Hogyan kell nem beleőrülni egy házfelújításba?

Otthon

Hogyan kell nem beleőrülni egy házfelújításba?

Két hónaposra terveztük, nyolc hónap lett belőle. Fix összeget terveztünk rá, a duplája lett. Lazán akartunk hozzáállni, de kinyiffantunk a végére. Igen, a felújításról beszélek. Azt mondják, hogy egy hosszú utazás, egy építkezés vagy egy felújítás eldönti, hogy együtt maradsz-e a szíved választottjával. Nos, mi együtt maradtunk, de azért összefoglalom, mi az, amire érdemes ilyenkor odafigyelni, hogy ne őrüljetek meg teljesen.

Alighogy beköltöztünk az új régi házunkba és kihevertük a tisztasági festéssel és a kipakolással járó mizériát, hamar láttuk, hogy muszáj lesz felújítanunk ezt-azt. Hirtelen értelmet nyert az a frázis is, amit anyáméktól milliószor hallottam:

 „Egy családi ház soha nincs kész.”

Akkor még nem értettem, ez miért baj, hiszen felújítani jó buli, változik a környezet, szépül a ház. Aha. Addig jó, míg nem te csinálod, nem a te időd, pénzed rovására megy, és nem idegel szét a tudat, hogy nem bír megérkezni a befejezettség jóleső érzése.

Az eredeti terv az volt, hogy majd apránként újítjuk fel a házat az évek alatt, kisebb projektekre bontva az egészet. Ezt a fenti szinttel meg lehetett csinálni, de a lenti kifogott rajtunk. Mivel az előszoba, a konyha és az étkező-nappali egy összefüggő, egymásba nyíló terület nálunk, ezért bárhogy matekoztunk, sehogyan nem tudtunk megúszni egy nagyobb felfordulással járó felújítást.

A padló a nappali-étkezőben bomlott, vörös por jött fel a laminált parketta széleinél, így nem volt kérdés, hogy fel kell szedni, újra kell szigetelni, és akkor már az egész lenti szintet vízszintbe kéne hozni, mert abban is voltak eltérések. Ezen kívül csak bejárati ajtó cseréjét és teraszajtó-bővítést terveztünk, mert egyik sem zárt jól, ami a fűtésszámlánkon meglátszott. És akkor már egy új konyhát is beterveztünk, mert a régi is megérett a cserére, amúgy sem maradt volna egyben a szétszerelés után (nem is maradt). A fürdőhöz és a vécéhez nem nyúltunk, mert jó állapotban voltak, ráért az átalakításuk akár évekkel később is.  

A legtöbb munkát mi csináltuk és a család

Szívtuk a fogunkat, mert már akkor is láttuk az ismerősök felújítás-történetein keresztül, hogy milyen nehéz szakembert találni, de úgy terveztük, hogy amit lehet, azt mi végezzük el. Egyedül a konyha burkolását és a teraszajtó szélesítését bíztuk olyan családtagra, aki szakember is volt. A költözés után egy évvel, májusban álltunk neki az egésznek, azzal az elképzeléssel, hogy augusztus végére befejezzük. Nem így lett.

Ellenben a bontás után szinte azonnal úgy nézett ki az alsó szint, mint egy lepusztult raktár.

Ott álltam a lépcsőn, és arra gondoltam, hogy az én szép környezetet és nyugalmat szerető lelkem hogy fogja ezt kibírni hónapokig.

Becsapós amúgy egy bontást végignézni, mert olyan gyorsan teszi a földdel egyenlővé a falakat és a burkolatokat, hogy elhiszed, hogy a felújítás többi része is ilyen gyorsan fog menni (nem fog). Szóval lecsupaszítottuk meztelenre a lenti szintet, és kezdetét vette a mi hullámvasutazásunk, amiről néha nagyon szerettünk volna kiszállni, de ha már belesodródsz egy felújításba, akkor nincs megállás. 

Nem fogok hazudni: vannak részei, amire nem emlékszem, fogalmam sincs mit csináltam, azt meg főleg nem tudom, hogy bírtam ki ép ésszel.

Azt viszont tudom, hogy mit fogok csinálni legközelebb másképp, és ha rám hallgatsz, akkor megfogadod ezeket!

Mindenképpen szánj időt a pihenésre!

Nagyon könnyű belesodródni abba, hogy munka után még tovább dolgozz az otthonodon, nálunk sem volt másképp: hétközben dolgoztunk, esténként és hétvégén felújítottunk. Minden porcikánkkal éreztük, hogy kellene pihennünk is valamikor, de hajtja az embert egyfajta sürgető érzés, hogy így előbb készen lesz. Igaz, néhanapján, ha besokalltunk, akkor beültünk egy étterembe, ahol végre teljes emberként tudtunk figyelni egymásra, de így utólag azt mondom, sokkal több ilyet kellett volna beiktatnunk!

Legyen egy hely, ahol mindent kizárhatsz!

Mivel én főleg otthonról, a gépemről dolgozom, ezért nem nagyon tudtam elmenekülni a por, a kosz és a raktárhelység-feeling elől. Ez pedig egy idő után nagyon zavart, mert úgy éreztem, hogy egy szemétdombon élek.

