5 kérdés, amit fel kell tenned magadnak, mielőtt lakásfelújításba kezdenél

A lakásfelújítós hullám engem is elért, egy világjárvány kellős közepén döntöttem úgy, hogy fenekestül felforgatom az életem. Egészen sokáig szent meggyőződéssel hittem, hogy én erre fel voltam készülve, igenis alaposan átgondoltam mindent, ami egy felújítással jár. Ott virított a hatalmas pipa a költségvetés, a tervezés, az előkészületek és az anyagbeszerzések mellett, ám utólag kénytelen vagyok megállapítani: mindez közel sem elég ahhoz, hogy az idegrendszer (néhanapján) ne menjen tropára. Jelentem, a mélyponton már túl vagyok, hosszú hónapok árán, de látom a lakásfelújítós mizériám végét. Utólag minden szépnek tűnik, most is csak mosolygok, ahogy ezeket a sorokat írom, de bőven volt időm gondolkodni azon, hogy mit kellett volna mindenképp tisztáznom magamban, mielőtt csillogó szemekkel, „felkészülten” belevágtam volna a felújításba.

Ha te is épp renoválós kedvedben vagy, és hajt a tettvágy, hogy falakat rombolj, padlót szedj fel, szobákat rendezz át, átfess és kicserélj mindent, akkor csak egy dolgot tanácsolok: kérlek, őszintén válaszold meg az alábbi kérdéseket, mielőtt végleg rábólintanál egy nagyobb projektre.

„Készen állok arra, hogy azt fogom érezni, sosem lesz vége?”

A magam tapasztalataiból kiindulva úgy látom, hogy elkerülhetetlenül bekövetkezik ez a mélypont. Amikor megbánod az egészet, és átkozod a hülye ötletedet, mert tényleg azt érzed, sosem lesz vége. Ebben a szakaszban szent meggyőződésed, hogy a sors ellened van, mert véget nem érő ismétlésben jelentkeznek azok az előre nem megjósolható, határidőt szétromboló, rejtett költségekkel járó problémák, amikkel nem is számoltál. Például csúszik az anyagbeszerzés, a készlet- és emberhiány hónapokkal eltolja a projektet, ráadásul mindig találni valamit, amit még szintén „ki kéne cserélni, ha már ekkora munkában vagyunk és amúgy is szétvertük a falakat”. Legkésőbb ebben a fázisban bekövetkezik, hogy az újdonság varázsát felváltja a valóság, a kezdeti motivációt legyőzi a végkimerülés, és szörnyülködve csak annyit kérdezel magadtól, hogy mégis mit tettél.

„Felkészültem a rejtett költségekre?”

Szép és hasznos dolog a költségvetés-készítés, viszont itt most jön egy hatalmas „de”. Készülj fel arra, hogy nagy eséllyel nem úgy lesz, ahogy kiszámoltad és eltervezted. Számolj azzal, hogy extra költségek, nem várt kiadások sora jelentkezhet: lehet, hogy rohadnak a csövek, baj van a vezetékekkel vagy a termosztáttal. Igazából bármi, ami csak közbejöhet és kiderülhet, az törvényszerűen közbejön és ki is derül.

„Mindenki mondja, hogy mennyire nehéz szakembert találni, de vajon ezt problémát komolyan is vettem?”

Nem is csak az okozza a problémát, hogy túlterheltek a szakemberek, hanem az, hogy a jó szakemberek túrterheltek, akiknek tényleg bízol a munkájában, és tudod, hogy precízen dolgoznak. Hogy mi következik ebből? A dilemma, hogy vársz-e négy-hét hónapot, és egy hangyányit sem haladsz a felújításoddal, vagy keresel valaki mást, akiről semmit nem tudsz, és talán nem is végez minőségi munkát. Ez tényleg egy nagyon nagy dilemma. Ha beletrafálsz egy kóklerbe, csak extra költségeket faragsz magadnak – és ezzel vissza is ugrottunk az előző pontra.

„Megbarátkoztam a gondolattal, hogy nem lesz egy nyugodt hétvégém sem?”

Mert tényleg mindig be kell még szerezni ezt vagy azt. Ez hiányzik még, meg amaz. Vissza kell vinni egy doboz csempét, mert rossz színkódút adtak, te, balga meg nem ellenőrizted le, mert épp a cipelésbe szakadtál bele. Mert faragni akarsz a költségeken, és hirtelen felindulásból kitalálod, hogy te magad újítod fel a fürdőt a nemlétező szabadidődben. Mert éjszakába menően bújod az internetet, hiszen észrevetted, hogy akár húsz százalékos árkülönbségek is lehetnek a termékek között, tehát nem mindegy, mit honnan szerzel be. De ha otthon is vagy, káosz van mindenhol, meg zaj, por, kosz és dobozok. Az egész lakás tulajdonképpen egy hatalmas nagy káoszpont.

„Tízes skálán mennyire vagyok türelmes?”

Ha valami valóban kell a felújításhoz, akkor az a türelem – főleg a jelenlegi járványhelyzetben. Egyszerűen minden késik, késés késés hátán, a határidőt pedig úgy ahogy van, el kell felejteni. Mindennek megduplázódik az átfutási ideje. Viszont én már – úgy látszik – megedződtem, mert szemem sem rebbent, amikor megtudtam, hogy a konyhaszekrényem három hónap múlva fog csak elkészülni.

Nem vicceltem akkor, amikor azt írtam, „mosolyogva írom ezeket a sorokat”, utólag még a legpokolibb napok is kalandnak tűnnek, amolyan „ezt is megéltem”, „ezt is megtanultam” élményeknek. Bár lehet, tetemes mennyiségű idegeskedéstől is megkímélhettem volna magamat, ha a fenti kérdésekre választ adva jobban felkészülök lelkileg az előttem álló kihívásokra. De ugye mindig csak utólag okos az ember.

Ajánljuk még: