Barátságot kötni a temetővel, sétálni a meséket őrző sírkertben, továbbadni a történeteket, minden időben lehetséges.
Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a legtöbb településen a legnagyobb összefüggő zöld felületet a temető adja. A temető, a sírkert nem csupán a holtak nyugvóhelye, hanem az emlékezet, a kegyelet lerovásának helyszíne. Nemzeti és családi örökségünk lenyomata, egy társadalmi mozgástér, jelentős, kertjellegű zöldfelület, amely egy részét az ember alkotta, más részét pedig a természet hozta létre.
A főváros szívében 56 hektárnyi területet foglal el a Fiumei úti sírkert, régebbi nevén a Kerepesi temető, hazánk legnagyobb és legismertebb temetője. Nagyjaink nyugvóhelye, ahol rendhagyó sétákra kerül sor időről-időre. Sírkertben sétálni, gondolnánk, nem egy felemelő dolog. Vagy mégis az lenne?
Karinthy Frigyes így gondolkodott:
„Először is nem azt mondtam, halál, csak azt, hogy temető. Másodszor – menjen ki az olvasó egy szép, júniusi délelőtt a mi szép, tiszta, virágos és világos kerepesi temetőnkbe sétálni – majd meglátja, nemcsak el nem szomorodik, de felfrissülve és felüdülve tér vissza abba a kriptába, amit nagyvárosnak nevezünk.”
Nagyapámmal gyerekkoromban sokat sétáltam a temetőkben. Nem csak itt, mindenhol. A temető tanít - mondta. Szerettem ezeket a sétákat, mert nagyapám közben mesélt. Láttunk fejfákat, síremlékeket, rajtuk nehezen kibetűzhető neveket. Az egykori szomszéd, vagy egy híres költő, netán nagy és el nem ismert felfedező volt? Mindegy is, hiszen mindenkihez tartozik egy történet. Ahogy a platánsorhoz és a felhőkkel kacérkodó fenyőkhöz is. Én így kötöttem barátságot a temetővel, nekem így lett legendák otthona, a múlt meséinek őrzője a sírkert.
Keresztúry Dezső gyerekkorától még mélyebben kötődött a kolzsvári Házsongárdi temetőhöz:
„… ezen a napon kötöttem meg örök barátságom, védőszövetségem a temetővel. A kolozsvári temető második anyám, játszópajtásom, gyóntató papom és mély indíttatású lelki ébresztőm lett. Bármi bántott a temetőn kívüli világban: az otthon nehéz árnyékai, az iskolai élet problémái, zajló lelkem tavaszi bőségei: Temető-atyámhoz, Temető-pajtásomhoz futottam. De hozzá menekültem mindig akkor is, ha csendjének mélyebb beszédében akartam megérteni az élet egy-egy különösebb szavát, ha egységben akartam látni saját énem gazdagodó horizontját, ha mélyebben akartam lebúvárkodni egy-egy vitorlát bontó könyvbe, vagy nagy elhatározás előtt. És a temető sosem dezertált: mindig ott volt pajtás-fia, minden életmozdulatában. És ez így tartott azután is egész életemben: bárhová kerültem, első dolgom volt: barátságot kötni a temetővel. Ez a barátság ma mélyebb, több gyökerű, mint valaha. Csakhogy: minden temető mögül mindjobban előteljesedik az elküldő kolozsvári temető arca.”
A Fiumei úti, gazdag növény- és állatvilágot rejtő sírkertben nem csak megemlékezéseket szervez a Nemzeti Örökség Intézet. Idén például a Jókai emlékév során volt 24 órás felolvasás, a nagy író életművéhez illő fényfestés, amikor a Jókai-síremlékből egy fénynyaláb tört az égbe, szimbolizálva az író örök szellemi jelenlétét. Van diáknap, madárgyűrűzési bemutató, katonai emléktúra, rejtett utakon biciklitúra, és nyáresti koncertekre is sor kerül.
Eredhetünk a séták során művészettörténésszel festők nyomába, vagy muzsikosok, feltalálók és tudósok útján. Kelet titkait orientalista szakértő mutatja be, Cserna-Szabó András gasztro-történeteket mesél, sétálhatunk Fábián Janka írónővel vagy a muzsika szárnyán is. A Nyugat című sétán azoknak az íróknak, költőknek az életét, munkásságát elevenítik fel, akik részesei voltak a magyar irodalom modernizálását célul kitűző törekvésnek. Találkozhatunk a Versvándorral, vagy Kordos Szabolccsal, aki Budapest titkairól lebbenti fel a fátylat.
Az Állatok világnapja alkalmából a Fővárosi Állatkert szóvivője vezetett sétát. A tavaszi időszakban pedig engem ért a megtiszteltetés, hogy növényismereti sétát tarthattam az éppen ébredő, üde természetben.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem volt idegen a környezet, a nagypapámtól bennem élő történeteket egységgé fűzve egy szép virágmesét követhettünk végig a 3 kilométeres út során. Közben gyönyörködtünk a platánokban és a virágzó gesztenyékben, megismertük a tavaszi salátanövényeket, elméláztunk a körforgáson, az élet és az enyészet szép szimbiózisán. Benedek Elek írja le szemléletesen:
„Legyen tanítód a természet:
Végképp semmi el nem enyészhet:
Haló porodból fű fakad
Az Élet él, meg nem szakad.”
Nagyapám mindig azt mondta, a fák kötnek össze minket az éggel és a földdel, Benedek Elek pedig: haló porunkból fű fakad. Mindkét gondolat ahhoz a végtelenhez, a halhatatlansághoz köt minket, amit a mesék és a történetek tesznek érthetőbbé, hoznak még elérhetőbb közelségbe.
Arra biztatok mindenkit, sétáljon és meséljen a gyerekeknek, az unokáknak, a szomszéd gyerekeknek, barátok gyerekeinek. Meséljenek régi történeteket. Akár a sírkertben is, amikor az ősz a fákra rátipor.
"Az emlék olyasmi, mint a befőtt: nem egészen olyan, mint a friss élmény, de nagyon hasonlít hozzá, és ha jól van eltéve, sokáig élvezhető" - írta Szabó Lőrinc, és ezek az emlékek lesznek később a meghatározók, ezek teszik az életet elviselhetőbbé, szebbé, tartalmasabbá.
Címlapfotó: 123rf
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
