J. D. Salinger regénye, a Zabhegyező, avagy újrafordított kiadásban, a Rozsban a fogó 70 évvel ezelőtt, 1951. nyarán jelent meg az Egyesült Államokban. Nemcsak fiatalok milliót, de gyilkosokat is inspirált Holden Caulfield története, aki tizenéves lázadóként küzd az élet és a felnőtté válás ellen. Összegyűjtöttem pár érdekességet a kultikus műről, hiszen akárcsak Salingert, a Zabhegyezőt is sok-sok titok lengi körül.
Tudtad, hogy evőeszközeinkkel üzenhetünk a pincérnek? Hogy bizonyos ételeket még a legelőkelőbb éttermekben is kézzel kell enni? Hogy mi az a nagyváltás? Hogy melyik itallal nem szokás Magyarországon koccintani? Tedd próbára a gasztroetikett-tudásodat, itt az ideje, hogy teszteld magad!
A válás még mindig tabu. Nem beszélünk róla, nem illik, kényes téma, amiről mindenkinek megvan a maga véleménye. Rengeteg verziója és lebonyolítása létezik, annál is többféle módon lehet megélni. Egyesek kudarcot látnak benne, mások bűnt, de van, aki a boldogság egyetlen járható útját. Az elmúlt években a filmipar felismerte a téma jelentőségét, elkezdte a társadalom érzékenyítését, és a közbeszéd tárgyává tett egy új műfajt: a válásfilmet.
Úgy tartják, a szólások és a közmondások a magyar nyelv ékkövei. Szinte nincs olyan élethelyzet, amit ne írna le egy-egy frappáns, népies mondat. Elgondolkodtál már, vajon mennyire ismered ezeket a bölcsességeket? Tudod, mit jelentenek, esetleg ki is tudnád javítani, egészíteni őket? Tedd próbára a tudásodat!
Miért beszélsz a macskádhoz, ha úgysem érti? – kérdezte régen egy ismerősöm. Kicsit megdöbbentem, mert meg sem fordult a fejemben, hogy ne értené. És nemcsak azért, mert vállaltan elfogult macskamániás nő vagyok, hanem azért, mert ezer és egy olyan példát tudnék felhozni a 10+ éves macska- és kutyatartói tapasztalatomból, ami után nyugodt szívvel kijelenthetem: sokkal jobban értenek minket az állatok, mint gondolnánk. Tényleg sokkal jobban. És hogy ezt miért gondolom így? Hadd meséljek Gandalfról, a macskámról.
Nem ittam soha eleget. Nemhogy eleget, még keveset se. A megfelelő szó talán a minimális lenne. Már kilenc-tízévesen, egy műtét előtti kivizsgáláson is megkaptam az egyik doktorbácsitól, hogy tessék eleget inni, mert rosszul járok hosszú távon. Két-három évvel később, az egyik kontrollvizsgálaton újból figyelmeztettek. Aztán még vagy százszor. Próbáltam tenni ellene, különböző praktikákkal kísérletezgettem, de érdemi eredményt csak egy bizonyos módszerrel értem el.
Nemcsak a való élet követel meg illemtani szabályokat, a virtuális térben is szükségünk van rájuk. A netikett segít nekünk abban, hogy tudatosan és megfelelően használjuk a világ egyik legveszélyesebb és legelképesztőbb találmányát: az internetet.
Az avokádó egy aprócska gyümölcs, amiért az egész világ verseng. Zöld aranynak is nevezik, hiszen állítólag több pénz származik belőle, mint a marihuánából, emellett szuperélelmiszerként is számontartják, bizonyítottan hasznos a szervezet számára – csak a környezetet tesszük érte tönkre. Míg a társadalom egyik fele bojkottra szólít fel a környezet megóvása érdekében, a másik fele bűntudatot érez, amiért élvezni akarja az avokádó nyújtotta előnyöket, és általuk egészségesebben szeretne étkezni. Az aligátorkörte számtalan kérdést felvet, ideje, hogy lerántsuk a leplet a tévhitekről és az igazságokról.
A hajápolás a mindennapi életünk része, mégis millió tévhit övezi. Összeszedtem azt a hét leggyakrabban előforduló mítoszt, amit mind hallottunk, és talán el is hittünk. Pedig nem kéne!
Mostanában sokszor megállapítom, mennyire hiányzik a gyermekkorom. Hiányzik minden, ami akkor voltam és akartam lenni, amit akkor éreztem, tapasztaltam és tanultam. Nincs sok emlékem, az is csak homályosan dereng. Inkább érzésekre emlékszem, amelyek gyermekkorom tudatlan boldogságával és gondtalan felfedezésével voltak összefüggésben. Mióta felborult a világ, kapcsolódni próbálok ezekhez az érzésekhez, próbálom életre kelteni, segítségül hívni őket. A minap viszont eszembe jutott egy (félig) kihagyott lehetőség is. Felnőtt szemmel nézve a történetre: fáj. Úgy érzem, elkéstem.
