Így nem minden faj alkalmas arra, hogy ezeken a területeken leljen otthonra. Ezúttal azokból a növényekből szemezgettünk, amelyek még az ilyen rossz feltételek mellett is kiválóan boldogulnak, tehát alkalmasak a rézsűk és sziklakertek beültetésére.
Ahhoz, hogy megértsük, miért olyan speciális a sziklakertek világa, nem árt tudnunk azt sem, hogy a sziklakert szülőhazája a távoli Japán. A japánok a szigetország területi adottságaiból kifolyólag nagyrészt csak olyan kertekben gondolkodhattak, amelyek kövek és sziklák közt is képesek életben maradni. Ezeket a sziklák közé tervezett kertészeti megoldásokat aztán az angolok is örömmel vették át, és egy kicsit változtatva az alapokon, létrehozták az alpinumoknak nevezett sziklakerteket, amelyeket alpesi fajokkal népesítettek be.
Az évek múlásával aztán belőlük lettek a mai sziklakertekhez hasonló ágyások és kertészeti alkotások, és innen terjedt el az egész kontinensen a sziklakertek telepítésének művészete.
A sziklakertek egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy viszonylag kis területen, kövek, sziklák között épülnek, tehát kedvezőtlenebb környezetben érik el a változatos és egészséges kert összhangját.
Ez a koncepció lehetőséget adnak az olyan területek benépesítésére is, amelyekről esetleg a lelkes kertbarátok korábban lemondtak.
A klasszikus sziklakertek fő célja egy kifejezetten változatos, szemet gyönyörködtető növényágyás létrehozása, amelyben a fajok tudatos kiválasztásával megteremthető a tavasztól őszig folyamatosan virágzó kertrészlet.
Jellemzője, hogy a beültetett növények nagyrészt alacsony vagy törpe növekedésűek,
esetleg szőnyegszerűen terjedők és kifejezetten szárazságtűrők, igénytelenek, és kevés gondozás mellett is szépen díszítenek.
Hazai divathullámuk első szakaszában még túrák és tanulmányi séták alkalmával gyűjtötték össze az ültetendő növényanyagot: a kezdetekben főként a dolomitsziklák és sziklafüves lejtők növényzetében. Így lettek az első sziklakerti fajok a szirti ternye, a kései szegfű, a színeváltó kutyatej, a tavaszi hérics, a leánykökörcsin, a közönséges napvirág, a hamvas csenkesz, a magyar zergevirág, a festő pipitér, a kereklevelű harangvirág, a törpe nőszirom, a kövér daravirág, a piros gólyaorr és az erdei szellőrózsa is.
Később más kedvelt fajok is bővítették a sziklakertek repertoárját: az örmény gyöngyike és a Himalája kankalin is gyakran ültetett sziklakerti fajokká váltak. Hozzájuk csatlakoztak kiváló szárazságtűrő fajokként az árlevelű lángvirágok és a kárpáti harangvirágok, végül a legkülönfélébb varjúhájak, és a párologtatás féken tartásának művészei, a tisztesfüvek és a gombafüvek is felkerültek a kedvelt sziklakerti fajok listájára.
A legszárazabb nyarakon is minden csepp nedvességet kinyerni képes napvirágok és fátyolvirágok is hálás tagjai a sziklakerti közösségnek,
ahogy az olyan fűszer- és gyógynövények is, mint a kakukkfű vagy az üröm, levendula és a zsálya.
Van tehát mihez nyúlni, ha szép és magas ökológiai értékű növényekkel szeretnénk megtölteni kertünket, még a legkevésbé alkalmas területeken is.
Meredek rézsűinken sem kell nélkülöznünk a buja növényzetet és az esztétikumot,
mert a fentieken túl az olyan fajok is segítségünkre lehetnek a megoldásban, mint a különféle madárbirsek, téli jázminok, rozmaringok vagy az örökzöld orbáncfű, a törpe növésű vagy terülő borókák, illetve a kis növésű, szárazságot még jól tűrő fenyőfajták.
Nyitókép: 123RF
