A magyar csodakanca. A megállíthatatlan, a rettenthetetlen, a legyőzhetetlen. Egy különleges személyiség, még különlegesebb rigolyákkal. 147 évvel ezelőtt, március 17-én született Kincsem, a csodakanca, akinek a teljesítménye a mai napig felülmúlhatatlan. 

Hogyan fizessünk biztonságosan online, ha az internetes bűnözés aranykorát éli? Hogyan védekezzünk az adathalászok ellen, ha a járványhelyzet csak növeli az online vásárlások számát? Most, hogy gyakorlatilag bezárt az ország, ejtsünk egy-két szót a biztonságos internetes vásárlás ökölszabályairól.

Különös misztikum a barátság: létrejöttére nem vonatkozik írott szabály, sem kritérium. Egyszerűen csak megtörténik. Két ember barát lesz, noha meglehet, ezt elképzelni sem tudták volna, vagy épp ellenkezőleg: mi sem természetesebb ennél. 

Toplistás önéletrajzi könyvek az elmúlt egy évből!

Érzem a zenéből, látom a kamera mozgásából, hogy csattanó következik, borzalmas előérzet kerít hatalmába. Rekedt hangon kiabálnám, hogy menekülj, menekülj, az Isten áldjon meg!, de csak ülök csendben a sötétben, összeszorított ajkakkal. Lenézek a karfára: az ujjbegyeim teljesen elfehéredtek. Mintha az én életem múlna egy hajszálon, mintha velem történnének a szörnyűségek, mintha rám várna a világ legszörnyűségesebb pokla. Ez az igazi gyönyörűség. Ezt keresik az olyan horrorfilm-fanatikusok is, mint én. 

Már egészen kiskoromban azt képzeltem, hogy az írózsenik önmagukból táplálkoznak: lassanként hámozzák le magukról a bőrt, hogy a csontig hatoló lényeghez érjenek, és mindenki számára átérezhetővé tegyék. Számomra ez az irodalom. A mestermű kritériuma. A magnum opus. A teljesség igénye nélkül öt életrajzi filmet hoztam a világ legnagyobb alkotóiról, hogy az írózsenik titokzatos életének egy szeletébe betekintést nyerjünk.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra a hétvégék egyre nagyobb kihívást jelentenek. Csillapíthatatlanul mehetnékem van kávéházakba, színházakba, titkos kilátóhelyekre – igazából bárhova, a lényeg, hogy menjek. Elhatározásom erejét jól mutatja, hogy még az esős, borús idő sem tántorított el a legutóbbi úti célomtól, a hópáncélba zárt Szalajka-völgytől. Most virtuális sétára invitállak a Bükk-vidékére, hátha kedvet kapsz ahhoz, hogy élőben is megcsodáld az alvó természetet. 

Úgy látom, a karantén időszaka egy óriási lakásfelújítási hullámot hozott magával. Talán a több otthon töltött idő következménye, hogy teltházasak a parkolók a barkácsboltok előtt, ötvenméteres sorok kígyóznak az IKEA kasszáinál, a készlethiányos, túlterhelt webshopok pedig kétségbeesetten próbálják utolérni magukat, nem bírják a tempót a megnövekedett vásárlási igénnyel. A hosszú hónapokkal előre lefoglalt szakemberekről pedig ne is beszéljünk: eddig sem volt könnyű megfelelő szakembert találni, de most egyenesen lehetetlen küldetésnek érzem.

Egy használhatatlan diploma, egy sebtében kigondolt B-terv, egy tonna akarat, még több motiváció és türelem, majd egy kis csipetnyi szerencse – nagyjából ennyi kellett ahhoz, hogy Lomb Kató, a világ első szinkrontolmácsainak egyike huszonhét nyelvet tanuljon meg. Kilencvennégy éven át élt a nyelvtanulás szeretetével, csodálatával és jóságával a szívében, és éppen ezen a napon, február nyolcadikán született.

Elvesztettem a nagymamám. Ha azt mondanám, „fel voltunk rá készülve”, hiszen „évek óta beteg volt”, hazudnék. Nem hiszem, hogy az ilyenre fel lehet készülni. Még akkor sem, ha másfél éven át mást sem csinál az ember, mint felkészül. Mert már nem ismert meg. Mert hallucinációk sora gyötörte. Mert már nem bírt felkelni az ágyból. Mert kevesek voltunk, állandó felügyelet alá szorult. Abban az időszakban nem tudtam eltávolodni a tényektől. Nem láttam tovább a végnél, mert ott volt előttem egy hatalmas fal, amit nem tudtam se megérteni, se átlépni, se lerombolni. Most viszont, egy évvel, két hónappal és tizenhét nappal később, már igen.

A „használt” már nem ciki, kínos vagy ósdi, hanem tudatos, menő és fenntartható. Ez nemcsak a ruhákra, a könyvekre vagy az elektronikai berendezésekre érvényes, hanem a bútorokra is.