Annál is inkább, mert a por mindenhová beette magát, a kutyánk szőre berasztásodott, a hajam is megsínylette. Különösen rosszul viseltem, hogy a lenti fürdőnk konyhává avanzsálódott (bekerült a hűtő, és ott mosogattam) és munkaeszköz-tárolóvá is, és előre kiidegelt, hogy egyszer még itt ki is kell majd takarítanom. (Külön vicces volt, hogy amikor a hűtő végre bekerült a konyhában a helyére, még napokig a fürdőben kerestem, ha ki akartam venni belőle valamit.)

Csak az segített megtartani a józan eszem, hogy a pici hálónkat pöpecül berendeztem, rendszeresebben takarítottam a por miatt, és egy kis dolgozósarkot is kialakítottam benne. Ha nagyon elegem volt a káoszból, akkor bevackoltam magam oda, és kizártam mindent a külvilágból és a felújításból.

Szakíts időt az étkezésre és mozgásra!

Mivel konyha nélkül maradtunk nyolc hónapra, az étkezésünk meglehetősen leegyszerűsödött, és nem igazán a jó értelemben véve. A család ugyan kitett magáért, hozták szorgalmasan hétvégén a házi kosztot, de még most is megvan az a pár kaja, amit ha meglátok, zsigerből összeszorítja a gyomromat az undor, annyit ettem belőlük a nyolc hónap alatt:  a virsli, a töltött káposzta, a pizza, a mekis kaja és a virslis mustáros péksütemény évekre felkerült a tiltólistámra.

Így utólag lehet, hogy előfizettem volna egy teljes menüs ételkiszállítós dologra, de annyira hirtelen csöppentünk bele az egész felújításba, hogy ez nem volt az eszemben, ráadásul nagyon zavart volna a szemét, amit azzal kitermelek. Szóval tökéletes megoldásom erre nincsen, szívesen várom az ötleteket!

A mozgásra viszont nem sajnáltam volna az időt, sem a pénzt. Igaz, hogy a hálószobában próbáltam otthoni edzéseket beiktatni a hétköznapokba, de pár hónap után ráuntam. Ám ahogy vége lett a felújításnak, azonnal kiváltottam egy havi bérletet a közeli teremben, és ha következőre felújítunk, akkor is így fogok tenni.

Ennyi énidő egyszerűen kell!

Fogadd el, hogy nem fog minden jól sikerülni!

Anyámék fellhúztak egy egész házat annak idején, és gyerekként emlékszem, minden tökéletesnek tűnt, amikor készen lett. Most már tudom, hogy helyettem egyszerűen csak ők ették a kefét egy-egy félresikerült dolog miatt, mert azt csak ők látták.

Mi is elmértük a konyhaszekrény egyik polcát, a bútorlapot annyira pontatlanul vágták, hogy újra kellett rendelni, a konyhai frontok több hetet késtek, lepattant egy pici rész a konyhai munkalapról, az epoxi fugázásról pedig a mai napig vannak rémálmaim. A burkolás során ugyanis nem lett alaposan eltávolítva az epoxi a járólapról, és közel 5 napunk ment el arra, hogy a forróvizes, ecetes, zsíroldós súrolás után egy speciális oldószerrel szedtük fel harminc négyzetméteren a gyantát.

Azt hiszem, nálam ez volt a mélypont, akkor gondoltam azt, hogy igazából nekem egy olyan varázssátor is jó, amilyen a Harry Potterben van, csak ne legyen benne járólap.

Hetekkel később meg már azon is tudtam röhögni, hogy mennyi hiba csúszott a felújításba, hogy semmi sem tökéletes, de legalább drága volt. A lakberendezési magazinok meg menjenek a tökéletes fotóikkal a búsba!

Kezeld lazán a határidőket!

Sosem fog minden terv szerint menni, ezért mindig számolj plusz időt minden munkafázisra! Az árambővítésre például még mindig várunk, és még mindig nem tudjuk, hogyan kerüljön a helyére az álgerenda, de már úgy vagyunk vele, hogy majd elkészül, amikor elkészül.

Augusztus végén, mikor láttuk, hogy nem érünk a tervezett időben a felújítás végére, lett egy új mantránk, amit két hetente elmormogtunk:

 „Már csak két hét, és vége a felújításnak!”

Azóta sem vagyunk teljesen készen, de már kicsit élvezzük is ezt a lassan alakuló munkafolyamatot. Hagyjuk érni a döntéseket, hallgatunk a belső hangunkra, és egyáltalán nem bánjuk, hogy nincs minden a helyén. 

Hivatalosan egyébként december 23-án este végeztünk. Akkorra állt össze a konyha, miután az utolsó munkanapon mégis megérkeztek hozzánk a frontok. Bekerültek a gépek, és még egy váratlan, makacs dugulást is sikerült elhárítani. Arra már nem jutott idő, hogy legyen karácsonyfánk, de főzni tudtunk a családnak.

És amikor az ajándékokat csomagoltam 24-én, akkor jutott eszembe, hogy pontosan tíz éve ezen a napon költöztünk be anyuékkal is a házba három évnyi építkezés után. Emlékszem, hogy este, mikor anyu betakart az új, hattyús ágyneműhuzattal, amit direkt az első éjszakára vett hónapokkal azelőtt mindenkinek, azt mondtam: "Anyu, ez olyan, mint egy álom."

Na, hát ez a december 24. is pont olyan volt. 

Ajánljuk még: