. A későbbiekben a tökéletesített oroszt szlovák, francia, dán, bolgár, olasz, ukrán, majd japán és kínai nyelv követte, majd még vagy egy tucat.
Nagyjából második éve dolgozott a városházán tolmácsként, amikor a parlamentbe hívták. Ekkor már úgy tekintettek rá, mint egy csodabogárra, aki erőfeszítés nélkül, bármiről bármire képes fordítani. Szerinte emiatt történhetett meg az a félreértés, hogy egy spanyolországi útra invitálták – noha ő maga nem beszélt spanyolul. Pár hónapot kért, hogy az alapokat elsajátítsa.
Pályafutása során mind az öt kontinenst bejárta, tolmácsolt többek között Kodály Zoltánnak, Rákosinak és Christiaan Barnard orvosnak is, aki az első emberen végrehajtott szívátültetést végezte. Részt vett az UNESCO-üléseken is, később a Műegyetemen is tanított. Példátlan nyelvi karriert tudhat magáénak, noha érettségi bizonyítványában ott virított a német kettes, és elevenen élt benne az antitalentum megbélyegzés is.
Későbbi sikerei ellenére sem tartotta magát nyelvzseninek, nem misztifikálta túl sikere titkát. Ezért is állt ki egész életében amellett, hogy a nyelvtudás nem tehetség vagy nyelvérzék kérdése, csak a szorgalmon és elszántságon, valamint a gátlások leküzdésének képességén múlik. Úgy tartotta, hogy „egyedül a nyelvekben jelent értéket már a laikusság is”, hiszen
egy rosszul képzett, hibás mondat is elengedő ahhoz, hogy két ember barátsággal forduljon egymáshoz.
Alapszabálya volt, hogy beszélgetnünk kell magunkkal – ahogy ő fogalmazott: három autón közlekedett a nyelvek világában. Az autolexián, amikor egyedül silabizálta a könyvet, egyedül vetette bele magát a betűk tengerébe, az autográfián, amikor önmagával levelezett, önmagának írt, végül pedig az autológián, amikor saját magával beszélgetett, például a villamoson ülve megfogalmazta a napi történéseket. Mindez azért fontos, mert ugyan a nyelvtani szabályok ismerete elengedhetetlen, a nyelv csak akkor sajátítható el úgy, hogy való életben is használható legyen, ha a tanuló aktívan gondolkodik a nyelvtanulás során, nem csak szabályokat magol.
Élete során összesen négy könyve jelent meg: az Így tanulok nyelveket, a Bábeli harmónia: interjúk Európa híres soknyelvű embereivel, Egy tolmács a világ körül, illetve a Nyelvekről jut eszembe. Kilencvennegyedik életévében is tanult, így tartotta karban szellemi frissességét. Utolsó éveiben az újkori zsidó nyelvvel, az ivrittel ismerkedett.
És a titok?
Hát, az van is, meg nincs is. Lomb Kató nem volt kivételes nyelvtehetség, sem különleges képességekkel megáldott entitás, egyszerűen csupán mérhetetlen kíváncsisággal, türelemmel és örömmel tanult, képezte önmagát. Ez volt a legnagyobb motivációja. A szenvedély. Mindannyiunk legfőbb hajtóereje.
Magyarország első szinkrontolmácsa 2003-ban hunyt el.
A nyitókép illusztráció
Források: ITT, ITT és ITT
Ajánljuk még:
A FÉL VILÁG ISMERTE, MI MÉGIS ELFELEJTJÜK: STEINSCHNEIDER LILLY PORTRÉJA
„NEM DRÁMA A SZERELEM, MA EGY SZŐKE AZ ESETEM” – REJTŐ JENŐRE EMLÉKEZÜNK
AZ ANTARKTISZ MÉG KIMARADT! – INTERJÚ JUHÁSZ ÁRPÁDDAL
A magyar géniusz, aki idős korára napi néhány centből élt – 25 érdekesség Bartók Béláról
Mindenki ismeri, hiszen az egyik leghíresebb zeneszerzőnk. De ezeket a tényeket ismerted az életéről?
