Teszteltünk! – Hogyan szoktassuk rá magunkat a vízivásra?
Nem ittam soha eleget. Nemhogy eleget, még keveset se. A megfelelő szó talán a minimális lenne. Már kilenc-tízévesen, egy műtét előtti kivizsgáláson is megkaptam az egyik doktorbácsitól, hogy tessék eleget inni, mert rosszul járok hosszú távon. Két-három évvel később, az egyik kontrollvizsgálaton újból figyelmeztettek. Aztán még vagy százszor. Próbáltam tenni ellene, különböző praktikákkal kísérletezgettem, de érdemi eredményt csak egy bizonyos módszerrel értem el. 
Teher a környezetnek, kincs a szervezetnek: tévhitek és igazságok az avokádóról
Az avokádó egy aprócska gyümölcs, amiért az egész világ verseng. Zöld aranynak is nevezik, hiszen állítólag több pénz származik belőle, mint a marihuánából, emellett szuperélelmiszerként is számontartják, bizonyítottan hasznos a szervezet számára – csak a környezetet tesszük érte tönkre. Míg a társadalom egyik fele bojkottra szólít fel a környezet megóvása érdekében, a másik fele bűntudatot érez, amiért élvezni akarja az avokádó nyújtotta előnyöket, és általuk egészségesebben szeretne étkezni. Az aligátorkörte számtalan kérdést felvet, ideje, hogy lerántsuk a leplet a tévhitekről és az igazságokról.
Az anyatej után ez a legminőségibb ételünk!

Gondoltad volna, hogy évente nagyjából 2,3 milliárd fogy belőle Magyarországon? És azt tudod, hogy miért zöldül meg a tojás a sárgája szélén? Vagy azt, mitől függ a héjának vagy a sárgájának a színe? Hogy mi az az úsztatós módszer? Hogy mit jelentenek a tojáson lévő számjegyek? Húsz pontban összegyűjtöttem a legérdekesebb és legfontosabb tudnivalókat az emberiség legelterjedtebb fehérjeforrásáról. 

Lepucolni a nagymama örökségét: bevetettem mindent, hogy tisztuljon a réz! Íme az eredmény
Már egészen kicsi korom óta őszinte, odaadó tisztelettel nyúlok a régiségekhez. Nagymamámtól örököltem ezt, hiszen ő is a múlt szerelmese volt, újságírói pályafutása mellett néprajzi gyűjteményét is egyre bővítgette. Azt az örökséget rám hagyta: antik könyvek, íróasztalok, porcelánok, festmények, ülőgarnitúrák, szuszékok, kerámiák és textíliák hadát. Mindene volt a régiség, pontosabban a régi érték, nekem pedig feltett szándékom ezt ápolni és őrizni. Ezért is döntöttem úgy, hogy az oxidálódott sárgaréz tárgyaiba új életet lehelek, kiszabadítom őket a sötétbarna, helyenként zöldes páncélból, hogy újra aranysárga színben pompázzanak. És ez nem volt kis vállalás, mint utóbb kiderült.
Rettegtem, hogy átvarrom az ujjam – Nagyi tanított volna varrni, de már nincs itt, hogy megengedjem neki

Mostanában sokszor megállapítom, mennyire hiányzik a gyermekkorom. Hiányzik minden, ami akkor voltam és akartam lenni, amit akkor éreztem, tapasztaltam és tanultam. Nincs sok emlékem, az is csak homályosan dereng. Inkább érzésekre emlékszem, amelyek gyermekkorom tudatlan boldogságával és gondtalan felfedezésével voltak összefüggésben. Mióta felborult a világ, kapcsolódni próbálok ezekhez az érzésekhez, próbálom életre kelteni, segítségül hívni őket. A minap viszont eszembe jutott egy (félig) kihagyott lehetőség is. Felnőtt szemmel nézve a történetre: fáj. Úgy érzem, elkéstem.