Szoktál rá gondolni, mi mindent adott nekünk a 204 éve született Arany János? Kvízünkkel felidézheted!
Olvasási idő: 2 perc

Szoktál rá gondolni, mi mindent adott nekünk a 204 éve született Arany János? Kvízünkkel felidézheted!

 

„Egy dologért biztosan érdemes magyarnak születni, azért, hogy Arany Jánost eredetiben olvashassuk” – mondta egyszer Nemes Nagy Ágnes, aminél igazabb mondat aligha létezik. A magyar irodalom nagyja, a balladák királya, mindannyiunk „magyar Shakespeare”-je pontosan kétszáznégy évvel ezelőtt született.

Amikor Arany János 1817. március 2-án egy nagyszalontai vályogházban megszületett, mindenki az életét féltette. Édesanyja, Megyeri Sára akkorra már nyolc gyermekét temette el, így nem volt alaptalan a félelme, miszerint az újszülött Arany Jánost is könnyen elviheti a tüdőbaj. Mindent megtett a cseperedő, ámbár beteges gyermek egészségéért, akinek tehetsége, feltűnő intelligenciája egészen korán, már hároméves korában megmutatkozott.

Noha hamar felfedezték benne a zsenialitást, csak egészen későn, harmincéves korában lett ünnepelt költő. Az ok egyszerű, és talán nem is lepek meg senkit, ha elmondom: Arany János nem akart költő lenni, egészen más életpályát képzelt el magának.  

Most egy róla szóló játékos kvízzel idézzük fel pályájának, életének néhány mozzanatát. 

Kapcsolódó tartalom
Egzotikus utat tervezel szilveszterre? Mennyire ismered a legizgalmasabb úti célokat! Kvízezz!
Gáspár Kinga | 2025. július 23

Egzotikus utat tervezel szilveszterre? Mennyire ismered a legizgalmasabb úti célokat! Kvízezz!

Te hogy szoktál utazást tervezni? A meglepetéseket kedveled vagy felkészülsz, és a helyszínen felfedezőként keresed meg a legérdekesebb látnivalókat? A tapasztalatok azt mutatják, hogy minden utazás a készülődéssel válik teljessé, tehát sokkal jobban fogjuk élvezni, ha alaposan felkészülünk a tudnivalókból. Különösen igaz ez a nagyobb lélegzetvételű utazásokra, így az év végi egzotikus utakra is. A legizgalmasabb úti célokról hoztunk néhány érdekességet: kvízezz, és derítsd ki, mennyire vagy felkészülve egy ilyen utazásra!